A túlságosan tiszta környezet depresszióhoz vezethet

2011.04.23. 16:37

depresszió

A szinte teljesen piszok- és baktériummentes otthonok, valamint munkahelyek nem csupán az immunrendszer legyengüléséhez, de akár depresszió kialakulásához is vezethetnek - figyelmeztetnek a szakemberek.

Atlantai kutatók kimutatták, hogy a túlságosan tiszta környezet miatt legyengült immunrendszer rendkívül érzékenyen - allergiás reakcióval, vagy gyulladással - reagál a baktériumokra és a piszokra, amelynek következtében lassul az agyban a boldogsághormonként közismert szerotonin termelés, ez pedig depresszióhoz vezet.

Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy a túlságosan tiszta otthonok az immunrendszer gyengüléséhez vezethetnek, míg más kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy ha a gyerekek baktériumokkal és állati szőrszálakkal kerülnek érintkezésbe, sokkal ellenállóbbakká válhatnak néhány betegséggel szemben.

A szakemberek szerint a depresszióval küzdő emberek aránya sokkal magasabb a fejlett országokban, mint a világ szegényebb részein. Így például míg Nagy-Britannia lakóinak 10 százaléka, addig Nigéria lakosságának mindössze 1 százaléka küzd a búskomorság tüneteivel.

"Úgy véljük, hogy az immunrendszernek jelentős szerepe van a depresszió kialakulásában" - hangsúlyozta Andrew Miller, a Moleculer Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében részt vevő egyik szakember.

"Ahogy az emberek növekednek, úgy az immunrendszerük is velük együtt fejlődik. Minél több baktériummal és parazitával találkoznak, annál hatékonyabban tudnak védekezni a különböző gyulladások ellen" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

"Manapság azonban az emberek sokkal tisztább és higiénikusabb környezetben élnek, így az immunrendszerük valójában sosem tanulja meg, hogyan kell védekezni a különböző fertőzések ellen" - magyarázta Miller.
 

.