Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színészének sikerült a bravúr: megszavaltatta az MMIK előtt megjelent, korábban passzivitásra ítéltetett szombathelyieket. A többhelyszínes ünnepségen az időjárás volt a legnagyobb téma.
Kelemen Zoltánnak, a Weöres Sándor Színház színészének sikerült a bravúr: megszavaltatta az MMIK előtt megjelent, korábban passzivitásra ítéltetett szombathelyieket. A többhelyszínes ünnepségen az időjárás volt a legnagyobb téma.
Batthyány-szobor
A szombathelyi belváros még gyakorlatilag kihalt, ahogy a széltől csattogó zászlók alatt, még az éjszakai hóesés nyomait viselő járdákon megközelítem az idei hivatalos március 15-i ünnepségek első helyszínét, a levéltár előtti Batthyány-szobrot, ahol a megyei közgyűlés koszorúzása zajlik.
A megyei közgyűlést Marton Ferenc alelnök képviseli, a maroknyi jelenlevő meg fázósan húzza össze magán a télikabátot, és az oszlopok takarásában keres védelmet a szél ellen.
Ami a sajtót illeti, az Alonon kívül mindössze a Szombathely Tv stábja van jelen, így csak kevés tanúja van annak, hogy Ipkovich György szombathelyi polgármestert első nekifutásra Ipkovich Ferencként kérik fel a koszorúzásra.
Fő tér
Negyedóra múlva kezd élet költözni a környékbe. A hó gyakorlatilag teljesen elolvadt, de olykor már látszik az ég kékje. A szél viszont még keményen fúj. A szombathelyi huszárok Fő téri érkezését már komplett családok várják.
A huszárok és huszárkisasszonyok jönnek is. A Szentháromság-szobor szomszédságában egy 5-10 perces bemutatót tartanak, láthatóan mindenki megelégedésére és örömére.
A menet ezután végigvonul a téren, bekanyarodik a Király utcába, onnan a Széll Kálmán utcába, így ér a múzeum parkjában álló Horváth Boldizsár-szoborhoz.
Horváth Boldizsár-szobor
Idén szándékosan nem írjuk le, hogy ki volt ő és milyen szerepet játszott Szombathelyen 1848-ban. Aki tényleg kíváncsi rá, az kattintson ide vagy ide.
Talán a park, talán a szobor, talán a háttérben álló múzeum, talán a hely viszonylagos szűkössége az oka, mindenesetre az itteni ünnepségnek minden évben különleges hangulata van. Idén is.
A műsort idén is a Polgármesteri Hivatal Versmondó Stúdiója prezentálja, a tudósító pedig különleges ruhába öltözött férfiúkat pillant meg, akikről később kiderül, valamely lovagrend tagjai. Helyes, virágozzék száz és ezer virág.
Március 15. tér
Az egyre duzzadó létszámú tömeg ezek után átvonul a Március 15. térre. Van, aki fegyelmezetten követi a fúvószenekart a Király utcán, van, aki egyéni útvonalat választ. Mi, magyarok, már csak ilyenek vagyunk.
Hiába süt ki közben a nap, tér nagy, lerobbant, hideg és rideg, hiába a katonai masírozás, a zászlófelvonás és a szép számú gyerek, a helyszín csak arra alkalmas, hogy kiszipolyozza az ünnepből az intimitást, azt az érzést, ami miatt érdemes ünnepelni.
A műsort az idén a Zrínyi Ilona Általános Iskola alsós diákjai adják, így aztán a tudósító belefut egykori kollegáiba, és elmélázik, hogy mennyire tette annak idején jól, hogy hátat fordított a közoktatásnak. A következtetést levonja, de bármennyire is felcsigázta most az érdeklődést, nem osztja meg azt az olvasókkal most, mert most nem ez a téma.
A diákok citálják a 12 pontot, amiről viszont az jut eszembe, hogy mennyire aktuális még most is. Tudtak valamit azok a márciusi ifjak, mint ahogy a francia elődök is korábban, amikor a „szabadság, testvériség, egyenlőség” egyszerű szóhármassal más irányt adtak a világ folyásának. Azért a biztonság kedvéért megint fel kellene vésni őket valahova, ahol jól látja őket mindenki.
Ady tér
A Petőfi úton szép hosszan elnyúló tömeg az Ady térre vonul, ahol már szép számmal vannak ünneplők, csak éppen rossz helyen. Már úgy értve, hogy a Petőfi-szobornál várakoznak, de a műsor az MMIK előtti placcon van. Így aztán a műsorvezető át is terel mindenkit.
Van polgármesteri beszéd, hosszúra nyúlt koszorúzás és diákpolgármester beiktatás, de a megjelenteknek valószínűleg nem ez marad meg az emlékezetében.
Sokkal inkább az a közös szavalat, melyet Fűzfa Balázs irodalomtörténész rövid, frappáns és érdekes beszéde vezetett fel, és amelyet Kelemen Zoltán színművész vezényelt le. Szó szerint.
Fűzfa megállapította, hogy Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse afféle második himnuszunk, Kelemen pedig rávette az ünneplő tömeget, hogy együtt elszavalják azt. A máskor passzív, visszahúzódó, zárkózott szombathelyiek pedig lelkesen fújták, hogy „rabok tovább nem leszünk”.
Közben meg egész rendesen kitavaszodott.