"Meg kell végre szabadulnia Marshatól! Meg kell végre... ölnie!"
Ha a hiúságnak szobrot emelnének, azt biztosan Marsháról mintáznák. Byron, a férje egyetlen nővel sem találkozott még, aki nála több időt töltött volna a fürdőszobában. A szépség központi kérdés volt az életében. Olyannyira, hogy Byront lassan az őrületbe kergette ezzel.
Húsz éve, amikor először találkoztak, a férfinek csaknem elállt a lélegzete Masha szépségétől. Soha nem látott még ehhez fogható tökéletességet. Természetes szépsége lévén, elegendő volt egy leheletnyi smink és frizurájának beállítása, hogy valósággal ragyogjon.
Manapság azonban... Byron keserűen sóhajtott erre a gondolatra. A fürdőszoba polcain álló féltucat tégelynyi krémre, a reggeli és esti szépségmaszkokra, a sminkkészletekre gondolt.
Marsha rendszeresen sportolt, egészséges ételeket evett, és Byronnal még a városból is kiköltöztek, hogy ne rombolja a bőrét a nyüzsgő belvárost uraló szmog. Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult.
– Szerinted vonzó vagyok?
A férfi felemelte a fejét. Marsha a fürdőszobaajtóban állt és kérdő tekintettel nézett a férfire.
Amaz újra sóhajtott. Ez a kérdés számtalanszor elhangzott – mindig veszekedés lett a vége. Nem, nem vagy szép, gondolta Byron. De nem a ráncok miatt! Azért, ahogy az öregedéshez viszonyulsz.
– Tudod, hogy igen – érkezett a meggyőződés nélküli válasz. Semmilyen kis válasz volt, de már nem tellett többre.
– Nem kell szépítened a dolgot! Mondd meg az igazat!
– Azt mondtam. Tényleg...
Marsha félbeszakította: – Tudom, hogy nem tetszem – mondta és visszalépett a fürdőszobába. Becsapta maga után az ajtót. Néhány másodperc múlva Byron sírás hangjait hallotta kiszűrődni a helyiségből. Nem ment be megvigasztalni Marshát.
Ez így nem mehet tovább! Kinyújtotta a jobb kezét. Remegett. Most ugyan nem torkollt heves veszekedésbe a beszélgetés, mégsem volt könnyebb elviselnie. Meg kell végre szabadulnia Marshatól! Meg kell végre... ölnie!
Még mindig kinyújtott keze erre a gondolatra megnyugodott. Igen, ezt kell tennie! Ha ügyesen csinálja, senki sem fog rájönni, hogy ő ölte meg a feleségét. És végre nyugta lesz tőle.
Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan is valósítsa meg a tervét.
A következő veszekedés után aztán megtalálta a megoldást: Marsha egyik szépségmaszkjába fogja belekeverni a mérget. Hallott már róla, hogy léteznek olyan szerek, amelyek a bőrön át felszívódva szívbénulást okoznak. S ha az asszony legközelebb az arcára keni a szert...
De honnan szerezze be az anyagot? Eszébe jutott az internet. Végül egy titokzatos e-mail címre eljuttatott megrendelése eredményeként pár nap múlva kis csomaggal csengetett a postás. Feladót nem írtak rá, csak az ő nevét, címét és a ,,Törékeny” figyelmeztetést.
Kis üvegcsét talált a csomagban. Mivel Marsha nem volt otthon, gyorsan bele is öntötte az esténként felhelyezendő maszk flakonjába. Összekeverte, majd várta az asszony hazatértét.
Nem sokkal később azonban úgy döntött, elmegy otthonról. Valószínűleg nem tudná leplezni az izgalmát, így Marsha esetleg gyanakodni kezdene. Ezt nem engedheti meg magának!
Hazatelefonált és rámondta az üzenetrögzítőre, hogy nem fogja otthon tölteni az éjszakát. Egy olcsó motelben szállt meg. Szinte az egész éjszakát ébren töltötte, mégsem érzett fáradtságot. Hosszú idő óta most érezte magát először szabadnak és boldognak.
Másnap reggel izgatottan lépett be a házba. Ezúttal is remegett a keze, de ez az érzés egészen más volt, mint a korábban tapasztalt. Vajon hol lehet a holttest? Talán a hálószobában, az ágyban.
– Byron?
Marsha hangja! Hogy lehet ez? A fürdőszobából jött.
A férfi benyitott. Az asszony a tükör előtt állt és éppen sminkelte magát, de egyáltalán nem úgy, ahogy az utóbbi években tette, vastag réteget felhordva a bőrére, hanem leheletvékonyan. A haját is csak összefogta hátul, egy gumigyűrű segítségével. Igazán szép volt...
– Te itt? Hogy lehet ez? Dehát neked...
– Egy szavadat sem értem – mondta a nő. – Elmondod, hol töltötted az éjszakát?
A férfi tekintetével a szépségmaszk flakonját kereste. Nem volt a helyén, a polcon.
– Nem kell elmondanod - folytatta, illetve inkább csicseregte Marsha, miután látta, hogy a férje nem válaszol a kérdésére. – Édesanyád járt itt az este. Igazán jól elbeszélgettünk, és sok mindenre rádöbbentett. Tudtad, mennyire megviseli az öregség, hogy már nem olyan vonzó, mint régen? Eddig sohasem beszélt erről. Olyan szomorú volt. Azt mondta, te képtelen vagy észrevenni a problémáját, pedig számtalanszor utalt már rá, és csak néhány szóra lett volna szüksége vigasztalásképpen. Végül megegyeztünk abban, hogy te már csak ilyen vagy, de mindennél jobban szeretünk. Oda is adtam neki az egyik szépségmaszkomat. Azt hiszem, nekem már nincs rá szükségem. Tudod, mi történt? Újra vonzónak érzem magam...
Az írás eredetileg az Alon Café 2015/4. (június) számában jelent meg.
Korábbi kriminovellák: