Hirdetés

Törőcsik Marival a Törőcsik Mariról szóló könyv bemutatóján

2016.06.16

Főképp interjúk kaptak helyet a kötetben.

Hirdetés

Szenkovits Péter újságírónak a könyvhétre megjelent, A Jóisten tenyerén című könyvet mutatták be a SEK könyvtárában. A házigazda, Iker János, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ főigazgatója és Barki Katalin könyvtárigazgató beszélgetett a kötet szerzőjével, illetve Törőcsik Marival, a kötet főszereplőjével - számolt be róla a szombathely.hu.

Szenkovits Péter és Benkő Sándor egy napon, 1983. április 1-jén kerültek a Vas Népéhez. Előbbi újságíróként, utóbbi fotóriporterként. Az első naptól a mélyvízbe kerültek, egymásra lettek utalva. A riporttémákat, az egyéb napi tudósítói munkákon kívül maguk tervezték meg, hajtotta őket a hivatástudat, a munka szeretete. Már a harmadik hónaptól a legjobban teljesítők közé tartoztak. Együtt dolgozták fel a közösen kitervelt témákat.

Az újságírót mindig is érdekelte a színészet, a színház. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1980-ban, amikor katona volt, a kimaradásán is színházba ment, és akkor találkozott személyesen először Törőcsik Marival, aki Kurázsi mamát játszotta Győrben. Szenkovits Péter indított egy időszaki kiadványt Magyar Színész címmel, amibe természetesen Benkő Sándor készítette a képeket, és később a lapot is ő szerkesztette, tördelte. Egyik ilyen számba készítettek tudósítást a színész kamara közgyűléséről 1990-ben.

A Jóisten tenyerén című kötet első, legrégebbi képei ekkor készültek, majd végigkísérték a művésznő Szombathelyhez, Vas megyéhez kapcsolódó legfontosabb mozzanatait. Az első interjú 1993-ban készült vele, a róla szóló legutolsó írás pedig 2016-ban. Törőcsik Marival és Maár Gyulával húsz írás, leginkább interjú fért a könyvbe.

Többször járt a szerzőpáros Törőcsik Mari velemi házában, ahol nem csupán az interjúkészítés és fotózás volt a legfontosabb szempont, - a művésznő barátsággal fogadta őket, és nyílt kötetlen beszélgetéseket is folytattak. A kötet aktualitását az adta, hogy nyolcvanadik születésnapját Szombathelyen, egy telt házas rendezvényen is megünnepelték, amin a művésznő is részt vett.

Szenkovits Péter Törőcsik Mari iránti szeretete rajongása miatt gyűjtötte össze és rendezte kötetbe a 20 írást, melynek célja az is volt, hogy rajongótábora is nagyobb bepillantást kaphasson a művésznő életéről.

A kötetet - mint ahogy az eddig megjelent hét kötetet is - Benkő Sándor szerkesztette, tördelte, dolgozta nyomdai előkészítés alá. A könyvben lévő 58 fényképeket 1990 és 2015 között készítette.

Fotó: szombathely.hu/Benkő Sándor

Galéria