Szabadlábon maradnak a robbanóanyagok miatt elfogott csoport tagjai

2015.11.25. 13:41

"Nagyon komoly bűncselekményt" akadályozott meg a TEK.

Négy emberről van szó, akiket a hétvégén fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt. Szél Bernadett LMP-s képviselő a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülése után azt mondta, hogy reális veszélyt sikerült elhárítani, és ezzel "nagy szolgálatot tettek Magyarországnak".

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy "kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal". Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető - hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre és - azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar - külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.

Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A négy gyanúsított ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást "robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés" és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedd este azt mondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig "bombalaborra" is bukkantak.

Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK előzőleg közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, elmondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.

Közölte: az egyik esetben egy gépkocsiban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is - tette hozzá.

Gasz Péter ügyész az MTI-nek szerdán elmondta: ezt a két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják őket.

Hajdu János az M1-en szerda este közölte: a másik esetben, amelynek - mint mondta - nemzetközi szálai is vannak, négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, és a gépkocsiban robbanóanyagot találtak.

Ennél is fontosabb azonban - tette hozzá -, hogy házkutatások során "bombalabort" találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek "emberélet kioltására maximálisan alkalmasak". Hajdu János szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat "álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani". A TEK főigazgatója közölte: még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.

Hajdu János megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.

Nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak - ezt mondta Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után. Azt viszont több képviselő is hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség.

Molnár Zsolt elmondta: a szerdai zárt ülésen Hajdu János, a TEK főigazgatója részletes tájékoztatást adott az akcióról. A titoktartási kötelezettség és a nyomozás érdekeinek figyelembevétele mellett annyit lehet elmondani, hogy nem dzsihadisták fogtak el, nem a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet "magyarországi sejtjéről van szó". Zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el a TEK emberei - tette hozzá.

Molnár Zsolt mellett Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke, valamint Szél Bernadett LMP-s és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő is azt mondta, hogy az ügy részletei minősített adatok és még tartanak az elemzések. Ugyanakkor megerősítették, hogy komoly bűncselekményt akadályozott meg a TEK, ezért valamennyien elismerésüket, köszönetüket fejezték ki a TEK-nek.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja kiemelte: a TEK akciójával kapcsolatban megjelent hírek nem voltak túlzóak, valószínűsíthetően nagyon komoly bűncselekményt sikerült megakadályozni. Nem a TEK PR-akciójáról van szó, hanem komoly ügyről, egy profi módon kivitelezett elhárítási akcióról. Az abban résztvevőket csak dicséret illeti meg - hangsúlyozta a jobbikos képviselő.

Szél Bernadett LMP-s képviselő is azt mondta, hogy reális veszélyt sikerült elhárítani, és ezzel "nagy szolgálatot tettek Magyarországnak".

.