2013.06.10
Városfelfedező túrák végpontja lesz az új jelhagyó-hely.
2013.05.19
Hosszú előkészület után óriási sikert aratott szombaton a Kalocsai Madárpark Oktatótábor és Szabadidőpark megnyitója. A létesítményt Török Ferenc polgármester és Búcsú Lajos a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft ügyvezetője adták át a délutánra több ezres nagyközönségnek.
2013.04.30
Közel négy évtizednyi sóvárgás után jutottam fel a csúcsra. Avagy a főváros egy kevéssé ismert arca.
2013.04.24
Egész évben látogatható programokat kínál Szombathely a Savaria Történelmi Karnevál hangulatát idézve – derült ki egy szerdai sajtótájékoztatón.
2013.04.19
Grünwald Stefánia, a látogatóközpont igazgatója évente legalább 25 ezer látogatóval kalkulál.
2013.06.02
2013.05.16
Egészség- és falusi turizmus, természetgyógyászat és ősmagyar állatok, gyógynövények és bor – ha mindezt összegyúrjuk, a hegyháti Kneipp témautat kapjuk.
2013.04.25
Magyar és osztrák fiatalok oktatását célul tűző, de az evezős sportot is támogató vitorláscentrumot hoznak létre a Fertő tavon mintegy 120 millió forintból - hangzott el a soproni közgyűlés csütörtöki ülésén.
2013.04.20
Czika László a megnyitón készített fotókat.
2013.04.08
Május 4-én és 5-én több mint 60 dél-burgenlandi borász tárja ki pincészete kapuit a bor szerelmesei és az érdeklődők előtt.