Jókora vihart kavart az az olvasói levél, amely egy szombathelyi házaspár és gyermekük kórházi élményeit meséli el. Lapunk állásfoglalást kért a kórháztól a levél tartalmával kapcsolatosan.
Jókora vihart kavart az az olvasói levél, amely egy szombathelyi házaspár és gyermekük kórházi élményeit meséli el. Lapunk állásfoglalást kért a kórháztól a levél tartalmával kapcsolatosan.
Jókora vihart kavart az az olvasói levél, amely egy szombathelyi házaspár és gyermekük kórházi élményeit meséli el. Lapunk állásfoglalást kért a kórháztól a levél tartalmával kapcsolatosan. Az alábbiakban Dr. Kőfalvi István orvosigazgató válasza olvasható.
A cikk szerzője, a felesége "akarata ellenére" beszámol gyermekük kórházi ellátása körüli tapasztalatairól.
A "nem akarjuk megírni, de mégis megírjuk" filozófiával nincs is semmi probléma, hiszen a figyelemfelkeltés bizonyos nem kívánatos eseményekre fontos lehet, hiszen a kórház vezetésének és minden dolgozójának érdeke az esetleges hibák kiküszöbölése, a gyógyítás biztonságának és minőségének javítása. Nem tartjuk magunkat hibátlannak, és az építő jellegű és jobbító kritikát elfogadjuk, és ha kell, a szükséges intézkedéseket meghozzuk. A cikk azonban nem csak figyelemfelkeltésről szól, hiszen az utolsó mondatokban nyíltan a kórház elleni propaganda fogalmazódik meg.
Sajnos előfordulnak olyan helyzetek, amikor nagyobb igény jelentkezik a valós lehetőségeknél a "Baba-mama" szobára. Ez tény, és a kórház vezetése is szeretné, ha több ilyen szoba volna, de sajnos az infrastrukturális lehetőségek végesek. Mi is tudjuk mennyire fontos, hogy az édesanya és a gyermeke közel legyenek egymáshoz, ami betegség esetén még hatványozottabban igaz. A levélíró azon megjegyzése, melyben közvetetten azt sugallja, hogy hálapénz ellenében lehetne bárminemű egészségügyi szolgáltatáshoz jutni, messzemenőkig sértő. Minden kórházi dolgozó nevében visszautasítom az ilyen feltételezést. A szobákban való matracozás (pláne a használt) sem higiénés, sem ápolási szempontból nem tanácsos és nem elfogadható. A levélíró is írta, hogy még a kempingszéktől sem lehetett mozogni.
Természetesen a Csecsemő és Gyermekosztály dolgozói sohasem zárkóztak el attól, ha a szülő vagy valamelyik hozzátartozó a gyermeke mellett szeretett volna maradni. Ennek biztosítására jogszabályi kötelezettség is van. Ez azonban sok esetben csak egy ágy melletti szék biztosításával oldható meg. Erről az édesanya is tájékoztatva lett, és élt is ezzel a lehetőséggel. Sajnos az egészségügyi személyzet csak később tudta meg, hogy az édesanya maga is beteg volt ebben az időben, ami számára nyilván még nehezebbé tette a kórházi tartózkodást.
A gyermeket a szülők 4 napos panaszok után a tünetek súlyosbodása miatt hozták be a kórházba sürgősséggel. A megfelelő terápia elkezdődött, infúzió került bekötésre. Sokszor tapasztalt kezekben sem könnyű egy kisgyermeknél az infúzió bekötése, és a jól bekötött kanül is néha elmozdulhat, különösen akkor, ha a gyermeket a szülő - érthető szeretetből - gyakran felveszi.
Bizton állíthatom, hogy a gyermekosztályos nővérek nem csak komoly elméleti tudással, hanem sok éves gyakorlattal, tapasztalattal rendelkeznek, valamint nagy odaadással, szakértelemmel és empátiával ápolják a kis betegeket. A kérdéses időszakban az osztályon fekvő 50 gyermek között több súlyos állapotú is volt. Valóban egy súlyosabb állapotú beteg teljesen leköti az amúgy sem nagy létszámú szakszemélyzet kapacitását. Az infúzió visszakötésével pedig adott esetben lehetett valamennyit várni, hiszen a kislánynál kritikus állapotról nem volt szó. Az infúziós pumpák korszerű, érzékeny műszerek, nem csak akkor jeleznek, ha tartósan gátolt a folyadék áramlása, hanem akkor is, ha átmenetileg nagyobb nyomással kell továbbítani a folyadékot és ez előfordulhat síráskor, vagy a gyermek elmozdulásakor is. Tehát amit az édesanya észlelt, az nem műszaki hiba volt, hanem a rendszer fenti okokból történő jelzése. Az lett volna a baj, ha nem így történik.
A gyermekeket betegség-csoportonként helyezik el az osztályon. A kislány orrának gyakori szívása és inhalálása miatt olyan kórteremben kapott elhelyezést, ahol mindezt biztosítani lehetett. Az újonnan érkezett gégehurutos gyermek szintén inhalálásra szorult. Bármennyire is furcsa, a hideg levegő szintén a betegség kezeléséhez tartozik. A friss, hideg levegő csökkenti a gége duzzanatát és sokszor ez önmagában is jelentős javulást eredményez a beteg gyermek állapotában. Légúti tüneteit tekintve a másik gyermek volt súlyosabb állapotban, ezért kellett olyan kórteremben tartani, ahol a folyamatos inhalálás lehetősége is biztosítva volt. Lehet, hogy az édesanya mindezt nővéri "nemtörődöm" magatartásnak vélte, de ez egy szakmailag elfogadott gyakorlat és terápia a fulladásos tünetek elkerülésére. Természetesen ilyenkor a többi gyermeket rendesen betakarják. Mivel nem állt üres kórterem rendelkezésre, azt csak a betegek átcsoportosítása után lehetett biztosítani. Természetesen ezt a szülő nem tudhatta.
Furcsa az édesapa részéről, hogy kislánya javulását a szerencsének tudja be. Véleményünk szerint a gyógyításban az adekvát terápia játszott szerepet, ami végül a gyermek gyógyulásához is vezetett. Ha a szülők az elégedetlenségüket azonnal jelezték volna - ha ennyire aggódtak, talán ez lett volna a helyes - az osztályvezető főorvosnak vagy főnővérnek, vagy akár az ügyeletvezetőnek, biztosan tisztázni lehetett volna néhány kérdést és akkor a szülők nem csak a szerencsének tulajdonítanák gyermekük gyógyulását.
Természetesen tudjuk, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő számú látogatói WC, de ezeket nem az egészségügyi személyzet használja és a tisztaság sajnos nem csak a takarítás gyakoriságától, hanem az azt használók kultúrájától is függ. A WC papírt és szappant pedig a kihelyezések ellenére rendszeresen ellopják. Természetesen a kórház vezetése azon van, hogy az ilyen jellegű problémákat a minimálisra csökkentse.
Sajnáljuk, hogy az ellátással kapcsolatban felmerült problémákat az édesapa inkább a nyilvánossággal, mint kórházunk szakembereivel osztotta meg. Számunkra azonban az a legfontosabb, hogy a gyermeke meggyógyult, sok más kisgyermekkel együtt, akiknek a szülei a levélíróval ellentétben, megelégedéssel távoztak az osztályról. Tudjuk, hogy az utóbbiak vannak jóval többen.
A panaszos édesapa által megírt cikk, mely már más sajtófelületen is megjelent, nem való másra, mint hangulatkeltésre, a betegek és hozzátartozók bizalmának csökkentésére és hitelrontásra. Ez sikerült is, olvasva a cikkhez kapcsolódó néhány indulatos kommentárt. Szerencsére azok is megszólaltak, akik a csöndes, megfontolt és elégedett többséghez tartoznak. Meggyőződésünk, hogy Európa közepén a panaszkezelésnek van számos más szabályszerű módja is.
Természetesen továbbra is nyitottak vagyunk a szülőkkel való személyes találkozóra, hogy megbeszéljük az általuk kifogásoltakat.
Szombathely, 2011. január 4.
Dr. Kőfalvi István
orvosigazgató
Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt
Vonatkozó cikk: