A félelem a mai napig a levegőben van – Szombathelyi beszélgetés a Nyomsávon című filmről

2014.02.26. 20:08

A szocializmusban sok bűnös volt, de azok, akik mai szemmel nézve úgy tűnik, hogy lelkesen szolgálták a hatalmat, nem feltétlenül voltak gazemberek – mondta a rendező.

A szocializmusban sok bűnös volt, de azok, akik mai szemmel nézve úgy tűnik, hogy lelkesen szolgálták a hatalmat, nem feltétlenül voltak gazemberek – mondta Erdélyi János dokumentumfilm-rendező Szombathelyen, Nyomsávon című, határőrökről szóló filmjének vetítése utáni beszélgetésen, beszélgetés a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Ezért nem szerepel a filmben az a nőkből álló önkéntes határőr csapat (meg az önkéntes határőrök általában), akik az egyik Kőszeg környéki faluban teljesítettek szolgálatot. Erdélyi János úgy fogalmazott, hogy nem volt szíve pellengérre állítani a ma már 70 év körüli kedves falusi asszonyokat, akiket „picit megbolondított a rendszer”. Ők ennek a „sok értelemben korrupt és undorító, kiskirályokkal teli világnak az elesett kisemberei voltak”, olyanok, akik nem emberéletekkel játszottak.

Mindez azzal a felvetéssel kapcsolatban hangzott el, hogy az egykori határőrökről számtalan filmet lehetne forgatni. Erdélyi János legutóbb Nyomsávon címmel kétrészes dokumentumfilmmel rukkolt elő, amelyben többek között határőrök, határőr tisztek, felderítők, szemtanúk vallanak a vasfüggöny menti települések lakóinak életéről, illetve a határőrök mindennapi munkájáról. Az alkotást kedd este vetítették le a Savaria moziban, ami után a rendezővel Kozma Gábor újságíró beszélgetett.

Nyomsáv beszélgetés


Erdélyi János személyes élményekkel kezdett: a ’80-as évek első felében mindössze egy évig élt Kőszegen, de akkor sokkal jobban érdekelték a gimnazista lányok, mint a határőrök. Később pedig, amikor a hadkötelezettség már rá is vonatkozott, nem volt esélye arra, hogy határőrként teljesítse sorkatonai szolgálatát, mivel „rossz külsejű ember” volt, akire abban az időben azt mondták, hogy csöves, huligán.

Viszont a téma filmesként megtalálta. A rendező jelenleg Kőszegen él, sok év után tért vissza a városba, jóval a rendszerváltás után, de úgy érzi, hogy „a félelem, amely ezeket a határ menti településeket a szocializmusban átjárta, a mai napig ott van a levegőben”. Többek között azért fogott a Nyomsávon elkészítésébe, hogy ezt megmutassa, valamint hogy a jelenleg 30–40 éves korosztály ízelítőt kapjon a létező szocializmus ezen fejezetéből.

S hogy ez a félelem miképp nyilvánul meg a mindennapokban, arról Erdélyi János egy, a kőszegiek által jól ismert pedagógus esetét említette: a férfi gyermekként lett a vasfüggöny áldozata, amikor egy akna leszakította az egyik karját, s úgy tűnt, hajlandó megszólalni a filmben, de végül nem tette, mert 24 évvel a rendszerváltás után is fél – a már jó ideje nem létező – határőrségtől.

Kozma Gábor és Erdélyi János
Kozma Gábor és Erdélyi János


A rendezőt a határőrtisztek közül sem mindenki fogadta a bizalmába, mondván „rájöttek, hogy nem az ő emberük”, miután tudomást szereztek róla, hogy 1989-ben Vérrel és kötéllel címmel a mosonmagyaróvári sortűzről forgatott; ebből kiderül, határőrök lőttek a békésen vonuló tömegbe.

Kozma Gábor a filmmel kapcsolatos benyomásairól elmondta, a mozi alapján is jól érzékelhető, hogy a határőrség állam volt az államban, még a rendőrségnél is több hatalma volt. Számára a Nyomsávon egyik legdrámaibb pillanatát az jelentette, amikor a stáb egy a ’80-as években nyugatra szökött határőr társaságában a Vas megyei Und kocsmájában a véletlennek köszönhetően találkozott a határőrség egykori parancsnokával. A ma már 85 éves, megtért, sekrestyésként dolgozó férfi a kamera előtt elmesélte, hogy a szökevényt üldözve a határ osztrák oldalára is átmentek, annak ellenére, hogy ez tilos volt, s tulajdonképpen bevallotta, használták volna a fegyvereiket, ha szükség lett volna rá annak érdekében, hogy megállítsák kollégájukat.

A film első része


A közönségben ott volt Golyák Sándor, a Vasfüggöny Múzeum alapítója, aki ennek apropóján személyes élményt osztott meg a hallgatósággal. 1967-et írtak, a helyszín Pornóapáti, a Pinka folyónál lévő géppuskafészek magasfigyelője. Itt 24 órás szolgálatot teljesítettek a határőrök, s a feladataik közé tartozott, hogy figyeljék a Pinka folyását. Egyik éjszaka csobbanásra lettek figyelmesek. A járőrparancsnok úgy vélte, ember okozta a zajt, ezért a hang irányába indult. Átment a határ osztrák oldalára is. Ott vette észre, hogy valaki éppen kimászik a folyóból. Felszólította, hogy álljon meg, de az nem engedelmeskedett, ezért lábon lőtte. Az illetőt a hátára vette, úgy hozta vissza a magyar oldalra.

Mivel az osztrák határőrök meglehetősen lazán kezelték a határvédelmet, előfordult, hogy a magyarok két–három hónapig nem is találkoztak velük. Így ha valaki a magyar oldalról átszökött a vasfüggönyön, annak általában bottal üthették a nyomát – ám a papírjait az osztrák hatóságok regisztrációs célból eljuttatták az államhatárra. Így kiderült, hol szökött ki. Ha a parancsnok nem indult volna a szökevény után, 1,5 év futkosót kapott volna. Így két hét szabadság volt a jutalma.

A film második része


Erdélyi János hozzátette: a Nyomsávon kőszegi vetítésére Pozsgai Imre is elfogadta a meghívást, ám a politikus végül felesége betegsége miatt nem tudott ott lenni a rendezvényen. De azt megtudta tőle, hogy a munkásőröknél ott voltak a fegyverek, amiket alkalomadtán használtak volna, többek között ezért volt fontos az a bejelentése, mely szerint 1956-ot népfelkelésnek minősítette.

A rendező másodszor is utalt a mosonmagyaróvári sortűzről szóló filmjére: ebben az egyik megszólaló kiskatona azt mondta, azért lőtt a tömegbe, mert meg kellett védeni a szocialista hazát. Hasonlóan gondolkodhattak a vasi határőrök is.

Kozma Gábor számára a film leghátborzongatóbb megszólalója az a felderítőtiszt volt, aki a mai napig mély átéléssel beszél korábbi munkájáról. Ő szemlátomást okos ember, aki imádta a munkáját, profánul szólva azt, hogy felépítenek egy kerítést, robbanószereket telepítenek mellé és nem engedik ki az országból az embereket.

Erdélyi János erre úgy reagált, hogy a rendszerváltást követően kétféle ember érdemelte ki a többiek megvetését: az, aki köpönyeget fordított és az, aki nem. Az egykori felderítőtiszt úgy vélte, a szocializmus demokrácia volt. A filmben elmondja, amíg akkor jogállami keretek között élt az ország, ma ez kevésbé igaz.

A rendező kifejtette még: a határőrök „nem gondolhatták végig, hogy nem a hazát védték, hiszen azt senki sem akarta megtámadni, hanem a szocializmust óvták a saját polgáraitól.”

.