Rendőrségi felhívások

2005.01.18. 12:43

Két Vas megyei balesetnek is szemtanúit keresi a rendőrség.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri azok jelentkezését, akik látták 2005. január 16-án (vasárnap) 13 óra körül, amint Szombathelyen a Szent Márton és Nádasdy F. utcák kereszteződésében két személygépkocsi ütközött.

Telefonszámok: 107, 94/521-037, 30/9869-257.


A Sárvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya baleset körülményeinek tisztázása érdekében szemtanúkat keres.

Az eddigi adatok alapján 2005. január 2-án 13 óra 45 perc körül ismeretlen gépjármű közlekedett a 84-es számú főúton Zsédeny és Rábapaty közötti útszakaszon Sárvár felé, amikor az előtte haladó másik személygépkocsi előzésébe kezdett, áttért a szemközti sávba, aminek következtében a szemből érkező Mercedest vezető horvát sofőr, hogy az ütközést elkerülje a jobb oldali árokba hajtott, majd egy fának ütközve állt meg. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt. Az előzést végző ismeretlen személy a baleset helyszínéről megállás nélkül elhajtott.

A rendőrök várják az ismeretlen személygépkocsi vezetőjének, valamint mindazoknak a jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy erről egyéb információval rendelkeznek.

Telefonszám: 107, 95/320-021/44-84-es mellék.
.