A rutinos újságírók jól tudják, hogy valamiről rosszat írni sokkal könnyebb, mint jót, mint ahogy rossz filmet is sokkal könnyebb készíteni, mint jót.
A fenti szabály alól kivételt képeznek mind a kritikai, mind a filmes közhelyek, mert azokat minden körülmények között könnyű legyártani.
Mindezt azért írom ide, mert az Index és az Origó kritikája majdnem elvette a kedvemet attól, hogy a téli ünnepek alatt beüljek a szombathelyi Agora Savaria Fimszínházba a Zimmer Feri második részére.
Nem mintha körömszakadtáig ragaszkodni akartam volna egy ilyen programhoz, de valahogy kíváncsi voltam rá, különösen az után, hogy az Üvegtigrisnek harmadszor is sikerült megugrania a magasságot.
Nos, a Zimmer Feri 2-nél kétségkívül erősen rezeg a léc, de most dacból is mondjuk azt, hogy megvan.
Engedékenységünknek lehet az a forrása, hogy olyan sok rossz kritikát olvastunk róla – olyan hozzászólók is szapulják, aki bevallottan nem látták a művet -, hogy felkészültünk minden borzalomra.
Ehhez képest a Tímár Péter filmje semmivel sem rosszabb, mint egy átlagos magyar vígjáték, ami önmagában persze nem sok mindent jelent, és most hosszan és gonoszan lehetne sorolni, hogy miért, de mivel újév van, keressünk inkább olyan kapaszkodókat, melyek azt sugallják, mégsem jár reménytelenül rosszul, aki befizet a vászon elé.
Legyen az első kapaszkodó az, hogy Tímár Péter eredeti Zimmer Ferijét szerettük, és ezért – érzelmi megingás stb. - talán hajlamosak vagyunk lágyszívűbbek lenni a másodikkal. Persze mindkettő messze van a tökéletestől, de éppen ez a magyar típusú tökéletlenkedés az, ami miatt az ember közel érzi magához ezeket a rosszul öltöztetett figurákat és sztorikat, azt, ahogy keveredik a nyelvi és képi gazdagság és szegénység. Biztos szerencsésebb lenne, ha nem, de mégiscsak magunkra ismerünk mind a Balaton parton, mind a kastélyszállóban.
Legyen a második kapaszkodó az, hogy a második Zimmer Feri még ez elsőnél is határozottabban műfaji film. Olyan film, ahol nincs jellemfejlődés, társadalmi mondanivaló, mögöttes üzenet, posztmodern utalásrendszer vagy hasonló. Ez egy olcsó magyar vígjáték, olcsó poénokkal, bevált színészekkel és szófordulatokkal. Élvezni fogja, aki van olyan gyarló, hogy tud nevetni azon, ha valaki egy házilag gányolt szellemruhában a feje felett fedőket csapdos össze vagy palacsintasütővel fejbe veri a másikat. És én vagyok olyan gyarló.
Szóval ha valaki szereti az ilyen low-budget, primer, ám éppen ezért hatékony megoldásokat, akkor talán jobban tudja értékelni a kontúros karaktereket, az érett operatőri munkát, az ismerős rendezői jellegzetességeket és magát Reviczky Gábort, aki elviszi a filmet akkor is, amikor a többiek magára hagyják.
Mert hát azért bizony elég sokszor magára hagyják. És itt, az érem másik oldalán persze fel lehetne sorolni egy platós IFA-ra való filmes gyarlóságot, felületességet, következetlenséget, összecsapottságot, üresjáratot, pacsuliszagot és hasonlókat, de még mielőtt hozzászólásunkban teli torokkal fikáznánk és hajunkat tépnénk a magyar film állapotáról egy Zimmer Feri 2 ledoromboló kritika kapcsán, azért nézzünk meg a filmet.
Még az is lehet, valamennyire élvezni fogjuk.
A hivatalos sajtóanyag
Folytatódik Tímár Péter nagysikerű vígjátéka, a Zimmer Feri. A Fikász család ezúttal a kastélyszálló-bizniszben igyekszik maradandót alkotni. Hasonlóan a tizenkét évvel ezelõtti történethez, ezúttal is a szellemes fordulatoké lesz a főszerep.
A Fikász család tagjai Ferenc, a felesége Vilma, a lányuk Rózsi, a vejük Pista és a strand-büfés Charlie visszatérnek, hogy ezúttal a korábban a Balaton-parti vendéglátásban megszerzett tapasztalataikat a modern kor követelményeihez igazodva a kastélyszálló-bizniszben kamatoztassák. Tovább.