Szombathelyi vonatkozásokkal.
13 ország 39 gyárából közel 1200 Schaeffler szakmunkás tanuló és oktatóik vettek részt a három napos találkozón a cégcsoport székhelyén, Herzogenaurach-ban.
A „Fit for Tomorrow - Készen állni a holnap Schaeffler-világára" mottójú rendezvényen minden a jövő és a kapcsolatrendszer témája körül forgott. A társaság tulajdonosa, Maria-Elisabeth Schaeffler- Thumann asszony így fogalmazott:
„Használják ki a szakmunkás tanulók számára szervezett találkozó által nyújtott lehetőségeket arra, hogy még többet megtudjanak a vállalatunkról és az egész világon kifejtett tevékenységéről. Ismerjék meg a kínálkozó lehetőségeket éppúgy, ahogy az előttünk álló kihívásokat." A nagyszabású rendezvény lehetőséget biztosít a résztvevőknek arra, hogy tapasztalatokat cseréljenek és megismerjék a vállalat sokszínűségét. Joachim Herrmann, bajor belügyminiszter köszöntőjében személyesen mondott köszönetet Schaeffler-Thumann assszonynak: „Erre a nagyszabású eseményre vonatkozó kezdeményezés komoly jelzés a régió számára. Bajorország büszke arra, hogy ez a vállalat létezik, és hogy Ön hű maradt ehhez a régióhoz. A Schaeffler okosan teszi, hogy a jövő generációba fektet."
Hét magyar szakmunkás tanuló is a 2015. évi találkozó vendége volt. A világ minden tájáról érkezett kollégákat jellegzetes magyar különlegességekkel fogadták a témastandjukon. Egyúttal bemutatták a magyarországi Schaeffler-gyárakat valamint az ott gyártott termékek miniatűr hasonmásait.
Nagy Miklós oktató (balról a 2.) fogadta Maria-Elisabeth Schaeffler-Thumann tulajdonos asszonyt (jobbról a 2.) és Kurt Mirlach, személyügyi vezetőt (jobbra) a magyar standon és átadta az országára jellemző ajándékát.
A magyar stand látogatói ezenkívül még ügyességüket is kipróbálhatták két játékos feladat során. Maria-Elisabeth Schaeffler-Thumann, tulajdonos asszony számára a magyar tanulók többek között egy óriási, Schaeffler-motívumokkal készült Rubik kockát hoztak magukkal. Magyarországon mindkét gyárban, vagyis Szombathelyen és Debrecenben is oktatnak szakmunkás tanulókat, jelenleg mintegy 80 tanulóval foglalkoznak. A duális képzés egyre fontosabb szerepet kap és az elmúlt években egyre inkább a német modellhez igazodott a képzési rendszer. A jövő tervei között szerepel Szombathelyen egy olyan képző komplexum létrehozása, ahol a meglévő tanműhelyt és oktatási helyszíneket tudnák egyesíteni. A két gyár szakmunkás tanulói rendszeresen átlagon felüli sikerrel vesznek részt a hazai és a nemzetközi szakmai versenyeken, továbbá rendszeresen ellátogatnak iskolai osztályokba, ahol bemutatják a tanult szakmájukat és a későbbi munkájukat.
Maria-Elisabeth Schaeffler-Thumann tulajdonos asszony és Kurt Mirlach, személy- és munkaügyi igazgató a világ minden tájáról érkezett közel 1200 ipari tanuló gyűrűjében.
Kurt Mirlach, az igazgatóság személy- és munkaügyi igazgatója is köszöntötte a hazai és nemzetközi résztvevőket és egyértelműen megfogalmazta az oktatás fontos szerepét a Schaefflernél: „A német duális képzési rendszer mintájára a külföldi gyárainkban is képzési központokat hoztunk létre. Mindegyikre az egységes magas minőségi standardjaink vonatkoznak. A pályakezdők itt megkapják mindazokat a szakmai ismereteket és szociális kompetenciákat, amelyekre a szakmájukban a jövőben szükségük lesz. Tanulóinkat és a duális hallgatóinkat alkalmassá tesszük a jövőre."
„Fit for Tomorrow" - Schaeffler-tanulók a közös zumba-táncon
Egy „tömeg-zumba" tánc valamint az ezt követő biatlon verseny során megmutathatták a tanulók, hogy mennyire fittek. Az esti rendezvény keretében Dr. Raphael Fischer, az innovációs projektek vezetője a "Fit for Tomorrow" jegyében időutazásra vitte a fiatalokat, melynek során bemutatta az elmúlt évtized innovatív műszaki fejlesztéseit és kitekintést nyújtott arra, hogy mi várhat ránk a jövőben. Az előadás csúcspontja egy közönségjáték volt: A női hallgatók pusztán akusztikai jelzésekkel a képernyőn egy macskát irányítottak egérfogásra. A férfi hallgatók pedig ezzel egyidejűleg igyekeztek kimenekíteni az egeret. Dr. Raphael Fischer mosolyogva állapította meg: „Ma este a témánk a jövő, a célunk pedig a szórakozás volt. A hangerő alapján úgy ítélem meg, hogy elértük a célunkat."
A Schaeffler ipari tanulói a Herzogenaurach-ban eltöltött idő során testközelből élhették át, hogy egy világméretű vállalat részei. Bernhard Schwab, képzési vezető a rendezvény zárásakor nagyon elégedettnek tűnt
„Három nagyon izgalmas, de nagyon fárasztó nap volt ez mind a résztvevők, mind pedig a szervezők számára. A fiatalok sok-sok pozitív visszajelzése a rendezvény alatt és után mindig igazolja számunkra, hogy megéri a hosszú és alapos előkészítés. Már most nagyon várjuk a következő találkozót 2018-ban."
A Schaeffler cégcsoportnak összesen 2.900 vállalati oktatásban résztvevő szakmunkás tanulója van világszerte. Németországban a Schaeffler 23 termelő üzemben 21 szakmában folytat oktatást.
Schaeffler cégcsoportról röviden
A Schaeffler cégcsoport a világ vezető járműipari és ipari beszállítója. A vállalat egyet jelent a legmagasabb minőséggel, a kimagasló technológiával és a fejlett innovációval. Motorokba, sebességváltókba és járművekbe gyártott precíziós komponensekkel és rendszerekkel, valamint a sokrétű ipari felhasználásra alkalmas gördülő és csúszócsapágy-megoldásaival a Schaeffler-csoport döntő mértékben járul hozzá a „Holnap mobilitásához". 2014-ben a vállalat mintegy 12,1 milliárd eurós árbevételt ért el. Több mint 82.000 dolgozójával Schaeffler a világon az egyik legnagyobb családi tulajdonban lévő technológiai vállalat, mely 50 országban telepített közel 170 gyárával olyan világméretű hálózattal rendelkezik, mely termelő üzemeket, kutatási és fejlesztési részleget és forgalmazó cégeket foglal magába.