Eredetileg pontozni és versenyeztetni akartuk a katolikus és a zsidó udvart, de aztán úgy döntöttünk, nem feszítjük a húrt. Csak egy pindurkát.
Eredetileg pontozni és versenyeztetni akartuk a katolikus és a zsidó udvart, de aztán úgy döntöttünk, nem feszítjük a húrt. Csak egy pindurkát.
Kis előszó ide szükségeltetik.
A szerkesztőségben már hetekkel ezelőtt agyaltunk azon, mit is kezdjünk idén a karnevállal, amely egyre inkább a turistáknak szól ugyan, de mégiscsak magasan az év legnagyobb eseménye a városban.
Aztán szép lassan összeálltak a témák.
Közöttük volt egy olyan, hogy menjünk el közösen mindkét egyházi helyszínre, és egy előzőleg felállított pontrendszer (hangulat, gasztronómia, szellemi táplálék stb.) alapján – részben a humor, részben az olvasói informálás mentén – versenyeztessük meg őket.
Ám ahogy közeledett a karnevál, úgy bizonytalanodtunk el. Pozitívan azt feltételezzük, olvasóink az átlagnál tájékozottabbak, nyitottabbak stb., de még így is fennáll a kockázata, hogy az értelmezések egy része majd nem ugorja át azokat a bizonyos árnyékokat; mi meg napokig magyarázkodhatunk és moderálhatunk.
Aztán amikor később alaposan felbolygattuk a kedélyeket a kamara kontra szervezők vitájával, akkor úgy döntöttünk, nem feszítjük tovább a húrt egy tabudöntögető pontozásos meccsel.
Ami közös bennük
Engem viszont továbbra is izgatott a kérdés, így szombat délután a csepegő esőben felkerestem a tavaly indult zsidó és a vadonatúj katolikus udvart.
Nem írom le, mit gondolok a karnevál egészéről. Ezt részletesen megtettem két évvel ezelőtt, és rövidebben néhány napja. De talán mindez nem is fontos most annyira.
A lényeg, alaposan előrefutva, hogy a két egyházi helyszín a karnevál - és az egyházak - jobbik arcát erősíti.
Ugyanis míg a fősodort alaposan meghatározza a tömegszórakoztatás és a kereskedelmi megfontolások, addig a Zrínyi utcai „Zsidó udvar és bazár” és Széchenyi utcai „Paradiso Dei – Isten kertje” egyaránt részben szembe megy mindezzel, ha úgy tetszik, őrzik még a korai karneválok spontánabb, szabadabb szellemiségét.
Ez részben az elhelyezkedésből is adódik.
Az említett két utca bár közel van a belvároshoz, mégis kiesnek a tömeg mozgásából és mindabból, ami a tömegigényből következik (latin zene, táncosnők, gólyalábasok stb.).
A másféle értékek melletti gondolkodást mutatja, hogy szombat délutánra, azaz „főműsoridőben” mindkét helyszínre irodalmi programot szerveztek, nem igazán foglalkozva azzal, hogy ez a téma – mondjuk úgy – nem áll a mai magyar társalom érdeklődésének a központjában.
Ennek ellenére, láss csodát, mindkét helyszínen akadtak szép számmal érdeklődők, azt bizonyítva, hogy a fecsegő felszín mögött a mélyben még van tartalék.
A katolikus udvar
Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, hogy mit tud kezdeni a katolikus egyház ezzel az alapjaiban mégiscsak profán fesztivállal.
De megoldották.
A főplébániai udvarán berendezett helyszín intim, és úgy vallásos, hogy közben nyitott.
Amikor odaérek, egy apró színpadon egy fiatal srác verseket olvas fel. Petőfi, Szabó Lőrinc és Reményik Sándor művei hangzanak el. A „színpad” egy textilekből, raklapokból, fotelekből, padokból és párnákból összeálló kuckó, melynek artisztikus jellegét tovább növelik a színpad előtti tér fölé aggatott színes esernyők.
Kreatív a börtönéletet, illetve a börtönlakók vallásos tárgyú festményeit bemutató kiállás is.
Az udvarhoz tartozó tágas zöld felületek csepegő esőben nem az igaziak, viszont van ingyenes és kulturált mosdó.
A vendéglátásban viszont még van hova fejlődni. A gasztronómiát mindössze a bejáratnál árusított teák és szörpök jelentik 290 forintos egységáron.
A zsidó udvar
Ételben-italban viszont nincs hiány a zsidó udvarban. Egyik sátorban zsidó gyorsételeket (pulyka és csirke rizzsel), másikban mindenféle italokat lehet kapni. 510 forintért veszek is magamnak egy korsó sopronit.
Ezzel telepedek aztán be a rendezvénysátorba a rendhagyó irodalomórára.
Ekkor már fél hét van, erősen gyülekeznek a népek a jelmezes felvonulásra, de mindettől függetlenül gyakorlatilag teljesen megtelik a sátor.
Igaz, a téma sokak kedvence: Rejtő Jenő. A Fiatal Írók Szövetségének három tagja hol csapongóbban, hol összeszedettebben beszélget a legendás íróról – miközben „odakint” nagyon megered az eső.
A keresztény udvarhoz hasonlóan itt is kaphatunk egy kis ízelítőt a vallás történetről és egyéb vonatkozásairól, nem annyira a meggyőzés, mint inkább az informálás szemszögéből.
A katolikusoknál a bejárathoz közel, itt egy helyiségben és az udvaron kaptak helyet az árusok: könyveket, csecsebecséket, lekvárokat, szörpöket árulnak.
Ez a felekezet is láthatóan a nyitottságot tűzte a zászlajára, ez lengi át az egész helyszínt.
Kritikaként annyi: nem biztos, hogy szerencsés 100 forintot elkérni a vécéhasználatért.
Pontozni meg majd talán visszatérünk jövőre.