2013.05.02
Egymillió forintot lopott egy idős asszonytól a Rábaközben egy férfi, aki az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
2013.04.30
Jövő nyáron indul a győri bérkerékpárrendszer - jelentette be Fekete Dávid alpolgármester (Fidesz-KDNP) kedden, sajtótájékoztatón.
2013.04.24
A 33 éves férfi azonnal életét vesztette, amikor Győr és Abda között, a 85-ös út vasúti aluljárójában elgázolta a szerelvény.
2013.04.23
Hogy a gyakorlatban mindez mit jelent, nem tudjuk.
2013.04.20
2013.04.30
Az Országgyűlés keddi ülésén elfogadta az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítását, amely a győri úgynevezett "nagy elkerülő út" megépülését segíti elő.
2013.04.27
A nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával védett állami tulajdonná nyilvánítják a Győrt Veszprémmel összekötő vasútvonalat, valamint a szintén műemléki védettséget élvező Kisirtás-Nagyirtás erdei vasútvonalat magában foglaló Nagyirtás-Nagybörzsöny vasútvonalat - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Bakonyszentlászlón, a 11. sz. Veszprém-Győr vasútvonal létesítésének 117. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
2013.04.24
Másfél éves eltiltást kapott az a Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó, aki a hétvégén második sárga lapja után leütötte a mérkőzésvezetőt - írja internetes kiadásában a Kisalföld.
2013.04.23
A 42 éves férfi a kötelező haladási iránnyal szemben haladt kerékpárjával, majd hirtelen irányt váltva az úttestre fordult, ahol elütötte a menetrend szerinti járat.
2013.04.19
A gazdálkodóhoz több mint kétszázszor érkezett olyan cukorszállítmány, amely az adóbevallásokban nem szerepelt.