Hirdetés


A 2014-es Széchenyi-díjasok (részletes lista + indoklás)

2014.03.14

Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt.

Hirdetés

Március 14-én, pénteken délután Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában áradta a 2014-es Széchenyi-díjakat.

Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak.

BALOGH BALÁZS Ybl Miklós-díjas építész 1951. június 2-án született Budapesten. 1976-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, majd elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Mesteriskoláját. 1976-tól egy évig a Lakótervnél volt tervező, 1977-től a BME rajzi és formaismereti tanszékén tanít, majd tanszékvezető, egyetemi docens, 1995-től 2010-ig dékánhelyettes. 1997-ben a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének főtitkárhelyettese, 2001-től elnöke. 1999-2001 között a Magyar Építész Kamara elnöke. 2000-2003 Széchenyi professzor ösztöndíjas. 2004-től a Magyar Mérnök Akadémia tagja. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Rajz és Formaismereti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.
Hazai és nemzetközi szinten elismert épületei az organikus építészeti hagyományokat követik. Nevéhez fűződnek a kecskeméti SOS Gyermekfalu tervei, a Dunamenti Hőerőmű 10-11. blokk, a debreceni Kölcsey Központ és a miskolci Kemény Dénes Sportuszoda belsőépítészeti tervezése, a debreceni Latinovits Színház és a Görög katolikus fatemplom Máriapócson. Munkásságának elismerései: Az év szép háza (1997), Ybl Miklós-díj (1998), Schulek-érem (1998). Prima-díj (2012).
   
    BATTA ANDRÁS
Erkel Ferenc-díjas zenetörténész 1953. szeptember 30-án született Budapesten. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszakán és tanárképző intézetének gordonka tanszakán szerzett diplomát. Ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kapott megbízást, ahol 1977-től valamennyi egyetemi fokozatot végigjárta, majd 2004-2013-ig rektorként tevékenykedett. Ennek köszönhetően az intézmény ma már önállóan szervezi sikeres hangversenysorozatait (Alma Mater Koncertek), megalakult a Népzene Tanszék és a Zenepedagógiai Tanszék. Tanári és kutató munkája mellett 1976 és 1996 között zenei újságíróként is ismert lett. Szerzőként és szerkesztőként is dolgozott, csaknem ezer oldalas operakalauza eddig tíz nyelven jelent meg, magyarul 2007-ben. Főbb szakmai érdeklődési területei: Liszt Ferenc, Weiner Leó, Richard Strauss zenéje, valamint az osztrák-magyar operettek világa. 1994-ben Erkel Ferenc-díjjal, 2012-ben Prima-díjjal tüntették ki. 2013-ban az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
   
    BORSA GEDEON bibliográfus, az MTA doktora, az Országos Széchényi Könyvtár bibliothecarius emeritusa 1923. október 11-én született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végzett 1945-ben. 1950 és 1951 között a Levéltárak Országos Központjának munkatársa volt, 1951-től pedig az Országos Könyvtári Központ, majd az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa. 1961 és 1983 között a régi magyarországi nyomtatványok bibliográfiai szerkesztőségét vezette. Legfontosabb kutatási területe a 16. századi nyomtatványok és az ősnyomtatványok nemzetközi nyilvántartása. Az egyetemes és a hazai könyvtörténeti kutatás elismert szakértőjének jelentősek a nyomdászattörténeti és a hungarika-kutatásai. Munkásságáért több rangos elismerésben is részesült: a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993), Széchényi Ferenc-díj (2003).

    DÉKÁNY IMRE kémikus, az MTA rendes tagja 1946. december 9-én született Szegeden. 1970-ben a szegedi József Attila tudományegyetemen szerzett vegyész diplomát, majd az egyetem kolloidkémiai tanszékén dolgozott, 1989-től tanszékvezető egyetemi tanár, 1987-1990 között általános és tudományos dékánhelyettes, majd 1992-1994 között rektorhelyettes. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Doktori Iskolájának vezetője. 2003-tól az egyetem tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese. Az MTA Szegedi Tudományegyetem Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoport vezetője. 1977-78-ban az NSZK-ban DAAD-, 1986-87-ben Humboldt-ösztöndíjas, 1997-2000-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas, 2006-ban Szilárd Leó professzori ösztöndíjas. A Nemzetközi Kolloidkémiai Társaság, valamint a Német Kolloidkémiai Társaság elnökségének tagja. Kutatási területe: folyadékszorpció szilikát- és oxidfelületeken, immerziós nedvesedés, diszperz rendszerek stabilitása, nanorészecskék, nanokompozitok. A kémiai tudomány kandidátusa (1980), majd doktora (1989). 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007 óta rendes tagja. Munkásságának elismerései: Buzágh Aladár-díj (1979), a Canon Foundation díja (1999), Raphael Liesegang-díj (2000), Szent-Györgyi Albert-díj (2007) Gábor Dénes-díj (2009).

    FARKAS GYŐZŐ fizikus, az MTA doktora, az MTA Wigner Jenő Fizikai Kutatóközpont kutató professor emeritusa 1933. november 25-én született Kisnémediben. Az MTA Wigner FK Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet Alkalmazott és Nemlineáris Optikai Osztályának tudományos tanácsadója. 1992-ben Tóth Csabával közösen a rendkívül rövid, attoszekundumos időtartam alatt felvillanó fényimpulzusok létezésével kapcsolatban dolgozott ki új elméletet, amely az attofizika tudományának megszületéséhez vezetett. Tudományos eredményei közül kiemelkedik a sokfotonos, igen magas perturbációs rendű fotoeffektus kimutatása és az Einstein-egyenlet sokfotonos, mélyebb tartalmú formájának igazolása. Szakterülete: a kvantumelektronika és kvantumelektrodinamika, kutatási témája a foton-elektron kölcsönhatások, a kvantum-elektrodinamika és a szuperintenzív lézerimpulzusok. 1980-ban lett a fizikai tudomány doktora. Tagja a Lézerfizikai Tudományos Bizottságnak. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el: MTA Fizikai Díja (fődíj, 2000), Simonyi Károly díj (2006), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012).

    HONTI LÁSZLÓ nyelvész, az MTA rendes tagja, tudományos tanácsadó, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára 1943. augusztus 27-én született Lengyeltótiban. 1966-ban végzett az ELTE BTK magyar-orosz-finnugor szakán, 1966-1969 között a turkui egyetemen, majd Helsinkben végzett tanulmányokat. 1969-től az MTA Nyelvtudományi Intézetében dolgozott, 1980-1988 között az uráli nyelvek osztályát vezette. 1989-től tudományos tanácsadó. Több külföldi egyetemen tanított vendégprofesszorként, így Olaszországban, Hollandiában és Ausztriában is. 2008-ban a Károli Gáspár Református Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén kapott egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezést. Szakterület: uráli (finnugor) nyelvészet, tudományos eredményei világszerte elismertek. Jelentős közéleti és publikációs tevékenysége is, 1977 óta vesz részt a Nyelvtudományi Közlemények folyóirat munkájában, jelenleg is főszerkesztője. 1989-ben elnyerte a nyelvtudományok doktora címet, 2004-ben lett az MTA levelező, majd 2010-ben rendes tagja. Tudományos munkásságának elismerései: Akadémiai Díj (1993), Munkácsi Bernát-díj (2006).

    KERTÉSZ JÁNOS fizikus, egyetemi tanár, akadémikus 1950. december 22-én született Budapesten. 1976-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának fizikus szakán. Tudományos munkatársként kezdte pályafutását, majd főmunkatársként, később tudományos tanácsadóként tevékenykedett. Külföldi tanulmányai után, 1992-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Karához tartozó Fizikai Intézet igazgatóhelyettese, majd 2001-2012 között igazgatója volt. 1993 óta egyetemi tanár. 1995-2007-ben vezette az intézet elméleti fizika tanszékét is, annak jelenleg professzora. 2012-ben kinevezték a Közép-európai Egyetem professzorává is. Kutatási területe a statisztikus és számítógépes fizika, és azok több tudományterületet is érintő (interdiszciplináris) alkalmazásai. Kiemelkedőek a fentiek, valamint a hálózatkutatás terén elért, világviszonylatban is nagy elismerést kiváltó eredményei. 1989-ben lett a fizikai tudományok doktora. 2001 óta az MTA levelező, 2007 óta rendes tagja. 1990-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Ipolyi Arnold-díjjal, 2011-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.

    KOTSCHY ANDRÁS okleveles fizikus, vezető akusztikai tervező, szakértő, a Kotschy és Társai Kft.ügyvezetője 1939. július 4-én született Nagykőrösön. Az ELTE fizikus szak elvégzése után 1963-tól 1993-ig az ÁÉTV, 1993 és 1994 között az UVATERV tervezője és szakértője volt, majd 1994-től 2001-ig az R&M Építő és Szigetelő Kft. Akusztikai Mérnöki Irodájának vezetője. 2001 óta tevékenységét saját cégében folytatta, amelynek fő profilja a terem- és épületakusztikai szakértés és tervezés, zaj- és rezgésvédelem, valamint az akusztikai és elektroakusztikai méréstechnika. Kiemelkedő kutatói és tervezői munkássága, a Papp László Budapest Sportaréna, az Agóra művelődési központok és a pécsi Kodály Központ hangversenytermének kialakítása is nevéhez köthető. Munkásságát 1993-ban Pro Silentio díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 2006-ban pedig Békésy-díjjal jutalmazták.

       Széchenyi Nagydíj:  LUKÁCS JÁNOS (John Lukacs) történész, író, a Corvin-lánc kitüntetettje 1924. január 31-én született Budapesten. Történelmi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte és a cambridge-i egyetemen fejezte be. 1946-tól az Egyesült Államokban él. 1947-től 1994-ig tanított a Pennsylvania állambeli Poenixville katolikus leányfőiskoláján, a Chestnut Hill College-ban. Pályafutása során a legrangosabb amerikai egyetemek - többek között a Columbia, a Pennsylvania, a Princeton - professzora volt. A rendszerváltozás óta a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, majd Budapesti Corvinus Egyetem és az ELTE vendégprofesszora. Előadásokat tartott a Közép-európai Egyetemen (CEU) is. Fő kutatási témája a II. világháború, kedvenc műfaja az esszé. Főbb művei: Nagyhatalmak és Kelet-Európa (1953. A hidegháború története (1961) Az Egyesült Államok rövid története (1984), a Budapest 1900 (1988), A történelmi Hitler (1997) A történelmi tudat, avagy a múlt emlékezete című munka (2004), a Demokrácia és populizmus: Félelem és gyűlölet (2008), Isten velem (2009). 2001-ben George Washington-díjas lett, 2001-ben Corvin-lánc kitüntetést, 2009-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől díszdoktori elismerést kapott. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt csillaggal polgári tagozatával, 2012-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

MANDL JÓZSEF kutatóorvos, egyetemi tanár, akadémikus 1947. június 29-én született Budapesten. 1973-ban szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Pályafutását egyetemi oktatóként kezdte, majd külföldi tanulmányai után 1992-ben a SOTE 1. Számú Kémiai Biokémiai Intézet, a mai Orvosi Vegytani Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárává és igazgatójává nevezték ki. Jelenleg az intézmény egyetemi tanára. Kutatási területe a biokémián belül a májműködés, a gyógyszeranyagcsere szabályozása, jelentősek az úgynevezett endoplazmás retikulum (ER) sajtalkotók élettani és patológiai szerepére vonatkozó vizsgálatai, kiemelkedő iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége. 1989 óta az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára, 1999-től a SOTE Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolájának, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Patobiokémiai Kutatócsoportjának vezetője. 1991-ben lett az orvostudományok doktora, 2004-től az MTA levelező, 2010 óta rendes tagja. 2001-ben Akadémiai Díjjal, 2009-ben Genersich Antal-, 2011-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki.
   
    MRAVIK LÁSZLÓ művészettörténész 1943. január 30-án született Vecsésen. Az Eötvös Lorán Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett történelem-művészettörténet szakon. Pályafutását 1968-ban a Szépművészeti Múzeumnál kezdte, majd 1977-től a Kulturális Minisztérium munkatársa volt, a 80-as években az MSZMP KB kulturális alosztályán dolgozott. 1988 óta a Magyar Nemzeti Galéria tudományos munkatársa, majd főmuzeológusa. 1999 márciusa és júniusa között tagja volt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához tartozó Kulturális Örökség Igazgatóság restitúciós kutatócsoportjának. A magyar műgyűjtés történetének szakértője, 1989 óta foglalkozik a II. világháború alatt Magyarországról elhurcolt műkincsek felkutatásával, dokumentációjuk feltárásával. Kiemelkedő tudományos munkát végzett az eltulajdonított műtárgyak visszaszolgáltatása (restitúciója) érdekében, valamint jelentősek az örökségvédelem és a műgyűjtés terén végzett erőfeszítései.
   
    PÁLES ZSOLT matematikus 1956. március 6-án született Sátoraljaújhelyen. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett matematikusként 1980-ban, doktori fokozatát 1982-ben védte, angol-magyar (matematikus) szakfordító képzettségét 1986-ban szerezte. 2001-ben habilitált és az MTA doktori címet is ekkor kapta. A KLTE Matematikai Intézetében helyezkedett el diplomája megszerzése után 1982-ben segédmunkatársnak, majd egyetemi tanársegéd később adjunktusként, 2003-tól egyetemi tanárként tevékenykedik. 1989-2003-ig a Debreceni Egyetem Matematikai és Informatikai Intézetének volt tanára. 1994-2001-ig, és 2007-2010-ig az Analízis Tanszék vezetője, 2010 és 2013 között a Debreceni Egyetem tudományos rektor-helyettese. Kutatási területei: függvényegyenletek, függvényegyenlőtlenségek, konvex analízis, nemsima analízis, matematikai programozás. Munkásságáért a Bolyai Farkas-díjat 2000-ben, az Akadémiai Díjat 2004-ben, a Szentgyörgyi Albert Díjat 2009-ben kapta.
   
    PÓCS TAMÁS botanikus, ökológus, akadémikus 1933. augusztus 6-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 1956-ban szerzett botanikusdiplomát. Tanított az egri főiskolán, majd 1983-ban az ELTE címzetes egyetemi tanárrá avatta. 1991-ben visszatért Egerbe, az addigra már Eszterházy Károly Főiskola név alatt működő intézménybe, ahol a növénytani tanszék vezetője és a főiskola főigazgató-helyettese lett. 1996-ban vonult nyugdíjba, majd ugyanebben az évben habilitált. 1997 és 2003 között egyetemi tanári beosztásban oktatott tovább. 2003-ban professor emeritusi címet kapott. 1995-től az MTA levelező, 2001-től rendes tagja. Kutatási területei a mohák rendszertani és elterjedési viszonyai, a trópusi ökológia, a Délnyugat-Dunántúl és a Déli Kárpátok növényvilága. Nevéhez fűződik számos növénypéldány begyűjtése, illetve száznegyven új növényfaj leírása. Munkásságáért 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
   
    ROÓSZ ANDRÁS a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, a magyar űranyag-tudományi program irányítója 1945. június 21-én született Weissensteinben (Ausztria). A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karán végzett 1968-ban. Fő kutatási területéből, a fémes anyagtudományból nőtt ki a hazai űranyag-tudomány. 1983-ban lett egyetemi docens. Számos rangos egyetemnek volt vendégprofesszora, 1992-ben habilitált. A műszaki tudomány doktora címet 1994-ben szerezte meg, ekkor nevezték ki egyetemi tanárrá. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben rendes tagjává választották. Vezetésével folyik a Nemzetközi Űrállomás egyik programjához kapcsolódó űrkemence fejlesztése. Az MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport vezetője, 2010-ig a Miskolci Egyetem Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék vezetője, egyben az Anyagtudományi Intézet igazgatója volt. Munkásságát 2003-ban Eötvös József-díjjal ismerték el.

   SIMONOVITS MIKLÓS magyar matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia
rendes tagja, az extremális gráfelmélet és a kombinatorika neves tudósa 1943. szeptember 4-én született Budapesten. 1967-ben szerzett matematikusi az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd az egyetem analízis I., később a számítógép-tudományi tanszékén kombinatorikát ás analízist tanított. Első jelentős eredményét már fiatalon elérte, amikor Erdős Pállal közösen kifejlesztették az úgynevezett Erdős-Simonovits-tételt, a kombinatorika és a gráfelmélet egyik alaptételét. 1979-ben az MTA Matematikai Kutatóintézet külső munkatársa lett. Később a kombinatorikai és diszkrét matematikai osztály vezetőjévé, illetve kutatóprofesszorrá nevezték ki. 1970-ben védte meg a matematikai tudomány kandidátusi, 1981-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Matematikai Bizottságának lett tagja. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig rendes tagjává választották meg. Kidolgozta a progresszív indukció módszerét. A Combinatorica és a Questiones című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságába is bekerült. Számos külföldi intézményben volt vendégprofesszor és vendégkutató.
Munkásságát 1989-ben Szele Tibor-emlékéremmel, 1993-ban pedig Akadémia Díjjal ismerték el.

    SÓBEL MÁTYÁSNÉ SCHAFF ZSUZSANNA orvos, patológus, akadémikus 1943. október 28-án született Budapesten. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen tanult, illetve az Amerikai Egyesült Államokban Nemzeti Rákkutató Intézetében folytatta tanulmányait. 1971 és 2000 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) I. Számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének munkatársa, 2000 és 2008 között a II. Számú Patológiai Intézet igazgatója, jelenleg professzora. 1976-ban az orvostudomány kandidátusa, 1987-ben doktora lett. 1988-tól egyetemi tanár. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas. Kutatási területe a vírus-sejt kölcsönhatás, ezen belül kiemelten a májgyulladást okozó vírusok, így a hepatitis-B és hepatitis-C vírus, és különösen ezek májrákot okozó hatása. Jelentős szerepet vállalt a rákbetegek és az orvosok közti kapcsolat szorosabbá tételében és az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő munka fejlesztésében. 1997 és 2004 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlési képviselője. 1995 és 1999 között az Onkológiai és Sugárterápiás Szakmai Kollégium, 2004-től a Patológiai Szakmai Kollégium elnöke. 2010-től az MTA levelező tagja. 2011-óta az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottság elnöke. Elnöke az International Academy of Pathology magyar divíziójának (2006-tól), volt elnöke a Magyar Onkológusok Társaságának, az Európai Rákkutató Társaság (EARC) Ösztöndíj Bizottságának, számos hazai orvostársaság vezetőségi tagja, a MOTESZ Felügyelő Bizottságának elnöke, PhD alprogram vezető. Számos folyóirat szerkesztőségi bizottsági tagja (Orvosi Hetilap, Pathology & Oncology Research). Több könyv szerkesztője, illetve írója. Munkásságát 1985-ben Per Hedlum-emlékéremmel, 1987-ben Jendrassik-emlékéremmel, 1998-ban Krompecher-emlékéremmel, 2000-ben Hetényi-emlékéremmel ismerték el. 2006-ban vehette át az Akadémiai Díjat, 2007-ben a Szabó György-díjat, 2009-ben a Szent-Györgyi Albert-díjat.
   
    SCHLETT István
történész, politológus 1939. január 2-án született a romániai Szilágynagyfaluban. 1966-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán történelem-tudományos szocializmus szakon diplomázott. 1966-1969-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa volt. 1969-től 1982-ig az ELTE jogi karán oktató, majd adjunktus volt. 1982-83-ban a Társulás Filmstúdió vezetője volt. 1984-től az ELTE jogi karán a Politológiai Csoport, majd Tanszék docense, 1994 óta egyetemi tanár. Jelenleg a Politikatudományi Intézet professor emeritusa. 1971-ben egyetemi doktori címet, 1984-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1994-ben habilitált. 1999-2002-ben Széchenyi Professzori ösztöndíjban részesült. Kutatási területe a magyar politikai gondolkodás története. Részt vett a politikatudományt szaktudományként emancipáló politológia oktatás előkészítésében. Főbb művei: A szociáldemokrácia és a magyar társadalom 1914-ig (1982), Eötvös József (1987), A munkáskérdés és a szocializmus a magyar politikai gondolkodásban 1848-1906 (1987), Az opportunizmus dicsérete (1990), Kisebbségnézőben (1993), Színjáték vagy háború? (1995), A magyar politikai gondolkodás története I-II. (1996-99), Lú-e vagy szobor? (G. Fodor Gáborral, 2005), Merre tovább, Magyarország? (2008), A politikai gondolkodás története Magyarországon (2009, 2010). 1996-ban Bibó István-, 2006-ban Apáczai Csere János-díjat kapott, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
   
    SCHMIDT MÁRIA
történész, egyetemi tanár 1953. október 10-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem-német szakos tanári diplomát 1978-ban. Szellemi szabadfoglalkozásúként kezdte pályafutását, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem adjunktusa, 2000-től docense volt. 2010 óta az intézmény egyetemi tanára. 1998-2002 között a miniszterelnök főtanácsadójaként tevékenykedett, 1999-től a XX. Század Intézet, majd a XXI. Század Intézet főigazgatói posztját töltötte be. 2002 óta a Terror Háza Múzeum főigazgatója. 2002-től a 20. századi európai diktatúrák és a demokratikus átalakulások összehasonlító kutatására létrejött nemzetközi Ettersberg Alapítvány kurátora. 1995-ben egyik alapítója a Magyar Polgári Demokraták Társaságnak, 2008-tól a Médiaunió Alapítvány kuratóriumának elnöke, 2013-ban a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) Tudományos Tanácsának tagjává választották. Kutatási területe A magyar zsidóság története 1918-tól, Magyarország története a diktatúrák alatt, Diktatúrák a 20. században. A történelemtudományokból 2005-ben habilitált doktori címet szerzett. 2006-ban a Polgári Magyarországért díjjal tüntették ki.
   
    TAMÁS GÁBOR neurobiológus, akadémikus 1969. május 7-én született Dunaújvárosban. Szegeden 1993-ban szerzett kitüntetéses oklevelet biológus szakon. Másodéves korában határozta el, hogy agykutató lesz, majd később, már PhD-hallgatóként kimagasló eredményeket ért el mentora, Somogyi Péter oxfordi intézetében: meghatározta az egyes agykérgi idegsejttípusok közti kapcsolatok szerkezetét és működését. Nevéhez kötődik például a lassú gátlást kialakító sejtek felfedezése, az agykéregben betöltött szerepük jellemzése. A Szentágothai János felfedezte kandelábersejtekről, amelyeket a leghatékonyabb gátló idegsejtnek tartottak, munkatársaival kimutatta, hogy a legerősebb serkentő hatású sejtek lehetnek az agyban. Ezt a jelenséget tovább vizsgálva először sikerült emberi idegsejtek között működő kapcsolatok megfigyelése, amelyek szerint az emberi agykéregben a memória alapegységének tartott Hebb-féle aktív idegsejtláncok valóban előfordulnak, ráadásul a tárolt memóriaegységek "kiolvasását" egyetlen idegsejt működése is elindíthatja. Eredményei csúcstechnológiát képviselő élettani, morfológiai, molekuláris módszerek kombinációin alapulnak. Felfedezéseivel alapvetően megváltoztatta a magasabb kognitív funkciók kialakításért felelős agykéreg normális működéséről kialakult elképzeléseket. Megfigyelései lehetővé tették számos neurológiai kórkép (pl. skizofrénia, autizmus) kialakulásának jobb megértését. 1992 óta a Szegedi Tudományegyetem oktatója, az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék tanára, az MTA-SZTE Agykérgi Neuronhálózat Kutatócsoport vezetője. 2005 óta az MTA doktora, 2013 májusában választották az MTA levelező tagjává. 2012-ben Akadémiai Díjat kapott.
   
    TUSNÁDY GÁBOR matematikus 1941. december 21-én született Mátészalkán. 1964-ben szerzett matematikusdiplomát az ELTE Természettudományi Karának matematika szakán. Az egyetem analízis II. tanszékén kapott előadói állást, majd átkerült az MTA Matematikai Intézetbe (1999-től MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) tudományos munkatársi beosztásba, később főmunkatársi, tudományos tanácsadói, majd kutatóprofesszori megbízást kapott. Közben 1995 és 1998 között a Kossuth Lajos Tudományegyetemen dolgozott egyetemi tanárként. Fő kutatási területe a valószínűség-számítás, a matematikai statisztika, a bioinformatika, valamint a matematika alkalmazásai. 1978-ban Akadémiai Díjban részesült. Munkatársaival kidolgozta az entrópia megmaradásának elvét, valamint jelentős sztochasztikai általánosításokat írt le. Sztochasztika címen 2004-ben könyve jelent meg. 1996-ban habilitált. 1979-ben védte meg a matematikai tudomány kandidátusi, 1994-ben akadémiai doktori értekezését. 1995-től az MTA levelező, 2001-től rendes tagja.