2006.12.14
Vas megyében négy ponton lesz 15-én pénteken félpályás, egésznapos útlezárás – közölték lapunkkal a tüntetők.
2006.12.13
Halálos közlekedési baleset történt tegnap a reggeli órákban Táplánszentkereszt külterületén.
2006.12.12
Évente átlagosan 1300 életet követel a közúti közlekedés, ezért a KRESZ-szabályok módosítását tervezik.
2006.12.12
A Magyar Demokrata Fórum alapszabályának értelmében - idén is, mint minden második évben - tisztújításokat hajt végre szervezetiben.
2006.12.11
Lírai Szám-La címmel mutatják be Jónás Tamás könyvét December 12-én 16 órakor a Művészetek Háza Szalonban.
2006.12.14
Állítólag több állista is kering az interneten a meghamisított élelmiszerek megnevezésével.
2006.12.12
Egy felmérés szerint az osztrák családok többsége „hagyományosan“ – fenyőfával, adventi koszorúval, süteménysütéssel – ünnepli a karácsonyt. Az ünnep biznisszé válását a megkérdezettek több mint a fele mélységesen elítéli.
2006.12.12
Mint köztudott, egy miniszteri döntés nyomán januártól bezár a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szombathelyi laboratóriuma. A témában múlt héten az SZDSZ tartott , hétfőn pedig Ipkovich György interpellálta a minisztert.
2006.12.12
Családi szóváltást követően öngyilkos lett egy lukácsházi 47 éves férfi – közölte az ALON-nal Kovács Péter, a Vas megyei rendőrség sajtóügyeletese.
2006.12.11
Elveszett a Körmendi út környékéről egy fekete, rövid, egyenes szőrű, középtermetű kan keverék kiskutya.