Kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek

2019.04.27. 16:04

A kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők. 

A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is. 
    

A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul.

A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.
    

A BBC News kiemelte, hogy a WHO először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban.
    

Az új irányelveket a WHO Glasgowban, az elhízással foglalkozó európai kongresszuson ismerteti részletesen.
    

Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek.
Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás
, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban - figyelmeztetnek a szervezet kutatói.
    

Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.
    

A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg. A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet.
    

Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója azt tanácsolta a szülőknek, hogy a passzívan a képernyő előtt töltött időt változtassák inkább értékes együttlétté: például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket.
    

A szakértő szerint az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra bíztatják a kicsiket, hogy mozogjanak közben, nézhetők, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi velük, és segít a feladatokban vagy abban, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységbe.
    

Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ - ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

.