2013.11.07
Egyre több a vendégjáték a Soproni Petőfi Színházban. Egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy tavasszal fővárosi társulatok és erdélyi magyar teátrum is érkezik.
2013.10.15
2013.10.07
A VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA A SZAKMÁK SZÍNHÁZA ELŐADÁSÁNAK A MEGTEKINTÉSÉT ÉS ÜZEMLÁTOGATÁSOKAT SZERVEZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁS LÁNYOK ÉS FIÚK RÉSZÉRE
2013.09.03
2013.08.30
A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekintjük magunkat, ebbe pedig bőven belefér, hogy most opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre készülünk.
2013.11.04
Nagy kulturális vonzerőt kifejtő operákat, operetteket mutatnak majd be itt.
2013.10.14
"Az elmúlt évad a társulatépítés jegyében telt, most itt az idő, hogy nekikezdjünk széles értelemben vett határokon átívelő projektekbe" - mondta a teátrumot tavaly nyár óta vezető Pataki András az MTI-nek. Az igazgató hozzátette: első két partnerükkel már írásba is foglalták az együttműködés kereteit.
2013.10.01
2013.08.30
2013.08.15