Hirdetés

Ilyen lesz a szombathelyi Szent Márton-templom előtti tér

2016.02.11. 12:21

Látványterveink is vannak.

Hirdetés

 

Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a lapunk által korábban már megírt felújítás részleteit.

Az előzmények: az idei Szent Márton-emlékévet Szombathely rendezvénysorozattal ünnepli. Ezen kívül számos beruházás valósul meg a városban, a belváros egyes részeit - önkormányzati és egyházi fejlesztések keretében - jelentősen átépítik. 

A Szent Márton-templomot nemrég felújították, most a templom előtti tér felújítása következik.

Ennek célja - a szombathelyi önkormányzat lapunknak elküldött sajtóanyaga szerint - az, hogy a templom környezete "alkalmas legyen a zarándoklatok résztvevőinek befogadására, megpihenésére, a megérkezés élményszerűvé tételére, egyben rendezvények megtartására is".

Mennyibe kerül és mikor fejeződik be a munka?

Litkei Tamás építész a sajtótájékoztatón a felújítási munkák költségét 300-350 millió forintra becsülte, jelezve, hogy a kivitelezőt ebben az esetben is közbeszerzési eljárás keretében fogják kiválasztani.

A tér felújítása várhatóan őszre fejeződhet be.

(MTI)

Mi is változik majd?

  • A szobor és kút környezete nagyobb területű kő alapzatot kap. A szobor körül a jelenleginél több padot helyeznek el, olyanokat, amelyek a Fő térre kerültek.
  • A Mária-szobor környezetét is rendezik: az elhaladó járda mellett sövényt telepítenek, ezen belül két padot helyeznek el, a szobor körül pedig díszburkolatot raknak le.
  • A Domonkos templom előtti téren nem parkolhatnak majd sem autók, sem buszok.
  • A templom előtti teret Szent Márton térnek nevezik el, és közvetlenül kapcsolódik majd a templomhoz, a gépkocsiforgalom megszüntetésével. A tér gyalogos övezet lesz, de kerékpárral is lehet majd itt közlekedni.

(A látványtervek forrása: szombathelyi önkormányzat)

Galéria