HALÁLOS BALESET SALKÖVESKÚTON
Pénteken délután a mentő ügyelete bejelentette, hogy Salköveskút belterületén halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. A szemle során megállapítást nyert, hogy egy Mercedes típusú tehergépkocsi közlekedett Salköveskút belterületén, Acsád irányából Söpte felé, és haladása során elütötte a neki jobbról balra, a tehergépkocsi elé lépő salköveskúti férfit. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.
EGYÉB KÖZLEKEDÉSI BALESET
Szombaton délután egy zalaegerszegi lakos bejelentette, hogy Szombathelyen, a Körmendi és az Újvilág utcák kereszteződésénél egy kerékpárost ütött el. A szemle során megállapították, hogy egy szombathelyi férfi kerékpárján közlekedett, és az 'elsőbbségadás kötelező' jelzőtábla ellenére balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget az úton haladó Suzuki gépkocsinak. Az ütközés következtében a kerékpáros szerencsére nem sérült meg, a gépkocsiban azonban 100 ezer Ft anyagi kár keletkezett. A kerékpárost vérvizsgálat céljából vérvételre előállították, az orvos az enyhén ittas rovatot jelölte meg.
Szombaton délben a 86-os főúton Vasegerszeg és Magyarcsanád között közlekedési baleset történt. Egy lengyel állampolgár által vezetett Renault típusú pótkocsis kamion közlekedett az úton, és későn észlelte az előtte lassító Wartburg típusú személygépkocsit. A kamion fékezése során pótkocsijával átsodródott a bal oldali forgalmi sávba és érintőlegesen ütközött egy litván állampolgár által vezetett, majd ezt követően egy szlovén állampolgár által vezetett kamionnal, végül a bal oldali vízelvezető árokba csúszott. A 86-os úton a baleset helyszínelése alatt 5 órás útzár vált szükségessé.
Vasárnap este a Sárvári Rendőrkapitányságra bejelentették, hogy Porpác belterületén közlekedési baleset történt. A szemle során megállapítást nyert, hogy egy porpáci lakos Lada Samara típusú személygépkocsival közlekedett a Petőfi utcában. Haladása során megcsúszott, egy lakóépület kerítésének, majd falának ütközött, azt követően a helyszínről eltávozott. A járőrök nem sokkal később a lakásán igazoltatták a balesetet okozó férfit, majd a rendőrkapitányságra előállították. A férfitől két alkalommal vért vettek.
ELŐÁLLÍTÁS
A Sárvári Rendőrkapitányság járőrei pénteken hajnalban előállítottak egy férfit az egyik presszóból, aki asztalokat borogatott fel és üvegpoharakat tört össze. A helyszínre kiérkező járőrök a férfit, mivel többszöri figyelmeztetésre sem akart együttműködni, a kapitányságra előállították.
Szombaton este a Celldömölki Rendőrkapitányság járőrei előállítottak egy férfit, aki ittas állapotban, bukósisak nélkül közlekedett Honda típusú segédmotor-kerékpárjával. Az ittas sofőr ellen büntetőfeljelentést tettek.
EGYÉB
Pénteken reggel a Szombathelyi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, hogy a Széll Kálmán utcában egy gépkocsi szélvédőjét ismeretlen tettes betontömbbel betörte. A szemle során megállapítást nyert, hogy a gépkocsiból nem tulajdonítottak el semmit. A rongálással okozott kár kb. 100 ezer Ft volt.
Pénteken délután egy szombathelyi házba három ismeretlen nő kéredzkedett be azzal az ürüggyel, hogy a tulajdonostól vizet kérjenek, akinek figyelmét elterelve a nappaliból eltulajdonítottak egy női táskát az abban található készpénzzel együtt. A bűncselekménnyel okozott kár kb. 80 ezer Ft volt.
A Sárvári Rendőrkapitányságra pénteken délután bejelentés érkezett, hogy Lócson, a Fő utcában egy személygépkocsit feltörtek. A szemle során megállapították, hogy a gépkocsi hátsó szélvédőjét betörték, és a csomagtartóból műszaki cikkeket tulajdonítottak el kb. 500 ezer Ft értékben.
A Kőszegi Rendőrkapitányságra pénteken este bejelentés érkezett, hogy Bükön, az egyik kemping egyik lakóautóját ismeretlen személy feltörte. A szemle során megállapítást nyert, hogy a lakókocsi ablakát kifeszítették, és a beltérből személyes dolgokat tulajdonítottak el.
Szombaton hajnalban a Szombathelyi Rendőrkapitányságra bejelentették, hogy az Üstökös utcában egy lakóházba ismeretlenek betörtek. A szemle során megállapították, hogy az elkövetők hengerzár-törés módszerével hatoltak be az ingatlanba, és onnan készpénzt, iratokat tulajdonítottak el.
Szombaton késő délután bejelentés érkezett, hogy Répceszentgyörgyön egy istállóból vasszerelvényeket tulajdonítottak el. A szemle során megállapították, hogy az elkövetők a használaton kívüli istállóba bementek és lefűrészelték a karámcsöveket, csillét és egy vasszerelvényeket. A lopással okozott kár kb. 90 ezer Ft volt.
Szombaton este a Sárvári Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, hogy Sitkén egy lakóházba betörtek. A szemle során megállapították, hogy az épület erkélyajtaját befeszítették, és a lakásból arany ékszereket, valamint készpénzt tulajdonítottak el.
Vasárnap reggel a Körmendi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, hogy Szakonyfaluban tetten értek néhány férfit, akik illegálisan fenyőfákat vágtak ki. A szemle során erdészeti szakértőt vontak be, mert a fakitermelésre utasítást adó férfi és a földtulajdonos között vita volt, hogy kinek a tulajdonában áll a földterület, de megállapítást nyert, hogy a fenyőfákat illegálisan vágták ki, az ügyben büntetőeljárás indult.
A Körmendi Rendőrkapitányságra vasárnap délelőtt bejelentés érkezett, hogy Csákánydoroszlón eltulajdonítottak egy Simpson segédmotor-kerékpárt. A lopással okozott kár 90 ezer Ft volt.