Bortavasz Dél-Burgenlandban (2014. május 3-4.)

2014.04.10. 14:46

Szombathelyről, Kőszegről és Körmendről különbuszok indulnak.

Bortavasz Burgenlandban

Május első hétvégéjén közel 70 dél-burgenlandi borász tárja ki pincészete kapuit a bor szerelmesei és az érdeklődők előtt. Szombathelyről, Kőszegről és Körmendről különbusszal érhető el a Bortavasz. A rendezvényre április 20-áig kedvezményesen válthatunk jegyet.
 
A Vas megyéhez legközelebb fekvő osztrák borvidéken harmadjára rendezik meg a Bortavaszt. A Rohonctól (Rechnitz) Csejkén (Eisenberg), Németlövőn (Deutsch Schützen), Csatér-hegyen (Csaterberg), a winteni hegyen (Pinkatótfalu), Pinkakertesen (Gaas), Nagysároslakon (Moschendorf) át Ókörtvélyesig (Eltendorf) húzódó terület borászatai május 3-án és 4-én kitárják pincéik kapuit az érdeklődők előtt, hogy bemutathassák a hordókban és a palackokban rejtőző kincseket.

Bortavasz Burgenlandban
 
Közel hetven borász összesen 350 féle borral várja a jófajta nedűk kedvelőit. A bor mellett mindenhol gondoskodnak némi tipikus helyi harapnivalóról, lesz sós stangli, tökmagos különlegességek, illetve több állomáson lehet „rendesen“ ebédelni is.
 
Az olaszrizling, a kékfrankos és az uhudler
 
Ausztria legkisebb borvidéke sok jellegzetes bort kínál. Íme az egyes termőhelyek legfontosabb jellemzői, segítségképp a kóstoláshoz:
 
Rohonc (Rechnitz): a tipikus olaszrizling otthona
 
Németlövő – Vas-hegy (Deutsch Schützen – Eisenberg): ásványi, fűszeres jelleg – ilyen egy igazi kékfrankos
 
Csatér-hegy (Csaterberg): ahol a bor és a kő egymásra talál – az ásványiasság teszi egyedülállóvá a helyi borokat
 
Nagysároslak (Moschendorf): a termőhely vinotékájának 60 legjobb bora és a 2013-as évjárat legjobb uhudlereiből készített válogatás (15-20 féle) vár kóstolásra
 
Ókörtvélyes (Eltendorf): karakteres, jellegzetes, ízletes – a Hochkogel-hegy oldalában elnyúló pincenegyedben kiváló uhudlereket és bioborokat ihatunk
 
Az uhudlert már csak azért érdemes megkóstolni, mert ez igazán helyi specialitás. Direkt termő szőlőfajta kb. 1000 van a világon, de ilyen bort, frizzantét (és számos kiegészítő terméket, pl. uhudleres csokoládét) csak itt készítenek. Az Uhudler Egyesület védjegyét csak szigorú minőségi feltételek megléte esetén használhatják a borászok.
 
Közvetlen buszjáratok
 
Hogy igazán élvezni lehessen a Weinidylle régió borait, szombaton és vasárnap különjáratok indulnak Szombathelyről (indulás mindkét nap 10:00, 12:00), Körmendről (10:00, 12:00) és Kőszegről (11:00, 13:00) az osztrák pincékhez. (Változás a tavalyi menetrendhez képest! Idén közvetlen Rohoncra megy a szombathelyi busz, nem kőszegi kitérővel, onnan önálló járat indul.)

Bortavasz Burgenlandban
 
A borvidéken belül is közlekednek buszok, szőlőhegytől szőlőhegyig, illetve egy-egy kisrégión belül borásztól borászig. A központi állomás a Vas-hegyen, Csejkén (Eisenberg) található. Komoly buszhálózatot építettek ki: 10 fővonal van, ezeket egészítik ki a helyi buszjáratok.

Bortavasz Burgenlandban
 
A magyarországi vendégeket a buszok mindkét este vissza is hozzák Szombathelyre, Kőszegre vagy Körmendre.
 
Jegyinformációk
 
A Bortavaszra szóló kétnapos jegy, amely magába foglalja a teljes buszhálózat ingyenes használatát, 28 euróba kerül. Idén nincs napijegy, viszont a kétnapos jóval olcsóbb, mint tavaly (44 euró volt). 
 
Aki április 20-áig megváltja belépőjét, annak csak 24 euróba kerül. Elővételi lehetőségek: online a www.weinidylle.at oldalon, illetve a dél-burgenlandi Raiffeisen bankfiókokban.

Bortavasz Burgenlandban
 
Természetesen a rendezvény alatt a helyszínen is lesz lehetőség jegyet venni, minden borásznál, az információs pontokban és a vinotékákban.
 
A buszra való felszálláskor nem kell és nem is lehet jegyet váltani.
 
A jegy birtokában pincészetenként öt különféle bort kóstolhatunk meg, kapunk egy egyedi borospoharat s hozzá egy praktikus pohártartót, egy bor-guide-ot, részletes térképeket, a buszhálózat menetrendjét és egy 5 euró értékű bónt, amelyet legalább 6 palack bor vásárlása esetén válthatunk be.

Érdekességek, egyéb információk 
 
Mint azt a Szombathelyen tartott sajtótájékoztatón a Dél-Burgenland Turizmust képviselő Hans-Peter Neun és Harald Popofsits, valamint Szabadfi Zoltán kulturális menedzser elmondták, a Bortavasz látogatóinak száma évről évre nő. Tavaly több mint kétezren vettek részt, 30 százalékkal többen, mint az elsőn 2012-ben. A magyar vendégek száma 400 körül volt.

Bortavasz Burgenlandban
 
A látogatók kétharmada a dél-burgenlandi régión kívülről érkezik, aminek különösen örülnek a szervezők, hiszen a távolról érkezők szállást is igénybe vesznek, illetve több palack bort is vásárolnak, mint a környékbeliek, akik máskor is megtehetik ezt.
 
A Bortavasz teljes költségvetése 50 000 euró. Az eddigi tapasztalatok szerint megéri ez az együttműködés az idegenforgalmi szervezet és a hegyközségek között: a hétvége alatt keletkező pluszbevétel a régióban (szállásból, étkezésből, vásárlásból) mintegy 150 000 euró.

Bortavasz Burgenlandban
 
Ha már vásárlás: nem kell egész nap magunkkal cipelni a megvásárolt borokat, van borszerviz, azaz a palackokat este (vagy másnap) átvehetjük a kijelölt vinotékákban.
 
A pincék 10-től 19 óráig tartanak nyitva. Aki nem jön haza szombaton, az 20 órától Németlövőn (Deutsch-Schützen) a Komm'Zentrumban a borünnepen vagy Beleden (Bildeinben) a helyi vinotékánál tábortűz mellett folytathatja az ismerkedést.
 
Wein Trophy 2014
 
A hétvége a németlövői a Wein-Trophy borversennyel indul május 2-án, pénteken este. Ünnepélyes ceremónia keretei közt választják ki a legjobb kékfrankosokat (két kategóriában) és a legjobb olaszrizlinget. A helyszín idén a harmischi két szakácssapkás* Csencsits Étterem, kezdés 18:30-kor. A legjobb borokat Jürgen Csencsits séf háromfogásos vacsorája kíséretében szolgálják fel.

Bortavasz Burgenlandban
 
Részvételi díj az estre: 58 euró, korlátozott számban, csak előzetes jelentkezéssel: office@weinidylle.at vagy +43 3324/6318. A Wein Trophy gála menüje a kitüntetett borokkal ugyanezen az áron, szintén előzetes jelentkezéssel május 3-án, szombat este is választható.
 
*A Gault Millault által odaítélt, rendkívül szigorúan elbírált minősítés, amely elsősorban a konyhai minőséget értékeli. Két szakácssapka egy Michelin-csillagnak felel meg.
 
A Bortavasz hivatalos oldala,
 
jegyelővételi lehetőséggel, a teljes buszhálózat (Shuttle-Service) térképével, a résztvevő pincékkel: www.weinidylle.at
.