2017.03.24
Ezúttal is két díjat adott át az alapító.
2017.03.24
Ha a város közgyűlése megszavazza, 2018. szeptember 30-ig, vagyis a következő színházi évad végéig meghosszabbíthatják Jordán Tamás igazgatói kinevezését a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén, ugyanakkor új pályázatot is kíírnak az ügyvezetői állásra - ez a javaslat szerepel a testület március 27-re összehívott rendkívüli ülésének, az interneten is közzétett határozati javaslatai között.
2017.03.24
Sok éve tartó hagyomány folytatódott.
2017.03.23
Néhány mondat és tizennyolc fotó segítségével áruljuk el, miért.
2017.03.22
Két fiatal került a rendőrség látókörébe.
2017.03.24
Két olimpiai és több világbajnok is van a nevezettek között a szombaton és vasárnap sorra kerülő kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon.
2017.03.24
A szombathelyi polgármesteri hivatal tájékoztatója.
2017.03.24
Öt órakor kezdődik a rendezvény.
2017.03.23
Látványos szakaszához érkezett a Haladás Rohonci úti sportkomplexumának építése, elkészültek labdarúgó-stadion előre gyártott szerkezeti elemeinek szerelésével, melynek során 450 tonna acélszerkezetet emeltek a helyére, április végén pedig már hozzálátnak a pályaépítést megelőző földmunkákhoz is - tájékoztatták az MTI-t csütörtökön az építők.
2017.03.22
A Szombathelyi Közterület-felügyelet Állategészségügyi és Ebrendészeti Szolgálat telephelyéről örökbe fogadható állatok.