2017.06.14
Kétmillió példány készül belőle.
2017.06.13
Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje, amely egészen augusztus 27-ig érvényben marad.
2017.06.13
Cikkünk végén szavazással: Szmogriadó, UV-riasztás - Komolyan veszed őket?
2017.06.12
Több mint 32 ezer haláleset, az összhalálozás 26 százaléka elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel 2014-ben Magyarországon.
2017.06.08
Várható időjárás péntektől vasárnapig.
2017.06.14
Szerdán is elkerülik a frontok a Kárpát-medence térségét, a szél is csupán mérsékelt lesz napközben. Ugyanakkor a folytatódó melegedés egyre nagyobb megterhelést jelent mind a fokozottan melegfront-érzékenyek, mind a vérnyomáspanaszokkal küzdők számára.
2017.06.13
Elkezdte új, Sunset című filmje forgatását hétfőn Nemes Jeles László, az Oscar-díjas Saul fia rendezője. A Magyar Nemzeti Filmalap és az Eurimages támogatásával készülő magyar-francia koprodukció munkálatai augusztus 31-ig tartanak, a film 2018 nyarán kerül a mozikba - tájékoztatta a produkció kedden az MTI-t.
2017.06.13
Kedden már nem kell frontoktól tartani, de a továbbra is szeles idő egyre több embert viselhet meg. A napos tájakon emellett extrém erős UV-sugárzással is számolni kell, a déli órákban feltétlenül kerüljük a tűző napsütést!
2017.06.12
Hétfőn a nap nagy része frontmentesen telik, főleg a gyors melegedés okozhat tüneteket az arra érzékenyeknél. Este aztán egy gyenge hidegfront érkezik felfrissíteni a levegőt.
2017.06.08
Áfacsökkentés a láthatáron.