Több százezer dollárt csalt ki bankoktól - Most új életet kezdene a szélhámosnő

MTI

2022.10.10. 22:55

A szélhámos Anna Delvey álnéven több százezer dollárt csalt ki bankoktól, hotelektől.

Saját németországi kiadatása ellen és az amerikai büntetésvégrehajtás reformjáért is küzdeni fog a kitoloncolásra váró, a börtönből házi őrizetbe engedett korábban csalásért elítélt Anna Sorokin orosz származású, német állampolgárságú csaló, aki a The New York Times-nak nyilatkozott.

A 31 éves szélhámos Anna Delvey álnéven több százezer dollárt csalt ki bankoktól, hotelektől és gazdag magánszemélyektől, amiből luxus-életmódját fedezte éveken át 2017-es letartóztatásáig. Egy német diplomata örökösének adta ki magát, azt állítva, hogy külföldön 67 millió dolláros vagyonnal rendelkezik. Így ismerkedett meg a New York-i elit tagjaival, akikkel szoros kapcsolatot tartott fent, és ahogy a sajtó írta róla, lelepleződéséig "nélkülözhetetlen kelléke" volt a New York-i felső társaság összejöveteleinek. 2017-ben a rendőrség fedett műveletben vette őrizetbe egy akkori barátjának információi alapján, akitől mintegy 60 ezer dollárt csalt ki.

2019-ben a bíróság bűnösnek találta 200 ezer dollár jogtalan megszerzésében bankoktól, vállalkozásoktól, valamint magánszemélyektől, és megállapították bűnösségét abban is, hogy hamis dokumentumokkal próbált meg 22 millió dollár bankhitelhez jutni. 2021 februárjában feltételes szabadlábra helyezték, de néhány héttel később vízumszabályok megsértéséért a bevándorlási hatóság őrizetébe került, és börtönben várta a németországi kitoloncolását.

Egy New York-i bíró múlt héten döntött úgy, hogy 10 ezer dollár óvadék ellenében pénteken a börtönből házi őrizetbe kerülhet, de elektronikus jeladót kell viselnie, nem hagyhatja el New York-i lakását és nem használhatja a közösségi médiaoldalait sem.

Anna Sorokin a kiszabadulása után a The New York Times-nak arról beszélt, hogy nem akarja elhagyni az Egyesült Államokat, mert azt megfutamodásnak érezné. Hozzátette, hogy saját podcaston dolgozik és a börtönben szerzett tapasztalatait felhasználva szeretné elérni a büntetésvégrehajtás reformját. Szóvivője pedig azt mondta, hogy ügyfele most szeretne új életet kezdeni.

Vasárnap már hallatott magáról a sajtóban is, amikor New York-i belvárosi lakásának ablakából fotózkodott.

Anna Sorokin saját történetének médiajogait, még mialatt a börtönbüntetést töltötte, 320 ezer dollárért adta el a Netflix internetes médiavállalkozásnak, amely "Inventing Anna" címmel készített sorozatot a csalónő életének eseményei alapján. A műsor elkészítésében Anna Sorokin tanácsadóként működött közre.

Még 2019-ben elítélése idején egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy semmit sem sajnál.

Anna Sorokin Oroszországban született, 2007-ben német állampolgárságot kapott, és 2013-ban utazott az Egyesült Államokba.

.