Hirdetés

Mesélt a képeivel – Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

2014.05.10. 13:22

Gyere, nézd, megmutatom, mi van bennem, mit éreztem – erről szólnak az alkotásai, s emberként is ilyen volt a két éve elhunyt művész.

Hirdetés

Pénteken délután ismét megtelt a Vitalitas Galéria. Ezúttal (Merklin Tímea újságíró szavaival élve) a galériával kölcsönhatásban élő szombathelyi képzőművészre, Várnai Valériára, a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnökére emlékeztek a meghívottak.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

A beszélgetést Nagy Anna esztéta vezette, aki elmondta, eredetileg a Színek és évek címet szánta a rendezvénynek, de rájött, hogy ez egy Kaffka Margit-kötet címe. Ezért lett a szintén kifejező Színderű az új cím.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Ám az első gondolat nem jött véletlenül. Kaffkáról. Ady Endre egyszer azt írta, ő „korunk nagy íróasszonya”. Várnai Valéria pedig a kor nagy festőasszonya volt. Igaz – jegyezte meg Nagy Anna – a művész esetében kissé furcsának hat az asszony szó használata, ő még idős korában is légies és könnyed teremtés volt.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Marosfalvi Antal festőművész arról beszélt, hogy Várnai Valériától tanulni kellett. Nem csupán munkabírást, hanem azt a képességet is, ahogy „a semmiből is képet csinált”. Mindenhonnan úgy jött haza, hogy a látottak hatására egy-egy kép érlelődött a fejében.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Felidézte azt a 18 napos alkotótábort, amelyen a 14, Kanadából, Venezuelából, Svájcból és még sok más országból érkezett művész között Várnai Valériával ketten vettek részt magyarként a 12. stájer ősz keretében. Kaptak egy osztálytermet, és amíg egyesek mondjuk a pingpongasztalon napoztak, ők dolgoztak. Marosfalvi Antal úgy fogalmazott, hogy akkoriban már elindult a silányság felé a művészeti élet, trendi és módi volt, az osztrák sajtó szó szerint rajongott azért a műért, amely alkotója két ablakszárny közé egy ivópoharat tett. Ők viszont úgy gondolták, a művészet nem ez, hanem egy festmény.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Horváth János festőművész úgy vélekedett, Várnai Valériának hasznára vált, hogy bár szeretett volna bekerülni a képzőművészeti főiskolára, ez nem sikerült neki. Szerinte így lett ő az a művész, akinek olyan sokan szeretik a képeit. A főiskolán ugyan sokat tanulhatott volna a perspektíváról vagy éppen az anatómiáról, de így igazodnia kellett volna, s ebben az esetben egy lenne a sok közül. „Azt csinálta, amit gondolt. Nem azt festette meg, amit látott, hanem amit tudott az adott dolgokról”, így válhatott kuriózummá. Ebben – mutatott rá Horváth János – naivitás is van, de Várnai Valéria mégsem tartozik a naiv festők közé.

Prugberger Emil orvos is kiemelte, hogy Várnai Valéria nem építette be művészetébe a modern irányzatokat, hanem saját magát adta. Mély érzelmeket fejeznek ki az alkotásai, még akkor is, ha nem szerepelnek rajtuk emberek. „Csodás, szép folyamatokat” tudott festményekbe önteni.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Emellett kiemelésre érdemes, hogy a sportház gazdasági ügyeinek intézőjeként arra is gondja volt, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon a Vas megyei festőknek.

Zsámbéky Monika művészettörténész ugyancsak elismerően szólt Várnai Valéria MSH-hoz kötődő művészeti munkájáról. Szavai szerint Szombathely művészetet szerető közönsége neki köszönheti, hogy Mednyánszky Lászlótól Szőnyi Istvánig olyan jelentős, 20. századi alkotók tárlatait láthatták a megyeszékhelyen, amelyeket legközelebb csak Budapesten lehetett volna megtekinteni.

A Várnai-képek adta első élményeiről szólva kifejtette, elsőként az ragadta meg bennük, hogy „rendkívül igazak és őszinték”. Az életmű alaposabb tanulmányozásakor azt is megfigyelte, hogy nőies, érzelmekben gazdag, valamilyen belső, szürreális hangulatot árasztó alkotások kerültek ki Várnai Valéria műterméből. A művész sokszor egyszerű, de remekül kivitelezett témákat választott, s a kis tájképeknek vagy az enteriőr képeknek is a mestere volt.

Merklin Tímea újságírót két évtizedes ismeretség kötötte Várnai Valériához. Ezt a kapcsolatot kiválóan jellemzi, hogy Nagy Anna tapasztalata szerint az újságíró mindig elérzékenyülve beszélt a képzőművészről.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

Merklin Tímeát először – munkája révén – a Karácsony című Várnai-kép nyűgözte le. „Abban a pillanatban a rajongója lettem Várnai Valériának” – mondta az újságíró, akinek a művész a szóban forgó kiállításról szóló cikkének megjelenése után („írtam róla sok szépet és jót”), egy csak neki festett képeslappal köszönte meg a kedvesen méltató sorokat.

„Számomra Várnai Valéria ugyanolyan volt, mint a képei. Gyere, nézd, megmutatom, mi van bennem, mit éreztem – erről szólnak az alkotásai, s emberként is ilyen volt.”

Merklin Tímea szerint a művész egyrészt mesélt a festményeivel, másrészt ő is várta a mesét. Örökös adásban lévő nő volt, áradt belőle a szeretet.

A festő és a Vitalitas Galéria kapcsolatáról szólva az újságíró azt mondta, Várnai Valériának jelentős szerepe volt abban, hogy a galéria ma fontos helyet foglalhat el a szombathelyi művészeti életben, a rangos kuratóriumi elnöki pozíció pedig lehetővé tette azt, hogy a művész az utolsó éveiben méltósággal élje mindennapjait.

Vadas Zsuzsa újságíró fiatal kora óta ismerte Várnai Valériát, így látta, hogy az évek alatt mit sem veszített a szépségéből. Ezt mások is így vélték. Például az a 26 éves fotós, Szász Márton, akivel egy a Nők Lapjába készülő cikk apropóján utazott Szombathelyre néhány évvel a művész halála előtt. A munka mellett jutott idő a régi barátnő meglátogatására is.

Várnai Valériára emlékeztek a Vitalitas Galériában

„Kollégám és Vali öt perc után megtalálták a közös hangot. Marci fotót is készített róla. Milyen szép ez a nő – mondta később, hozzátéve, hogy húsz évesen minden nő szép, de ritka, hogy valaki 70 éves kora tájékán is az. Pedig Vali akkor már lefogyott, csont és bőr volt, de az eleganciája, művészi lezsersége nem kopott meg. Meggyűrt valójában is annyi grácia volt benne, mint fiatal éveiben” – emlékezett Vadas Zsuzsa.