Backstage-jegy az elefántoknál Bécsben

2013.02.09. 11:55

Amíg mi a nagy dolgainkkal sem tudunk mit kezdeni, az osztrákok ügyesen kihasználják a legkisebb lehetőséget is.

Elefántok a bécsi állatkertben


„Miközben a levegőt mindenféle ételszag tölti meg, a gyakorlatban is látjuk az osztrák turisztikai marketing hatékonyságát: azt már megszoktuk, hogy Burgenlandot úgy adják el mint a nyár és a napfény hazáját, arra azonban még mindig rá tudunk csodálkozni, hogy egy traktor vagy egy tehén úgy van tálalva, mintha az minimum egy pisai ferdetorony lenne. És az érdeklődés is legalább akkora” – írtuk mindezt a közelmúltban a bécsi utazási kiállításról szóló riportunkban.

Míg ugyanis Magyarország turisztikai szempontból láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni a földrajzi adottságaival, az épített örökségével vagy a különleges gasztronómiájával, addig az osztrákok minden apróságban fantáziát látnak.

Egy friss hír szerint új jegyfajtát, úgynevezett „Élményutalványt” vezetett be a bécsi állatkert, amellyel az Elefántház olyan területein is körülnéhzetnek a látogatók, ahova eddig csak a gondozók voltak bejáratosak.

Elefántok a bécsi állatkertben


A másfél órás backstage vezetésen egyszerre maximum két személy vehet részt, akik nemcsak a kulisszák mögé tekinthetnek be, de rengeteg érdekes és hasznos információt tudhatnak meg a schönbrunni csordáról és vadon élő társaikról. Például, hogy egy kifejlett elefánt naponta 200 kilogrammnyi élelmet fogyaszt el, vagy hogy a kis Tuluba már születésekor 112 kilogrammot nyomott.

Az exkluzív vezetésen a látogatók elefántot ugyan nem simogathatnak, de közvetlen közelről nézhetik végig az állatok napi tréningjét. „Fantasztikus élmény látni, hogy ezek az óriások a gondozójuk egyetlen jelére és egy kis jutalomfalatért cserébe hogyan emelgetik a lábukat vagy mutatják meg a fülüket. Minderre a bőr- és testápolás miatt valamint az orvosi ellátás során van szükség” – meséli az állatkert igazgatója, Dagmar Schratter.

Az élményutalvány két személy részére 250 euróba (kb. 75 ezer forint) kerül, a hónap minden második, illetve  negyedik szerdájára foglalható időpont a reservierung@zoovienna.at e-mailcímen.

A bécsi állatkertről lapunk korábban közölt részletes élménybeszámolót.

Fotó: Daniel Zupanc

.