Ha találok a fűben egy halat, és látom, hogy az szenved, miért vinném orvoshoz vagy pszichiáterhez? Meg kell látni mi a baja, mire van szüksége: el kell vinni a folyóhoz. Nincs szüksége terápiára. Ugyanígy van az emberrel is. Miért nem csináljuk ezt a saját gyerekeinkkel? – kérdezte a Művészetek Házában a világ egyik legvitatottabb lélekbúvára. A kanadai-magyar Feldmár András főként LSD-terápiájával haragította magára a szakmát, mi viszont tátott szájjal hallgattuk.
Az alapok
Nem hinném, hogy a cím három kifejezésébe be lehetne sűríteni Feldmár András Kanadában élő – és ma már legendásnak is mondható— pszichoterapeuta módszerét, de talán ezek a legjellemzőbbek rá. És persze a minden eddigi gyakorlat tagadása. A rendkívül karizmatikus pszichológussal Szombathelyen a Németh László Szakkollégium és a Művészetek Háza jóvoltából lehetett találkozni nemrég egy előadás és egy terápia keretében.
Feldmár András tizenhat évesen, 1956-ban hagyta el Magyarországot. (Saját bevallása szerint anyja elől menekült, nem a diktatúra elől.)
Matematikusnak készült, de doktorálása előtt úgy érezte, ez nem az ő útja, és abbahagyta tanulmányait. Pszichológus lett, sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint 35 éve működő privát praxisában ma is hosszú a várólista.
Szakmai körökben viszont óriási felháborodást keltett, mivel szinte mindennek hátat fordított, ami „szentírásként” szerepel az egyetemi tankönyvekben: szerinte a hagyományos pszichiátriai kezelés rosszabb, mint a legszigorúbb börtön, gyógyszer alkalmazása pedig még az olyan, másképp gyógyíthatatlannak tartott esetben is kimondottan káros, mint a skizofrénia.
Közben azonban egy illegális szer mellett tört lándzsát, úgy véli, az LSD segít abban, hogy megismerjük önmagunkat, sőt bizonyos esetekben gyógyszerként használható.
A pszichiátria a sötét középkorban áll
Feldmár szombathelyi előadásában is hamar bizonyítja, hogy rászolgált a szakmai eretnek címre, hisz közli: A pszichiátria a sötét középkorban áll.
Szerinte régen rossz, hogy a pszichiátereket orvosi egyetemen képzik, („Feleségem és én megígértük egymásnak, hogy soha semmilyen körülmények között nem engedünk a másikhoz pszichiátert. Azt megengedem neki, hogy bezárjon egy szobába, de pszichiátert azt nem.”), a lélekgyógyításnak semmi köze a testi bajokhoz, csak annyi: „élmény az, hogy nézek a testemen keresztül”- mondja.
De hát mi is a pszichoterápia?
Pszyché – Lélek, therapia – Figyelni. Azaz odafigyelni a másik lelkére. Nem gyógyítani akarni, pláne nem gyógyszerezni.
És még két fontos fogalom: Hüpnos – Álom, Thanatos – Halál. A görög mitológiában édestestvérek. Ahogyan a pszichoterápiában is azok. Visszamenni valami nagyon mélyre a hipnózissal vagy éppen egy LSD terápiával – utazás önmagunkba, figyelés, és élményszerzés.
Szeretet vagy tudomány a pszichológia?
Már a görögök óta létezik egy besorolás, mely szerint van olyan tudomány, amely szeretettel teljes, és van olyan, amely nem. Azt mondja Feldmár: „Képzeljük el, hogy a természet egy nő. Ha valamit meg akarok tudni róla, akkor legalább kétféleképpen tudom tanulmányozni: Az egyik, hogy leültetem, lekötözöm, és bármit megtehetek vele, injekciózom, belevágok a karjába, kínzom, és leírom, hogy mi történik. Az emberi tudomány nagy része ilyen. Ez a luciferi tudomány. Neve is ezt mutatja: Világosságot hoz, de ördögi módon.
Vagy odafigyelek rá
Ha találok a fűben egy halat, és látom, hogy az szenved, miért vinném orvoshoz vagy pszichiáterhez? Meg kell látni mi a baja, mire van szüksége: el kell vinni a folyóhoz. Nincs szüksége terápiára. Ugyanígy van az emberrel is. Miért nem csináljuk ezt a saját gyerekeinkkel?”
Gyerekként saját vágyainkat alárendeljük másokénak. Teljesítjük a szülő vagy pedagógus vágyát, elfelejtjük, mi mit akarunk. Ha anya azt akarja, zongorázzak, zongorázom, de nem a saját életemet élem, szorongok.
Feldmár szerint csak a saját vágyakat szabad komolyan venni. Azt mondja, fia mikor kicsi volt, nem akart olvasni. Nem azt kérdezte, miért nem, és nem azt mondta, hogy kell, hanem azt mondta: ha gondolod, elviszlek egy másik iskolába, de ott is jogod van nem olvasni.
Erre persze a gyerek elkezdett olvasni.
Sri Lankán a problémás, skizofrén gyanús gyereket el lehet vinni pszichológushoz, és sámánhoz. Előbbi orvosol, utóbbi összehívja a családot, három napig esznek-isznak, és azt próbálják meg kideríteni, hogy kik között van olyan kapcsolat, mely a gyereket erre az útra vitte. Aztán adnak még hat napot a döntésre. És az esetek szinte száz százalékában a gyerek visszatér régi énjéhez.
Feldmár is így gyógyít skizofréneket. Úgynevezett Skizofrén Házakban együtt élnek néhány hónapig a „betegek”, természetesen felügyelettel, de mindenfajta gyógyszer nélkül. Aztán döntenek: akarok-e a módosult tudatállapotba menekülni, vagy mégiscsak jó nekem a körülöttem lévő világ. Mondani sem kell, a gyógyulási arány többszöröse a gyógyszerrel kezeltekének.
Feldmár András a többi közt a kölcsönös hipnózis és az LSD terápiával hívta ki maga ellen a szakma haragját: pácienseivel egymást hipnotizálva egyre mélyebbre jutnak egymás lelkében. Egy szó nélkül, félóra múlva többet tudnak elmondani a másikról, mint egy hosszú beszélgetés esetén.
Feldmár szerint ezt meg lehet élni LSD hatás alatt is. Mint mondja, ezt azonban csak olyan emberrel, akivel azt a bizonyos, általa már megismert intenzív kapcsolatot akarja. Ha nem, azt meg is mondja.
Mikor lehetünk boldogok?
Ha egy koordinátarendszerben - melynek egyik szára a tehetséget jelzi, másik a feladatot - a 45 fokos szögben, egyenletesen helyezkedik el a teljesítményünk, akkor az ideális. Ezen a határon fölül az összes pontban az ember unatkozik, alatta pedig szorong. Ha tehát olyat kell csinálnom, ami felülmúlja a kapacitásomat, akkor szorongok, ha kevesebbet, akkor unatkozom. Ami a kettő között van az a boldogság. (Képzeljük el egy versenyautó vezetése közben: ha lassabban megyünk, mint ahogy jó, az unalmas, ha gyorsabban, az veszélyes, de a kettő közt ott van az élvezet.
Ezt azonban csak a saját vágyaink felvállalásával érhetjük el.