Ha ezen a napon esik, akkor nyáron a jég elveri a termést.
Melegfront vonul át, mely mögött gyakorlatilag beköszönt a februári tavasz. Szeles napok várnak ránk.
Szombaton napközben szakadozgat a felhőtakaró, és változóan felhős idő ígérkezik több-kevesebb napsütéssel. Északnyugaton, a Dunakanyar térségében és keleten maradhatnak erősebben felhős körzetek, míg az ország délnyugati harmadában, az Észak-Alföld egyes részein kevésbé felhős, napos idő lesz a jellemző.
Szombat délutántól ismét növekszik a felhőzet. Éjszaka néhol gyenge eső, északkeleten esetleg vegyes csapadék előfordulhat, majd napközben csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet szombaton nagy területen kísérhetik erős lökések. Főként a hegyekben viharossá fokozódhat a szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 8 és 14 fok között változik, de az északkeleti határszélen kissé hidegebb lehet.