A 2011-es év Márton napi kitüntetettek Szombathelyen (névsor + indoklás)

2011.11.12. 18:27

A díjakat szombat este egy gálaműsor keretében adták át a Bartók Teremben.

I. ÉLETMŰ-DÍJAK
 
PEDAGÓGUS ÉLETMŰ-DÍJ
 
A díjról:
 
„Pedagógus Életmű-díj” adományozható annak a pedagógusnak, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – a nevelés-oktatás területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a szülők, a diákok és pedagógustársai körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Lugosy Piroska Kercaszomoron született 1947. január 18-án. Általános iskolai matematika-rajz szakos tanárként 1967-ben kezdte szakmai pályafutását Káld községben. 1971-től kiváló pedagógiai tevékenysége folytán tanulmányi felügyelőnek kérték fel a Sárvári Járási Hivatal Művelődésügyi Osztályára, ahol 1977-ig dolgozott. 1997-től 1981-ig Szeleste községben újra matematikát, és rajzot tanított.
 
1981-óta, azaz 23 éven át a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola tanára volt. 1981-ben, az akkor 830 fővel induló új lakótelepi iskola igazgatóhelyettesi beosztására kérték fel. Óriási szerepet vállalt az új iskola arculatának kialakításában, a tantestület közösséggé formálásában. E beosztásában 13 éven keresztül igen magas színvonalú munkát végzett. Kiváló szakmai felkészültség, önmagával, kollégáival és tanítványaival szemben támasztott igényes, precíz munka jellemezte.
 
Pályafutása során mindvégig nagy gondot fordított az önképzésre, a korszerű tanulásszervezési eljárások alkalmazására, a módszertani megújulásra. Eszköztára szinte kimeríthetetlen volt. Ennek tudható be, hogy mind a tehetséges tanulók felkutatásában, gondozásában, mind a gyengébb képességű tanulók felzárkóztatásában jelentős eredményeket ért el.
 
Tanítványai rendszeresen sikeresen szerepeltek a Varga Tamás és a Zrínyi Ilona matematika versenyeken, valamint művészettörténeti és helytörténeti versenyeken. Utóbbiakon az általa felkészített csapatok rendszeresen az első három hely valamelyikén végeztek, kis „matematikusai” városi, megyei előkelő helyezéseket szereztek, sőt országos versenyen is jól megállták helyüket. Hosszú éveken át középiskolai előkészítő foglalkozásokat tartott, - mindenféle ellenszolgáltatás nélkül – még nyaranta is összehívta tanítványait.
Az Alapfokú Művészeti Iskola képzési rendszerében a művészettörtének tantárgy színvonalas, eredményes oktatásában oroszlánrészt vállalt.
 
A gyermekekhez való pozitív viszonya példaértékű, türelme, kitartása szinte végtelen. Tanítványai harmonikus személyiségfejlesztésére minden tanórán kívüli lehetőséget is megragadt. Évente több alkalommal vett részt osztályával túrákon, múzeumlátogatásokon, kiállításokon, melyeket városi szinten szervezett és maga vezetett. Iskolai, illetve más intézmények táboraiban rendszeresen foglalkozásvezető, még most – nyugdíjba vonulása óta is – folyamatosan és lelkiismeretesen készül a felkérések teljesítésére.
 
A helyi Gyermekek Háza közművelődési intézményben, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendszeresen tart művészettörténeti, helytörténeti előadásokat és városismereti – város, megye, sőt ország ismereti – vetélkedőket szervez. A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett „Impressziók” diákönkormányzati tisztségviselők megyei versenyére immár tizenhetedik éve készít fel eredményesen csapatokat, részt vesz a verseny zsűrizésében. Aktív közéleti emberként ismert. Tagja volt az Iskolaszéknek, a Szombathelyi Pedagógusok Szakmai Képviseletének alapító tagja és tagja az intézményközi matematikai munkaközösségnek. Pedagógiai munkáján túl jelentős közösségformáló munkát végez Szombathely társadalmi életében is. Vezetőségi tagja a Barangolók Természetbarát SE-nek, aktívan dolgozik a Rumi Rajki Műpártoló Körben, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Tájak, korok múzeumok rendezvényeinek előadója.
 
Széleskörű műveltségét, természet- és művészetszeretetét önzetlenül adja át kollégáinak és örökíti tovább tanítványaiban.
 
Lugosy Piroska tanárnő a gyermekek, a szülők és a kollégák körében is városszerte nagy tiszteletnek, megbecsülésnek örvend.
 
SZOMBATHELY KULTÚRÁJÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
 
A díjról:
 
„Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – a kultúra területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a város polgárai körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Petró János Répceszemerén született 1937-ben. Ötéves korában kezdett zongorán tanulni. Zenei tanulmányait Szombathelyen, Győrben és Budapesten végezte.
Zeneszerzőként a bécsi VIT Világversenyen 1958-ban, karmesterként 1962-ben Szombathelyen debütált. Ekkor alapította a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, amelynek harminc évig karmestere és főzeneigazgatója volt.
A Savaria Művészeti Hetek rendezvénysorozat művészeti igazgatójaként is tevékenykedett.
A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyre helyezése után – amely nevéhez fűződik – karmesteri asszisztense, vendégkarmestere, és a Magyar Televízió által rendezett karmesterversenyek zsűrijének állandó tagja volt. Gyakran vezényelt külföldi zenekarokat is: Radio Television Orchestra (Dublin), Lawton Philmarmonic Orchestra (Lawton), Johnstown Symphony (Johnston, Pa.), és a Saint John Symphony Orchestra Kanadában.
Állandó vendégkarmesterként vezényelt a Magyar Állami Operaházban, a Szlovák Filharmónia Zenekarnál (Pozsony), a Rádió és Televízió Zenekaránál (Ljubljana) és a Grazi Operaházban.
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral vendégszerepelt Franciaországban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában, Németországban, Csehszlovákiában, Romániában és a Szovjetunióban.
Számos új mű világpremierjét vezényelte, háromszoros Artisjus-díjas.
Több lemezfelvételt készített a Hungaroton – Budapest és a Presserecords – Ausztria részére.
Liszt Ferenc – és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas.
Külföldi vezényléseinek eredményeként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa.
 
SZOMBATHELY SPORTJÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
 
A díjról:
 
„Szombathely Sportjáért Életmű-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn keresztül – de minimum 25 éven át – a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett és munkájával közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Halmosi Zoltánné Haladás VSEatlétikai szakosztály vezető edzője Pecölben született 1951. április 3-án.
 1966-1982-ig Haladás VSE igazolt atlétája
1969. Athéni EB VIII. helyezés 4x400 m-es váltó tagjaként – országos csúccsal
1978. Prágai EB VIII. helyezés 4x400 m-es váltó tagjaként – országos csúccsal
1970-ben felnőtt Magyar Bajnok 400 m-en
Sokszoros serdülő és ifjúsági Magyar Bajnok 100 – 200 – 400 m-en.
14-szeres felnőtt válogatott és csapatkapitány 1975-től
1982-től a mai napig a Haladás VSE Vágta-Ugró-Többpróba Szakág atléta edzője, vezetője
Minden korosztályban magyar bajnokokat és válogatott atlétákat nevelt
Kiemelt felnőtt versenyzői: Horváth Janka, Soós Eszter, Varga Judit – nemzetközi versenyeken és válogatott viadalokon kiemelkedően szerepeltek.
A Haladás VSE-t szolgálja 45 éve.
 
„PRO SANITATE SAVARIAE” ÉLETMŰ-DÍJ
 
 A díjról:
 
„Pro Sanitate Savariae” Életmű-díj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő gyógyító, megelőző munkájával és életével a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
A „Pro Sanitate Savariae” Életmű-díjat Dr. Kneffel Pál a Markusovszky Kórház osztályvezető főorvosa kapta.
 
Kneffel Pál igazi lokálpatrióta. Az orvostudományi egyetem elvégzése óta első és egyetlen munkahelye a szombathelyi Markusovszky Kórház, ahol a segédorvosi státusz beosztásból osztályvezető főorvosi rangig emelkedett.
A Markusovszky Kórház Szülészeti Osztályát évtizedek óta magas fokú szakmai hozzáértéssel, vezetői és etikai képességekkel vezeti. A Magyar Orvosi Kamarában több évtizedekig tevékenykedett mint az Etikai Bizottság elnöke. Vezetése alatt a Markusovszky Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya országosan is kiemelkedő minősítést kapott. Kitűnő kapcsolata van a kollégáival.
Számos szakmai társaságnak elnökségi és vezetőségi tagja, valamint tagja a Nőgyógyászati és Szülészeti Szakmai Kollégiumnak.
A kórház meghatározó személyisége, akinek mind vezetői, mind orvosi, mind etikai munkáját példaként lehet állítani a fiatal orvos-generáció számára.
 
SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
 
A díjról:
 
„Szociális Munkáért Életmű-díj” adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
 Füzessy Józsefné 1948. szeptember 22-én született Hosszúvölgyön.
Füzessy Józsefné a főiskola befejezését követően Gencsapátiban a Művelődési Ház igazgatójaként kezdte meg pályafutását, majd a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ felnőttképzési osztályvezetője lett. Az addig megszerzett szakmai tapasztalatok eredményeképpen képzési osztályvezető lett az akkor alakuló Vas Megyei Munkaügyi Központban. 1995-ben a szakmai életében egy új kihívásnak köszönhetően került a Phare Program keretében országos szinten kiépülő Regionális Szellemi Forrásközpont hálózat szombathelyi projektjébe, melynek intézményi hátterét az akkori Katolikus Továbbképző Intézet biztosította.
A Phare támogatás lejárta után 1998. októberében Vas megye és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Regionális Szociális Forrásközpont Kht-t. 2003. január 1-től Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kht., 100%-os tulajdonosa. 2009. május 17-e óta a Társaság Nonprofit Kft. formában működik, Füzessy Józsefné vezetésével.
 
A Forrásközpont Füzessy Józsefné szakmai irányításával, kezdetektől tevékenységének speciális területeként a fogyatékos emberek segítését is felvállalta. Az évek során szoros munkakapcsolatot alakított ki hazai és nemzetközi partnerekkel, melynek eredményeként a Forrásközpont szakmailag elismert.

Sok sikeres projekt kidolgozásában és menedzselésében való részvétel fűződik a nevéhez. A Forrásközpont Füzessy Józsefné irányításával, az elmúlt években, HEFOP, ROP, EQUAL, TÁMOP és Leonardo da Vinci programban dolgozott, hazai és nemzetközi partnerekkel együtt. A projektekben meghatározott célok összhangban voltak a Forrásközpont alapfilozófiájával, amelyre a szakmai tevékenység épül. A projektek  eredményei a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási szintjének a javítását segítették elő.
Füzessy Józsefné szakmai munkásságának egyik fontos mérföldköve egy modellértékű szolgáltatásokat nyújtó nappali központ kialakítása volt. Az építkezés 2007. március 31-én fejeződött be, az új intézményben kapott helyet - addig a város három pontján működő - három Támogató Szolgálat, a Nappali Szolgálat, az Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat. A központ nemcsak építészetileg, hanem a szolgáltatásaiban is példaértékű (hidroterápiás részleg, informatikai kommunikációs szolgáltatás, gyakorlókonyha, csoportszobák, egyéni fejlesztő és tanácsadó helyiségek, oktatótermek, rehabilitációs és fejlesztő foglalkoztatás munkaszobái). A szakmai munkájának alapfilozófiája, hogy a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlőségét, önálló életvitelét, társadalmi életben való aktív részvételét úgy segítse, hogy a segítés végső céljaként a foglalkoztatást jelöli meg.
 
Szakmai munkáját pontosság, precizitás jellemzi. Kapcsolattartó és kommunikációs készségének köszönhetően, jó kapcsolatot alakított ki kollégáival, szolgáltatásokat igénybevevő ügyfelekkel és azok családtagjaival. Munkája során mások érdekeit is figyelembe veszi. Munkáját a folyamatos innováció jellemzi.
 
KÖZSZOLGÁLATÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
 
A díjról:
 
„Közszolgálatért Életmű-díj” adományozható annak a közszolgálatban dolgozó, elsősorban Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalánál, illetve az Önkormányzat által fenntartott intézményeknél közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Dr. Asbóth Mária Szombathelyen született, 1949. szeptember 18-án. A Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Gyámhivatalának hivatalvezetője. 
 
Dr. Asbóth Mária az Eötvös Lóránd tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1975. március 29-én.
 
A Polgármesteri Hivatal jogelődjéhez Szombathely Városi Tanács VB. Igazgatási Osztályára 1982. június 7-től került, ezt megelőzően közel egy évet a Pest Megyei Főügyészségen, majd hat évet a Ráckevei Járási Hivatalnál dolgozott, szabálysértési és gyámügyi főelőadói munkakörben. Szombathelyen először a Gyámhatóság csoportvezetője majd a Városi Gyámhivatal megalakulását követően 1997-től a megalakuló Városi Gyámhivatal vezetője. Munkájára a magas szakmai tudás, elhivatottság, széleskörű ismeretek és mindenekfölött az emberek szeretete, a segíteni akarás jellemző. Közösségi emberként részt vesz a Máltai Szeretetszolgálat munkájában, tagja a Hospice Szolgálatnak és a Lepra Missziónak, a Kanizsai Dorottya Gimnázium „A Jövőért Alapítvány” Kuratóriumának. 1992-től a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szombathelyi Képzési Központ tudományos munkatársa. Munkáját 1989-ben a Belügyminiszter Kiváló társadalmi Munkáért kitüntetéssel ismerte el. Rendelkezik a Horváth Boldizsár Díj I. fokozatával, a Vas Megye Önkormányzatáért Szociális Tagozat kitüntetéssel, a Vas Megyéért és a Pro Familiis elismeréssel.
 
II. SZAKMAI DÍJAK
 
Ifjúságért-díj
 
A díjról:
 
Az „Ifjúságért-díj” adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Tomena Istvánné Szelestén született, 1952. december 11-én.1975-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola történelem-orosz szakán. 1975-ben kezdte pedagógusi pályafutását a Szombathelyi Középiskolai Diákotthonban nevelő tanárként 1979-től a szombathelyi Hevesi Ákos Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben dolgozott kollégiumi nevelőként, 1980-1981-ig a szombathelyi Fürst Sándor Általános Iskola napközis tanára.
 
1981-től, az akkor első tanévét kezdő Váci Mihály Általános Iskola pedagógusa lett. Hivatástudattal rendelkező tanárként, osztályfőnökként nevelte, oktatta a rábízott kisdiákokat, majd napközis nevelőként dolgozott hosszú évtizedeken át.
Igazgatói több fontos feladattal kérték meg, amelyeket pontosan, lelkiismeretesen hajtott végre. Gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, esélyegyenlőségi felelős, illetve munka- és balesetvédelmi felelősi munkáját is a precizitás, kiváló munkavégzés, empátia jellemezte.
 
Munkáját az alapos felkészülés, a módszertani sokoldalúság, lelkiismeretesség jellemzi. Fogékony az új iránt, ismereteit állandóan gyarapította. Sokféle továbbképzésen vett részt, nemcsak tanári munkájához, hanem a szabadidős foglalkozásokban is felhasználható és a gyermekeknek átadható képzésekben szerzett ismereteket. (pl. számítástechnikai tanfolyam, önismereti módszertan, gyermekközpontú napközi a mai magyar iskolarendszerben, Gordon kommunikációs tréning, Életre kész fiatalok szociális és életviteli kompetenciái fejlesztésére, német középfokú nyelvvizsgát is szerzett).
 
Önkéntes és lelkes felelőse volt több iskolai szintű, illetve az iskolán kívüli versenyeinek, vetélkedőinek, pl. Esélyegyenlőség Napja, kompetenciák fejlesztése.
 
Tanítványaival és a szülőkkel jó a kapcsolata. Közös kirándulásokon, túrákon, táborozásokon vett részt velük. Több éven keresztül táboroztatta szabadsága idején javadalmazás nélkül az általános iskolás gyermekeket, akiknek számos hon- és népismereti, történelmi foglalkozást, játékot vezetett a táborokban. Önmagával és környezetével szemben is igényes, nevelési céljai megvalósításában következetes. Szakmai tapasztalatán túl jó emberi tulajdonságainak is köszönhetően a nevelőtestület megbecsült tagja.
 
A városépítés, a városfejlesztés és a gazdaság területén
adományozható kitüntetések
 
Gothard Jenő - díj
 
A díjról:
 
„Gothard Jenő-díj” adományozható annak a személynek, aki gazdaságkutatás, környezetvédelem, valamint a műszaki fejlesztés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Lábdy Miklós okleveles vegyészmérnök, környezetvédelmi szakmérnök, Szombathelyen született 1948. október 13-án.
Lábdy Miklós több, mint 30 évig dolgozott a vízügy, a környezet- és természetvédelem területén. Feladatait kezdetben szakértőként, majd osztályvezetőként, 2004-től a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyetteseként, 2007-től pedig annak igazgatójaként látta el, 2010. évi nyugdíjazásáig.
Munkája során, több mint két megye (Vas- és Zala megye, kis részben Győr-Moson-Soron-, Somogy- és Veszprém megyék ) területén foglalkozott a levegőtisztaság-, a vízminőség-, a hulladékok káros hatásai elleni védelemmel, az azokkal kapcsolatos környezetvédelmi hatósági-, szakhatósági- és szakigazgatási feladatokkal, illetve a későbbiekben ezen feladatok irányításával, összefogásával. Részt vett a környezetet ért károk elhárításában végzett feladatok koordinálásában. Mindezeken túl szerepet vállalt a környezetvédelmi tudat- és szemléletformálás, a környezettudatos magatartás kialakítása terén is. Munkáját mindig nagy szakértelemmel, lelkiismeretesen, munkatársai-, felettesei-, az érintettek és érdekeltek megelégedésére végezte, amelyet miniszteri elismerő oklevéllel is jutalmaztak.
 
Hefele-díj
 
A díjról:
 
„Hefele-díj” adományozható annak a személynek, aki a városfejlesztés, a városépítés területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő munkát végzett és ezzel közmegbecsülésre tett szert. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Mák Károly okleveles építőmérnök Szombathelyen született 1945. szeptember. 23-án.
Mák Károly az általános iskola befejezése után középiskolai tanulmányait a győri „Hild József” Építőipari Technikumban végezte. Középiskolája előtt egy évig kőműves ipartanuló volt. Mérnöki oklevelét 1971-ben a BME Építőmérnöki Kar Szerkezetépítő Szakon kapta. Az egyetemi időszak alatt dolgozott a Vasbeton Tanszék vállalt munkáin, többek között a Százhalombattai Hőerőmű technológiai létesítményein rajzoló-szerkesztő, később statikus feladatokon.
 
A diploma megszerzése után a Vas Megyei Állami Építőipari Vállalatnál helyezkedett el, mint mérnökgyakornok. 1972-1973-ban műszaki előkészítőként, 1974. májusától a segédipari főépítés vezetőségen, 1977-1980 között a Betontechnológiai Főüzem vezetője, 1980. augusztusában nevezték ki a vállalat termelési főmérnökévé.
 
A vállalati átszervezés folytán 1987. január 27-től a TÉK Kft-nél előbb műszaki vezetői, majd ügyvezető igazgatói feladatkört látta el. 2004-ben nyugdíjba vonult.
 
Mák Károly szakmai pályafutása alatt elsősorban a kivitelezői referenciák dominálnak, ugyanakkor magántervezőként számos épület megálmodása is nevéhez kötődik.
 
Legfőbb munkái, amelyekben kivitelezőként, illetőleg tervezőként részt vett:
-         Városháza építése
-         Szombathelyi Képtár építése
-         Szombathelyi Fedett Uszoda építése
-         Párizsi Magyar Nagykövetség rekonstrukciója
-         Bükfürdő, üdülőszövetkezeti épületek, lakások építése
-         Vép, Szakmunkásképző Kollégiuma
-         200 lakásos épület kivitelezése az oladi lakótelepen
-         Markusovszky Kórház Onkoradiológiai Tömb
 
Szakmai munkáját magas színvonalon végezte, ezzel a megyében elismerést vívott ki magának és képviselt városának. Tevékenységét a technológiai fejlesztés, a szervezési munka színvonalának javítása, a gyors és határozott döntéshozatal, és a szociális érzékenység jellemezte.
 
Brenner-díj posztumusz
 
A díjról:
 
„Brenner-díj” adományozható annak a személynek, aki a gazdaság és a városüzemeltetés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Mátis Lajos okleveles építészmérnök, 1936. július 31– én született a Veszprém megyei Középiszkázon és 2011. augusztus 17-én halt meg Szombathelyen. Ácsmester édesapja és nagyapja példájára szakmai érdeklődése korán az építőipar irányába fordult. Építőipari Technikusi oklevele birtokában egy évet építőipari kivitelező vállalatnál dolgozott. A Műszaki Egyetem elvégzése után a Vas Megyei Tervező Vállalathoz került és 30 évet ott dolgozott, mindvégig tervezéssel, vagy tervezők szakmai irányításával foglalkozott. A szombathelyi Savaria mozi tervezéséért 1974-ben Ybl díjat kapott. Szakmai tudását Olaszországban és Kubában tett tanulmányútjainak tapasztalataival, angol és német nyelvtudását nemzetközi konferenciákon való részvétellel is gyarapította. 1992-ben tervező vállalkozást alapított, annak egyik tervezője és ügyvezetője volt. A társaság építészeti-, terület és településrendezési tervezéssel foglalkozik.
Mátis Lajos aktív életpályája során Szombathely több meghatározó városképi jelentőségű középülettel gazdagodott. Sokrétű szakmai tevékenységét mindvégig a város szolgálatába állította, ezért Mátis Lajost Ybl díjas építészt javasolom a „Brenner-díjra”.
 
A közigazgatás területén adományozható kitüntetések
 
Horváth Boldizsár-díj
 
A díjról:
 
„Horváth Boldizsár-díj” adományozható annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett.
A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Szabó Ilona a Polgármesteri Hivatal Jogi és Képviselői Osztály Képviselői Iroda vezetője,1964. július 27-én született Szombathelyen. Szabó Ilona diplomáját az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán 1987-ben szerezte. 1983. október 1-jén a Városi Tanácsnál kezdett el dolgozni, majd a főiskola nappali tagozatát követően 7 évet a Kőszegi Városi Tanács Szervezési és Jogi Osztályán szervezési ügyintézőként, majd Igazgatási Osztályán lakásügyi, szabálysértési és birtokvédelmi ügyintézőként töltött el. 1994. április 1-től áthelyezéssel került a szombathelyi Polgármesteri Hivatalhoz alpolgármesteri majd polgármesteri titkárként. 2003 augusztusától törvényességi ellenőrként dolgozott. 2003 decemberében a megalakult Képviselői Csoport, majd Képviselői Iroda vezetője, mely feladatokat jelenleg is ellátja. Munkáját biztos szakmai tudással, lelkiismeretesen látja el. Részt vesz a választások, népszavazások lebonyolításában, precíz, pontos munkavégzésére vezetői mindenkor számíthatnak, az általa irányított iroda munkája az elvárásoknak megfelelő. Munkatársaival, tisztségviselőkkel és képviselőkkel kialakított munkakapcsolata hatékony, jó munkavégzést biztosít.
 
 „Horváth Boldizsár-díj” II. fokozata:
 
A kitüntetettről:
 
Oláh Ferencné a Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztály Munkaügyi és Gondnoksági Iroda pénzügyi ügyintézőjét, aki 1954. február 24-én született Győrben.
Győrben érettségizett, 1975. június 27-én a Győri Közgazdasági Szakközépiskolában, képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus. Szülővárosában 5 évet dolgozott, majd Szombathelyre a Röviköt Nagykereskedelmi Vállalathoz került. Munkahelye megszűnését követően a Vízügyi Igazgatóság munkatársa, majd 1996. szeptember 1-től nyugdíjba vonulásáig a szombathelyi Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője volt. A 15 éves hivatali munka során kollégái megbízható szakmai tudással rendelkező, jó közösségi emberként ismerhették meg. Munkáját precízen, pontosan végezte, mint mérlegképes könyvelő a továbbképzéseken rendszeresen gyarapította tudását, az előírt vizsgákat határidőre jó eredménnyel mindig teljesítette.
 
A kitüntetettről:
                  
Kőhalminé Merklin Erzsébet a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztály, Főépítészi Irodájának ügykezelője, Zalalövőn született 1952, november 17-én.
Textilipari érettségit szerzett, gyors és gépíró iskolába járt, titkárnői képzésben részesült, és adminisztratív munkakörökben dolgozott a Polgármesteri Hivatalba kerülését megelőzően. 1992. december 1-jén kezdte meg munkáját a Polgármesteri Hivatalban a Jegyzői Titkárságon. Dolgozott az Építési Iroda ügykezelőjeként, majd 2002-től a Városüzemeltetési Osztály ügykezelői feladatait, később 2003-tól a Főépítészi Iroda ilyen irányú feladatait látta el. Több mint 10 éve készíti elő a Városfejlesztési Bizottság üléseit, kapcsolatot tart nemcsak a hivatal munkatársaival, hanem bizottsági tagokkal, képviselőkkel is. Tapasztalatával, pontos munkavégzésével nyújt segítséget a bizottsági ülések eredményes lebonyolításában. A rábízott munkákat határidőre, sokszor túlmunkát is vállalva, pontosan, tisztességesen elvégzi. Szorgalom, folyamatos szakmai fejlődés jellemző rá.
 
A közrend és közbiztonság területén adományozható kitüntetések
 
Szombathely Közbiztonságáért-díj
 
A díjról:
 
„A Szombathely Közbiztonságáért-díj” adományozható a város működési területén lévő rendvédelmi szerv hivatásos állományú azon dolgozójának, köztisztviselőjének és közalkalmazottjának, illetve a polgárőrség azon tagjának, aki a közrend, a közbiztonság védelme és megszilárdítása, valamint a megelőzés területén tartósan kiemelkedő szakmai munkát végzett. A kitüntető díjat évente egy személy kaphatja.
 
A kitüntetettről:
 
Hollósi Gábor rendőr ezredes a Szombathelyi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének, aki született Székesfehérváron, 1959. április 29-én.
Hollósi Gábor rendőr ezredes 1982. augusztus 20. óta teljesít BM hivatásos szolgálatot. 1990. június 1-től a Kőszegi Rendőrkapitányság állományában dolgozott nyomozóként, majd bűnügyi osztályvezetőként. 1997. október 29-től a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatal állományában hivatalvezetőként látta el szolgálati feladatait. 2003. november 1-től a Szombathelyi Rendőrkapitányság megbízott, majd 2004. május 15-től kinevezett vezetője. Irányításával a Szombathelyi Rendőrkapitányság állománya jó színvonalú, országos viszonylatban is kimagasló eredményű munkát végez.
Hollósi Gábor r. ezredes Úr aktívan részt vesz állományával a Szombathely város területén minden évben megrendezésre kerülő kulturális és sportrendezvények rendőri biztosításában biztosítási parancsnokként. Beosztotti állományának határozott irányításával, következetes követelménytámasztásával növeli Szombathely város területén élő lakosság biztonságérzetét.
Az általa irányított kapitányság a szigorú gazdasági feltételek között, az állomány fegyelmezett tevékenységével fenntartja a közrendet és közbiztonságot városunk területén.
 
Hollósi Gábor rendőr ezredes úr munkáját magas színvonalon, lelkiismeretesen végzi. Ez ideig hét alkalommal részesült főkapitányi pénzjutalomban, egy esetben BM pénzjutalomban, négy esetben soron kívüli előléptetés elismerésben, egy esetben pedig tárgyjutalomban. 2008. január 1-től rendőrségi főtanácsos. 2010. március 15-i hatállyal a Magyar Köztársaság Elnöke Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette.
Nagy szakmai tapasztalatát, széleskörű ismeretségét jól használja napi munkájában.
Tevékenységével hosszabb ideje hozzájárul Szombathely város területén élő lakosság biztonságérzetének megszilárdításához.
 

 
DÍSZPOLGÁRI CÍM
 
A díjról:
 
„Díszpolgári Cím” Önkormányzatunk által adományozható legmagasabb rangú kitüntetés, amely adományozható annak a magyar, vagy külföldi állampolgárságú személynek, aki a hazai, illetve a nemzetközi politikai, társadalmi, gazdasági,tudományos, művészeti, vagy sportéletben kiemelkedő eredményt ért el, és ezzel a város polgárai körében közmegbecsülésre tett szert, illetve hozzájárult Szombathely fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
 
A díjat évente egy személy kaphatja, a díszpolgár nevét a Díszpolgárok Könyvébe be kell jegyezni. A „Díszpolgári Cím”-re vonatkozó javaslatot a polgármester terjeszti a Közgyűlés elé.
 
A kitüntetettről:
 
TÓTH GÉZA testnevelő tanár, mesteredző, címzetes egyetemi docens részére.
1932. január 25.-én született Sorokpolányban. Szülei földműveléssel foglalkoztak. Testvérei: Margit (1929) Sorkikápolnán él. György testnevelő tanár 1943-ban született, 2010-ben elhunyt. Család: 1958-ban nősült, felesége Farkas Róza (1937) az Állami Vetőmag Felügyelőségen dolgozott, jelenleg nyugdíjas. Gyermekei: Ágnes (1959), férje Őri László, mindketten testnevelő tanárok. Orsolya (1966) is testnevelő tanár. Férje Németh István, vámügyi csoportvezető a körmendi EGIS Gyógyszergyárban. Az unokák közül a legidősebb Tamás aktív sportoló korában válogatott gyorskorcsolyázó volt és testnevelő tanári diplomát szerzett, Györgyi NBI/A – s kosárlabdázó, a legkisebb, Gábor, gimnazista, a Haladás korosztályos csapatában focizik.
Általános iskoláit Sorokpolányban végezte, a középiskolát Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. 1954-ben érettségizett. Ezután a Testnevelési Főiskola hallgatója, 1959-ban szerez diplomát középiskolai testnevelő tanári végzettséggel.
 
Sportolói múlt, eredmények:1952-ben, 20 éves korában ismerkedett meg a súlyemelé -sel. Mint súlyemelő versenyző, három olimpián szerepelt. 1960 - ban Rómában 4., 1964 - ben Tokióban 2. helyezett.
Világbajnokságokon 14 érmet szerzett, 4 világbajnoki aranyat, 2 ezüstöt, és 8 bronzérmet. Európa bajnokságokon 11 érmet, ebből 5 aranyat, 2 ezüstöt és 4 bronzérmet szerzett. Pályafutása során kilencszer szólt a magyar himnusz világversenyeken.
1957-től 1970-ig tartozott a világ élvonalába, mint válogatott versenyző. Ötvenszer szerepelt a magyar válogatott címeres mezében csapatversenyeken. Tizenkétszer nyert Magyar Bajnokságot. Százötvenhétszer javított magyar csúcsot. Világcsúcsot 1966-ban Berlinben állított fel, összetettben 487,5 kg-mal. Olimpiai csúcsot 1964-ben Tokióban állított fel 185 kg-mal. Az ötvenes évek végétől kezdődően, Veres Győzővel együtt, jelentősen hozzájárul a magyar súlyemelősport szakmai megújításához és eredményessé tételéhez.
A Testnevelési Főiskolán végzett tanulmányai és tapasztalatai alapján jelentősen hozzájárult a magyar súlyemelősport edzéselméletének és módszertanának megújításához.
Nevéhez fűződik az első súlyemelőszakkönyv megírása, a „Súlyemelő ABC”, mely az „Ezüstgerely Pályázaton” 2. helyezést ért el, huszonkét versenymű közül. A könyv alapján készült el az ország első oktatófilmje, Domokos Attila rendezésében.
A Testnevelési Egyetemen 22 évig vezette a szakmai képzést, az edzőképzést, mesteredzőként és címzetes egyetemi docens kinevezésben részesült.
 
Edzői pályafutás: bár a Testnevelési Főiskola elvégzése lehetősége lett volna Budapesten maradni, ő visszatért szülővárosába, ahol 1959-ben alakította meg a súlyemelő szakosztályt a Haladás VSE – nél, ahol 29 évig ott edzősködött Ez idő alatt számos világhírű sportoló nevelődött a szakosztálynál szakmai irányítása alatt. Antalovics Ferenc számos világ és Európa bajnoki éremmel, Rehus - Uzor György olimpiai 4. helyezéssel, számos világ és Európa bajnoki éremmel, Wöller Tamás ifjúsági VB 2. helyezéssel gazdagította a szakosztályt.
A Haladás VSE súlyemelő csapata 10 évig verhetetlen volt az országos pontversenyben. A magyar súlyemelés meghonosításáért az ötvenes évek vége óta tevékenyen dolgozott.
 
Edzői és szakmai megbízások az országhatáron túl: Az 1970-es években négy hetes tanulmányúton vett részt a Szovjetunióban, ők már ebben az időszakban világelsők voltak. Országok közötti megállapodás alapján húsz vezető klub munkájába volt betekintése. Görögországban, Olimpiában 1974 (az Olimpiai Akadémián) mint előadó és hallgató is szerepelt. Egyiptom, Kairó, 1977 „Jószolgálati úton” segítette a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségen keresztül az egyiptomi súlyemelő sport fejlődését. Uruguay, Montevideo, 1987 a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségen megbízásából készítette fel öt dél- amerikai ország versenyzőit a Pánamerikai Játékokra. Ez a megbízatás négy hónapig tartott és szintén „Jószolgálati útnak” számít. Munkája eredményét mutatja, hogy az általa felkészített versenyzők 50 nemzeti rekordot állítottak fel. Ezután a chilei Súlyemelő Szövetségtől kapott ajánlatot 4 éves edzői szerződésre, amit az akkori sportvezetők nem engedélyeztek. Az ezt követő időszakban egzisztenciális megfontolásból Ausztriában helyezkedett el – építőipari munkásként – immár munkavállalási engedéllyel. A súlyemelés sport népszerűsítése érdekében több mint száz élménybeszámolót és bemutatót tartott a harminc év alatt, elsősorban iskolákban, művelődési házakban.
2002-ben Bodor Ferenc sportújságíróval megalakították Vas megye Sportmúzeumát.
2000-ben választották legelsőként „Vas megye halhatatlanjai” közé.
2001-ben választották „Az Évszázad Vas Megye Sportolójának”.
2003-ban az Ifjúsági és Sportminisztériumtól „Csík Ferenc Életműdíjban „részesült.
1994-től 2005-ig képviselte Vas megyét az Magyar Olimpiai Bizottságban.
2009-ben vehette át „Aranydiplomáját” a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán. (volt TF.)

Forrás: Szombathelyi Városháza

.