Szlovénia nem kér az azonos neműek házasságából

2015.12.21. 07:33

Így örökbefogadási joguk sem lesz.

Az előzetes eredmények szerint elutasították a Szlovéniában rendezett vasárnapi népszavazáson az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező, korábban a parlamentben már megszavazott törvényt, amely egyben megteremtette volna a párok örökbefogadási jogát is.

A szlovén választási bizottság honlapján közzétett adatok szerint a szavazatok 98 százalékának feldolgozottsága mellett a nemmel szavazók aránya 63,12 százalékot tett ki, míg az igennel voksolók aránya 36,71 százalék volt.

A törvény visszavonásának nem csak a többség voksa volt a feltétele, hanem az is, hogy a szavazásra jogosultaknak legalább egyötöde, vagyis minimum 340 ezer szavazópolgár nemet mondjon a törvényre. Jelen esetben ezt 380 149 szavazatra jogosult állampolgár tette meg.

A részvételi arány 35,65 százalékos volt.

A ljubljanai parlament még márciusban döntött a törvényről. A Koalíció a gyerekekért nevű civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a rendeletről.

A referendumnak az volt a célja a kezdeményezők szerint, hogy az emberek véleményt mondhassanak arról, támogatják vagy nem az azonos neműek házasságát és örökbefogadási jogát.

A szervezet aktivistáinak rekordidő alatt sikerült összegyűjteniük a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat. Szlovéniában 35 nap alatt legkevesebb 40 ezer aláírást kell összeszedni ahhoz, hogy referendumot írjanak ki a parlamentben már elfogadott törvény visszavonásáról.

Jogvédő szervezetek azzal érveltek, hogy emberi jogi kérdésekről nem népszavazással kellene dönteni, az alkotmánybíróság azonban végül a referendum kiírása mellett döntött.

Két évvel ezelőtt a szlovén parlament szigorított a népszavazás kiírásról szóló rendeletén. Ugyanis 2011-ben a parlament elfogadta az új családjogi törvényt, amelyet - mivel tartalmazta a meleg párok korlátozott és az alkotmánybíróság által később jóváhagyott, korlátozott örökbefogadási jogát - a következő évben népszavazáson elutasítottak. 

Ezért a szlovén parlament 2013-ban alkotmánymódosítással szigorított a népszavazás szabályain. Megtiltotta népszavazás kiírását az emberi jogokat vagy a pénzügyeket érintő jogi rendelkezésekről, továbbá egy törvényt csak abban az esetben tett visszavonhatóvá, ha választásra jogosultak legalább 20 százaléka ellene szavaz.

.