Másnak tűnik a Zanati úti Lidl, mint a korábbiak

2015.05.25. 19:26

A cég nagy lendülettel építi harmadik szombathelyi áruházát.

Jó pár évvel ezelőtt részt vettem egy új szombathelyi bevásárlóközpont átadásán, és miközben valami fontos emberre vártunk, aki Budapestről jövet elakadt valahol a 86-os úton, volt idő összemelegedni a helyszínen levő másik fővárosi illetékessel.

Mikor felvetettem neki, hogy mi a fityfenének még egy bevásárlóközpont a városba, amikor a meglevők is döglődnek, elővett egy szép nagy és szép színes térképet, amelyen a vásárlóerő nagysága és elosztása volt feltüntetve országos és helyi szinten.

Ez pedig azt mondta, hogy Szombathelyen van még olyan pénzt, amely elköltésre vár.

Másnak tűnik a Zanati úti Lidl, mint a korábbiak

Szóval én egészen biztos vagyok benne, hogy a Lidl sem hasára ütve nyitja meg a harmadik, Zanati úti üzletét Szombathelyen, tud valamit, amit mi nem.

Mindenesetre gyaníthatóan nem felhőtlenül boldog az utcavégi Tesco és a szomszédos Penny Market, habár ez legyen az ő bajuk, nekünk e nélkül is van bőven.

Az építkezésről fotóink a mostani hosszú pünkösdi hétvégén készültek.

Ezekből az látszik, hogy szerkezetileg gyakorlatilag elkészült az épület, igaz, még van rajta bőven munka. Az épület környékén már építik a parkolókat, sőt láthatóan a közeli Puskás Tivadar utcai útkereszteződést is átépítik némileg.

Másnak tűnik a Zanati úti Lidl, mint a korábbiak

A kerítésen levő táblán az áll, hogy az építkezést július 20-án fejezik be. Hogy pontosan mikor nyit az új Lidl, azt nem tudjuk.

Ez utóbbiról is kérdeztük írásban a céget, de levelünkre mindezidáig nem válaszoltak.

Ugyanebben a levélben az iránt is érdeklődtünk, hogy ez az áruház különbözik-e majd a korábbi kettőtől. Ez utóbbi kérdés már csak azért is érdekes, mert ez az épület így félkészen nagyon másnak – nagyobbnak, komolyabbnak - tűnik, mint a Hunyadi úti vagy a Stronfeld-lakótelepi.

Másnak tűnik a Zanati úti Lidl, mint a korábbiak

A német hard diszkont lánc trióról (Aldi, Lidl, Penny Market) néhány évvel korábban írtunk részletes fejtágítót.

Ha eddig nem szavazott, most megteheti.

.