2004.05.06
Egyelőre még folynak a kemény alkudozások a Moldin ügyében. A gyárban nem tagadják, hogy szó van elbocsátásokról.
2004.05.05
Az ALON információi szerint holnap (csütörtökön) jelentős elbocsátásokat jelentenek be a Moldin Kft. szombathelyi üzemében, amely műanyagtermékkel látja el a Philipset. Korábban több mint 300 ember dolgozott a gyárban.
2004.05.04
A „zajszennyezés” nem új keletű fogalom, sőt azt régóta tudjuk, a folyamatosan hangos környezetben dolgozóknak hosszú távon különböző testi és lelki problémákkal kell szembenézniük. A valóság azonban az, hogy már a viszonylag alacsony zajszint is munkahelyi stresszhez vezethet.
2004.05.02
A hétvégén Sárvár volt a király. Május 1-jén nem kisebb nevet sikerült letennie a csatlakozás kultúrasztalára, mint maga a nagy Fekete Pákó. És mivel előtte Zanzibar-koncert is volt, kihagyhatatlan programnak ígérkezett egy szombati vonatozás. Két tudósítónk is utazott az ígéret földjére.
2004.04.29
Nem sok újdonság hangzott el Csillag István és a régió meghatározó polgármestereinek találkozóján. Ezt csak némileg kompenzálta, hogy a polgármesterek jól mutattak egymás mellett, még akkor is, ha a trón várományosa, Győr mindössze alpolgármesteri szinten képviseltette magát. Kezdünk aggódni.
2004.05.05
Egy rögtönzött szerdai sajtótájékoztatón Szombathely polgármestere, a munkaügyi központ vezetője és a szociális bizottság elnöke együtt próbálta menteni a menthetőt a Philips elköltözése nyomán kialakult ijedelemben.
2004.05.04
A Philips Magyarország a mai napon bejelentette, hogy az LCD monitorok gyártását Szombathelyről Székesfehérvárra tervezi áthelyezni.
2004.05.03
Május 2-án Szombathelyen két nagyhagyományú futóversenyt is rendeztek. A Rigips Maratoni Staféta és a Coca-Cola Futógálán olyan ismert személyek is elindultak, mint Markó Péter megyei elnök vagy Dancsó Zoltán kick-box világbajnok. Közöljük a részletes eredményeket.
2004.04.30
Péntek délelőtt Szombathelyen is megkezdődtek a csatlakozási ünnepségek. Reggel futás volt, koradélutánra pedig a Fő tér megtelt táncosokkal és nézőkkel. A fő attrakció természetesen majd az éjfél lesz. Már csak pár óra az EU-ig. Izgalmas.
2004.04.29
Hétvégi szombathelyi kulturális, művészeti és közéleti események az EU-csatlakozás jegyében. Részletes programkalauz.