Szent Márton-napi díjazottak 2019-ben Szombathelyen

2019.11.09. 18:45

Szent Márton-napi díjazottak 2019-ben Szombathelyen​

HORVÁTH BOLDIZSÁR DÍJ I.

„Horváth Boldizsár-díj” adományozható annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett. A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

A díj I. fokozatát 2019-ben Sütő Gabriella kapta.

A Nagy Lajos Gimnázium elvégzése után került Pécsre, ahol műszaki tanulmányait követően mérnöki és mérnök tanári diplomát szerzett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Ezt követően egy rövid ideig építőipari szakképzésben tanított, majd 1999-ig pécsi tervezőirodáknak dolgozott és önállóan is tervezett. 2000-ben kezdett a közigazgatásban dolgozni. 2003-ban szülővárosába költözött, az Építési Iroda igazgatási ügyintézőjeként kezdte meg Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a munkát. Mai napig is itt dolgozik, jelenleg a Főépítészi Iroda vezetőjeként. Az Építési Iroda ügyintézőjeként hamar megismerte a városban építészként tevékenykedő kollégákat. 2005-től mindezt a Főépítészi Iroda munkatársaként hasznosíthatta. A hivatalban régóta feladata a város helyi védett értékeivel kapcsolatos ügyek gondozása. Szépérzéke, a környezetkultúra iránti vonzalma itt is megmutatkozik. Diplomaterve is egy műemléki épület felújítása volt, tudását a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzésén gyarapította tovább. A Főépítészi Irodán hasznosítani tudta jó kommunikációs készségét, amely az építész kollégákkal és a társhatóságokkal való együttműködésen túl az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban, az ő tájékoztatásuk során is elengedhetetlen. Az önkormányzat által létrehozott Építészeti-Műszaki Tervtanács szakmai előkészítése, működtetése szintén feladatkörébe tartozik.

Munkájában precíz, alapos. Készségei jelentik az alapot a helyi építési szabályzattal és településképi rendelettel összefüggő feladatok ellátása során, ahol olyan szabályrendszert kell megalkotni és időrőlidőre felülvizsgálni, amely a lakosságnak, a helyi vállalkozásoknak, a szakmai szempontoknak és a városi érdekeknek is egyaránt megfelel. Munkája elismeréseként 2013-ban megkapta a Horváth Boldizsár- díj II. fokozatát, majd 2017. július 1. napjával irodavezetői kinevezést kapott a Főépítészi Irodára.

Sütő Gabriella közel 20 éves szakmai munkája elismeréseként veheti át a Horváth Boldizsár-díj I. fokozatát.

 

HORVÁTH BOLDIZSÁR DÍJ II.

„Horváth Boldizsár-díj” adományozható annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett. A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

A díj II. fokozatát 2019-ben Dankovits Sándor kapta.

Mezőgazdasági gépész végzettsége egyértelműen terelte a gépkocsikkal való foglalkozás irányába. Hosszú munkaviszonya alatt végig gépkocsivezetőként dolgozott. 1988-ban érkezett a közigazgatásba, először az Egészségügyi Osztály Alapellátó Intézményéhez. Az egészségügy területén nagy tapasztalatra tett szert, hosszú évekig tudta tanácsokkal ellátni a környezetét, kihez, hová forduljanak a gyógyulás reményében. 1992-ben a Polgármesteri Hivatalban folytatta (gépkocsi)vezetői munkáját. Biztonságban szállította a városvezetőket, képviselőket, a hivatal munkatársait szombathelyi céljaikhoz, az ország egész területén, illetve a nemzetközi kapcsolatok okán, Európa útjain.

A gépkocsivezető bizalmi ember, több szempontból is követelmény esetükben a megbízhatóság. Ennek a szigorú feltételnek Dankovits Sándor mindig megfelelt. A biztonság mellé mindig járt egy kis szórakoztatás, persze, ha az utas így kívánta. Kivételes képessége volt az adomázáshoz, persze ahhoz is, hogy érezze, az utasa a csendet választja. Két fuvar között kicsit a hivatal épületében dolgozókat is megnevettette, meghallgatta. Intézmény volt az intézményben. Munkája elismeréseként számtalanszor kapott a biztonságban levezetett kilométerek után jutalmat a város és a hivatal vezetőitől. 2018-ban az év technikai dolgozója díjat kapott.

2019. január 5–ig megtett kilométerek száma 1.862.199 km volt.

2019. január 4. volt az utolsó munkanapja, majd megkezdte az alaposan kiérdemelt nyugdíjas éveit. A személygépkocsit, mint munkaeszközt eredeti végzettségének megfelelően mezőgazdasági gépekre cserélte.

 

SZOMBATHELY KÖZBIZTONSÁGÁÉRT-DÍJ

A „Szombathely Közbiztonságáért-díj” adományozható a város működési területén lévő rendvédelmi szerv hivatásos állományú azon dolgozójának, köztisztviselőjének és közalkalmazottjának, illetve a polgárőrség azon tagjának, aki a közrend, a közbiztonság védelme és megszilárdítása, valamint a megelőzés területén tartósan kiemelkedő szakmai munkát végzett. A kitüntető díjat évente egy személy kaphatja.

A díjat 2019-ben Kasparik Zsolt kapta.

Kasparik Zsolt rendőr százados, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Nyomozó Alosztályának alosztályvezetője. 2005. július 1-jétől teljesít hivatásos rendőri szolgálatot. Rendőri pályafutását a Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Vizsgálati Alosztályának állományában kezdte, vizsgáló beosztásban. Szakmai hozzáállása alapján 2008. január 1-jei hatállyal áthelyezésre és kinevezésre került a Szombathelyi Rendőrkapitányság Felderítő Osztálya Felderítő Alosztályának állományába főnyomozó beosztásba, majd 2009. január 1-jétől megbízásra került ugyanitt kiemelt főnyomozói feladatok ellátásával.

A Szombathelyi Rendőrkapitányságon végrehajtásra került személyzeti intézkedések miatt 2014. január 1-jei hatállyal a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Nyomozó Alosztályának megbízott, majd kinevezett alosztályvezetője. Alosztályvezetői megbízása óta nagy hatékonysággal látja el feladatát. A vezetése alatt álló Alosztály szerteágazó feladatainak koordinálása, a munkavégzés megszervezése, az állomány szakmai és emberi felkészítése komoly munkát igényel. A kiváló parancsnoki és emberi hozzáállásával, kommunikációs készségével kivívta kollégái tiszteletét.

Az elmúlt években több, közérdeklődésre számot tartó bűncselekménysorozat (gépkocsifeltörések, kerékpár-, illetve alkalmi lopások) ismeretlen elkövetőinek felderítését realizálta az irányítása alatt álló Alosztály állománya. Ezen bűncselekmények eredményes felderítése nagymértékben hozzájárult Szombathely város lakossága szubjektív biztonságérzetének növeléséhez.

A felsoroltakon kívül az elmúlt években magas színvonalon végzett munkát tömegrendezvények biztosításában, a rendőri szervek részére meghatározott különleges ellenőrzési és szakmai irányítói feladatokban.

 

TÓTH GÉZA-DÍJ

„Tóth Géza-díj” adományozható annak a személynek, aki a szombathelyi versenysport, élsport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjat évente legfeljebb egy személy kaphatja.

A díjat 2019-ben Srećko Sekulović kapta.

Srećko Sekulović Jugoszláviában VRBAS városában született. Profi kosárlabdázó lett hazájában, a délszláv háború miatt 1995-ben Magyarországra, Debrecenbe érkezett, ahol játékos pályafutása után junior edző lett.

1998–2000 között már felnőtt profi edző volt a SzpartakSubotica csapatában. Onnan érkezett Szombathelyre, első időszaka 2000-2002 között volt.

Hazájában a NIS és Vrsac csapatoknál volt edző 2003–2006 között. 2007 januárban tért vissza Szombathelyre, abban a szezonban 4. lett a csapattal.

2008-ban végig uralva a Magyar Bajnokságot a Falco történetének első bajnoki címét nyerte a klub az ő vezetőedzősége alatt. 2009-ben 4. helyezést ért el a bajnokságban a Falcoval.

2009-2016 között az Alba, a Pécs, majd 3,5 évet a BC Mures csapatánál dolgozott edzőként.

2016 nyarán a harmadik periódusát kezdte meg a Falco csapatánál. Az előző szezon gyenge szereplése után 2017 júniusában bajnoki döntőbe vezette a csapatot.

2017/2018-ban ismét a bajnoki döntőig jutott a csapattal.

SrećkoSekulović Szombathely városát otthonának érzi, szimpatikus nyílt ember és kiválóan beszél magyarul.

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.