Megnézni a te faludat is - Kepes András Szombathelyen

Nincs teltház. Jobb időkben volna. Mindenki hozhatott volna magával még egy embert, akkor se lenne. Aggodalomra azonban semmi ok, elegen vagyunk. A színpadon a pódium alá is jut megvilágítás, fölé szék és egy asztalkán laptop, a magasba, a gyöngyvászonra pedig ennek a kivetítése. A technika ördöge viszont nemcsak hogy nem csukja le fél szemét, de erősen ármánykodik. Erről később.

Világfalu, címmagyarázat

Kepes András korábbi két szombathelyi látogatásáról itt" target="_blank és itt" target="_blank olvashat az érdeklődő. Ezúttal a négy éve DVD-n is hozzáférhető Világfalu műsoráé a kizárólagosság. A klasszikus vígjátéki humorforráson alapul minden: a magát a civilizált világ letéteményesének tartó főszereplő számára ismeretlen kulturális közegbe kerül, amiből megannyi komikus félreértés adódik. A mindennapokat éltető rutinok ugyanis másmilyen szokásrend szerint működnek. Végül persze megbékél mindezzel, sőt meg is szereti – a benne élő emberekkel együtt. Ez a szüzsé, ami mindeközben a felszín alatt toleranciára, a másik ember feltétel nélküli elfogadására is nevel.

Eszkimó puszi, így a cím. Az iglulakók összedörzsölik az orrukat. Meg persze kölcsönadják a feleségüket a vendégüknek. (Nézd meg a feleségét, barátkozz a férjével, aktualizálhatnák a régi szólásmondást.) Kepestől megtudjuk, hogy diplomata szülők gyermeke, Libanonban, Dél-Amerikában, közelebbről Argentínában is élt. Mondhatni, genetikailag kódolva van benne a multikulturalitás és hogy valamikor egy hasonló műsor is tarkítja a pályaképét. Belegondolva az előtte álló feladatokba, szeretett volna olyan, a magyar kultúrát is ismerő, magyarul is beszélő idegenvezetőt maga mellé, akinek egyben „bejárása van az egzotikumba” is.

Szövevényes történet, fekete tehén, dupla puszi

Érkeznek Kepes annyira sokrétű sztorijai, hogy nagy valószínűséggel nemcsak az újságíró hümmög magában a tollal a kezében, hogy ehhez át kellett volna esnie egy gyors- és gépírói tanfolyamon, de a szórakozni jött nézők is elveszíthetik néha a fonalat. A fekete rabszolgagyereket felnevelő arab család története pont ilyen. (A nagynénjének a harmadik unokaöccse, akit ugyanúgy hívnak, mint az apai ágon az ük-üknagyapját.) Ha nem is ennyire, de soktételes egyenlettel van annak dolga, aki minden finomságát föl szeretné tárni egy ember szociális kapcsolati hálójának.

Kepes el is mond egy viccet, ahol a bölcsész, a fizikus és a matematikus találkozik egy fekete tehénnel. Az első a méla kérődző láttán kijelenti, hogy errefelé feketék a tehenek, a második, hogy ez egy fekete tehén, vagyis a többi tehén nem biztos, hogy fekete, mire a matematikus még tovább szűkíti a tehénről való tudásszintünket, mondván, hogy annak a felénk eső fele fekete. Ahogy a puszi is lehet sokféle. Eredetileg ugyanis arra szolgált, hogy megszagoljuk a másikat, hogy egészséges-e, egyben nekünk való emberrel van-e dolgunk. Mongóliában például búcsúzáskor egyet adnak, majd egy másikat, amikor az illető visszatért. (Egy hölgy a későbbek folyamán rákérdez, hogy ezen gondolatmenet alapján a mongoloknál ha nem szeretnének viszontlátni valaki, akkor diplomatikusan rögtön kettőt adnak induláskor. Érdekes felvetés, gondolkodik el Kepes hangosan, majd utánajár.)

Étterem, szuvenír, vizualitás

Az ágyékkötős bácsi esete a nagyvárossal. Megnézném a te faludat is, mondja, és úgy is lesz. Kepesék az étteremmel meglepik, hogy jön egy ember, megmondjuk neki, milyen ételt szeretnénk, majd ő legkésőbb tíz perc múlva visszatér vele. Ellenben a De Gaulle repülőtéren a dugig tömött csecsebecsés boltokat szinte észre sem vette, mert nem volt bennük semmi olyan holmi, ami érdekelte volna onnan. Annál inkább furcsállta, hogy nálunk a disznók is házban laknak, miközben náluk odahaza még ő maga sem dobozolja be így magát.

Minden témához jár maximum két perces filmes illusztráció. Már ameddig olvassa a laptop a DVD-t. A másfél órás előadásnak úgy az első órájában ha döcögve és lassú reakcióidővel is, de az emberi természetnek a vizualitáshoz való vonzódása is kielégülést nyer. Aztán üptre-hoppra lefagy a lejátszó, de sebaj, mert moziban vagyunk, ahol a vetítőből pont a gyöngyvászonra látni.

Próbaházasság, szórakoztatóbb nők

Addig Kepes András rögtönöz a témához kapcsolódó történeteiből. A japán kultúrát nem tudta megérteni, vallja be, az inkáktól viszont rengeteget tanult. Náluk a párkapcsolatosdi a következők szerint zajlik. Összejön a pár és tetszőleges hosszúságú próbaházasságban él. Ha úgy érzik, hogy működik a dolog, akkor válik csak véglegessé a holtomiglan-holtodiglan. És ez nem csak kamu duma, hormonhajtotta felindulásból elkövetett ígérettevés. Ismeretlen ugyanis az ő kultúrájukban a válás fogalma. Viszont akár a fél falut végigpróbálhatja a kényes ízlésű, válogatós (vagy inkább leleményes) párkereső, míg fogadalmat tesz a véglegesre. Minthogy az az ego olyan feladásával jár, ami nem korlátozást, hanem a szabadságnak egy magasabb fokát jelenti.

Kepes humorizál is. Kisgyerekként kileste a három nővérét és arra a meglátásra jutott, hogy a nők egymás között sokkal szórakoztatóbbak, mint a férfiak a maguk háborítatlan ivararányával. (Mi azért ezzel vitatkoznánk.) A nemi dolgoknál maradva, szeretett volna olyan kultúrá(k)ba bepillantást nyerni, ahol a hárem csupa férfiből áll, azaz például a Nepálban ismeretes többférjűségbe. Erre azonban nem nyílt alkalma. Annál inkább betekinthetett a konyhákba, ami mindennél jobban betekintést tud nyújtani az adott társadalom kulisszái mögé. A dominanciaviszonyokról árulkodó, hogy ki és hol és milyen magasan ül a napi ebédkor. Van, ahol például az asztal körül különböző magasságú székek közül választhat a magas és az alacsony, hogy közel egy szintre hozzák ki a fejmagasságok átlagát.

Zárótréfaképpen Kepes említ egy olyan kultúrát is, ahol a magával túlságosan eltelt médiasztárt olyakor egy három méter magas székre ültetik, mondván: nem ő nagy, hanem az eszköz teszi azzá. Vügül az alulában dedikálás következik.