2014.10.08
A szokásoknak megfelelően idén is szponzori találkozón köszönték meg a Savaria Karnevál szervezői a támogatóknak az együttműködést.
2014.10.07
Puskás Tivadar első hídavatóján jártunk. Volt szalagátvágás, hordógurítás, eszem-iszom. Sokat fotóztunk, hogy mindent megmutathassunk.
2014.10.06
Az oktatás és a szociálpolitika volt a téma.
2014.10.06
A párt az eddigi egy helyett 2–3 fővel számol az új megyei közgyűlésben.
2014.10.05
Az autó csak részben az anyagi helyzet függvénye. Személyiséget, gondolkodásmódot is szimbolizál. Játsszon velünk!
2014.10.07
Nagy újdonságok nem hangzottak el, de kellemesesen demokratikus, kicsit csipkelődős hangulatban telt a kedd esti adok-kapok. A Fidesz távolt maradt, biztos tudják, mit csinálnak.
2014.10.07
Főként a két nagy párt hívei – vagy inkább ellenségei – látszanak aktívnak.
2014.10.06
165 éve, a világosi fegyverletételt követően végezték ki a tizenhárom magyar honvédtisztet.
2014.10.06
A hétvégén a budapesti Lurdy Házban tartott nagyszabású „istentiszteletet” a macskahívők népes tábora.
2014.10.05
Mister Classic nemzetközi veteránautó verseny időmérő állomása volt szombat délután.