2010.09.19
Napsütés és igényes programok fogadták az érkező gyerekeket és szüleiket. Smidéliusz Bence fotói.
2010.09.15
A tervek szerint január 21-re, a magyar kultúra napjára tervezik a színházavató díszbemutatót. Jordán Tamás bizakodik.
2010.09.14
Több pénzt kell biztosítani az önkormányzatoknak, hogy fenntarthassák kulturális intézményeiket, megőrizhessék kulturális értékeket - mondta Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára kedden a sárvári Nádasdy-vár dísztermében, sajtótájékoztatón.
2010.09.12
Pár pohár után már nem is annyira pesszimista az ember. Képek.
2010.09.11
Tisztelt Hozzászólók! Mint oly sokszor már, most újra sikerült politikai ügyet kreálni egy egészen más céllal létrejött találkozásból, és nagyra növelni egy kicsike, ám jelentős eseményt.
2010.09.19
Tóth István történész-muzeológus szerint nem túlzás azt állítani, hogy Szabó Ervin, akinek nevét a fővárosi könyvtár viseli, "egy szélsőbalos kommunista" ideológus volt. A Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetője időszerűnek tartja a könyvtár nevének megváltoztatását. Az MTI azután kereste meg Tóth Istvánt, hogy vasárnap délelőtt a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány azt közölte: a Szabó Ervinről elnevezett fővárosi könyvtárhálózat nevének megváltoztatását kezdeményezik a választások után megalakuló új Fővárosi Közgyűlésnél. A szervezet szerint méltatlan, hogy az egyik legfontosabb nemzeti intézmény "egy szélsőbalos kommunista ideológus" nevét viselje. Kérdésre elmondta, ha választani kell, akkor ő személy szerint a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány által ajánlottak közül Hamvas Béla íróról, filozófusról nevezné el a fővárosi könyvtárat, hiszen Hamvas Bélának szintén van könyvtártudományi munkássága. Horváth Csaba szocialista politikus szerint ostobaság lenne a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat megfosztani jelenleg viselt nevétől. Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint, ezek "nagyon rosszízű és felesleges" kezdeményezések, mert egy város demokráciája nem attól lesz működő és kiteljesedett, hogy "lépten-nyomon megváltozatjuk a korábbi neveket". Véleménye szerint Szabó Ervin nevével az elmúlt évtizedekben úgy forrt össze a kultúra, hogy a "legnagyobb ostobaság lenne Szabó Ervin nevétől megfosztani a könyvtárszakma presztízsét". Mint hozzátette: e név alatt egy "valódi védjegy, valódi márkajegy" alakult ki. Ön szerint? Meg kell-e változtatni a fővárosi könyvtár nevét?survey software
2010.09.15
Előadás közben elhunyt a debreceni Csokonai Színház fiatal színésze, Nagy László Zsolt egy szegedi vendégszereplésen lett rosszul - tudatta színháza.
2010.09.13
Sok-sok helybéli hívőnek, és bizony számos távolabbról érkezett zarándoknak is talán ez az év talán legfontosabb eseménye.
2010.09.12
Ötletes és morbid, így lehet a legrövidebben összefoglalni az idei budapesti ARC óriásplakát-kiállítás anyagát. Képgaléria.
2010.09.11
Körülbelül 200 ember vett részt a pénteki bejáró sétán. Láthatóan és hallhatóan tetszett nekik az új épület. Megértjük őket. Czika László fotóival.