Kőszegi politikus az országos média figyelmének központjában

2014.03.12. 00:26

Racker Béla úgy indul a választásokon, hogy komoly adótartozása van.


 
Lapunk története során annyit megtanultunk, hogy ahol Racker Béla neve felbukkan, ott oda kell figyelni.
 
A kőszegi politikus most történetesen az Origo.hu írásában bukkan fel.
 
A hírportál arra hívja fel a figyelmet, hogy Racker most az Új Magyarország Párt színeiben indul Vas megye 3. körzetében.
 
A dolog pikantériája, hogy az egykori MDF-es megyei és városi képviselő rajta van a NAV azon listáján, amely a 10 milliónál nagyobb adósokat tartja számon.
 
Racker az Origónak úgy nyilatkozott, hogy a két ügy között semmi kapcsolat nincs, hiszen a NAV-nak magánszemélyként tartozik, amihez nincs köze az Új Magyarország Pártnak.

Racker Béla
Racker Béla - Fotó: Facebook.hu
 
A párt egyébként legkevesebb 149 millió forintos állami támogatást kap a kampányára, amit kiegészít az egyéni képviselőjelölteknek járó egy-egy millió forint.
 
Racker Béla hétfőn az ATV Egyenes Beszéd műsorában is járt, ahol Kálmán Olgával jó nyolc percen keresztül beszélgettek a dolgok állásáról.
 

Mit akar az Új Magyarország Párt?
 
Három apró, de a nemzetgazdaság számára ezermilliárdos probléma megoldására hívjuk fel a figyelmet a politikai paletta teljes repertoárjával, ezek címszavakban:

  • Természetes és épített környezet óvása, rendben tartása - Ne szemetelj!
  • Korlátozottan rendelkezésre álló javak megóvása - Ne pazarolj! (energia, élelmiszer)
  • Feketegazdaság elleni küzdelemben való részvét - Kérjél mindenről számlát!

Forrás: a párt honlapja

 
 Más is van. Mind a Heti Válasz, mind a 444.hu azt pedzegeti, hogy az Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt (ÚDP) ugyanabban a kőszegi ingatlanban alakult, és a jelöltállítási térkép szerint gyanúsan együtt mozognak.
 
A két média szerint erős a gyanú, hogy a jelöltállítást - Zuschlag Jánoshoz köthető – baráti kör szervezi.

Racker a Kossuth Rádióban

Rendkívül jól szervezett, fiatal csapattal tudta összegyűjteni az országoslista-állításhoz szükséges ajánlásokat az Új Magyarország Párt (ÚMP) a szervezet kommunikációs szakértőjének közlése szerint. Racker Béla volt MDF-es politikus szerdán, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában elmondta azt is, az ÚMP tevékenységében nem vesz részt Zuschlag János.

    A 2013-ban alakult párt országos listájának második helyezettje azt mondta, hogy az MDF 2010-re gyakorlatilag megszűnt, "a végeken" ottmaradt párttagok civil szervezetekben folytatták a munkát, és amikor erre lehetőség nyílt, úgy gondolták, hogy párt formában kell előrelépni.

    Arra a kérdésre, hogy az ajánlások összegyűjtésében szerepet játszottak-e a párt alapító-elnökének, Táncsics Péternek a szocialista kapcsolatai, Racker Béla közölte, Táncsics Péter szocialista kapcsolatait nem ismeri. Az ajánlások összegyűjtésében az MDF-esek baráti köre a rendelkezésükre állt, valamint az is segített, hogy egy fiatal csapattal dolgoztak - tette hozzá.

    Azt mondta, semmilyen kapcsolatuk nincs Zuschlag Jánossal, de információi szerint a volt szocialista politikust tíz évre el is tiltották a közügyektől.

    Arra a felvetésre, hogy az RTL Klub birtokába jutott egy levél, amelyben Táncsics Péter egyeztet Zuschlag Jánossal a párt alapításáról, annak pénzügyeiről, Racker Béla hangsúlyozta: a párt tevékenységében, működésében Zuschlag János nem vesz részt, amióta ő maga tagja a pártnak és részt vesz annak irányításában, biztosan nincs ilyen kapcsolat. Később ezt úgy pontosította, hogy még nem lépett be a pártba, és két hónapja vesz részt közreműködőként annak munkájában.

    Racker Béla azt mondta, az ÚMP alapvetően a fiatalok pártja, a legfontosabbnak az elvándorlás megállítását tartja. Ne szüljön tíz gyereket az, aki egyet sem tud felnevelni; elutasítják a házi őrizetet, a célnak megfelelő börtönökre van szükség - ismertette programjukat Racker Béla, aki a műsorban elismerte, hogy szerepel a 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezőket nyilván tartó NAV-listán. (MTI)
 

Racker Béla neve egészen biztosan több olvasónk számára is ismerősen cseng.
 
Utoljára akkor írtunk róla, amikor az ominózus kőszegi bioetanol ügy kapcsán a Zalaegerszegi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette csalás és a jogtalan haszonszerzés vádja alól.
 
2008-ben a politikus még a szerkesztőségünkben is járt. Akkor két társával arról számolt be, hogy kilépnek az MDF-ből és átlépnek a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjába.

.