2010.11.14
Több mint 16 millióra pereli a Szombathely városát egy sárvári vállalkozás. A megbízás tisztázatlan körülmények között jött létre, így a város nem akar fizetni. Bírósági tudósítás.
2010.11.13
Az utóbbi hetekben ismét fellángolt a politikai és kommunikációs vita a 86-os út Szombathely-Győr szakaszának építéséről.
2010.11.12
A továbbra is nagyon látványos eseményt egy közjáték zavarta meg. Puskás Tivadarnak polgári foglalkozását kellett gyakorolnia. Képgaléria.
2010.11.11
Rimányiné Somogyi Szilvia szerint már látszanak a válság utáni helyzet jelei a Nyugat-Dunántúlon, de számos komoly problémát kell még megoldani. Az Alon a Rába mai bejelentése kapcsán kérdezte a főigazgatót.
2010.11.10
November 13-án, szombaton nyitja meg kapuit a mintegy hárommillió kül- és belföldi látogatót vonzó híres bécsi karácsonyi vásár, a Wiener Christkindlmarkt.
2010.11.14
Szombaton este a Bartók Teremben került sor a vasi megyeszékhely hagyományos Márton napi díjainak kiosztására. Íme a díjazottak listája és az eseményről készült képgaléria.
2010.11.13
A kőszegi várban tartott díjkiosztón – melyen a megye számos vezető politikusa és ismert közéleti személyisége is megjelent – három kategóriában ítélték oda a díjat a jelölteknek.
2010.11.12
A rendőrségi videofelvétel Szombathelyen a Vörösmarty utca egyik csomópontjában készült.
2010.11.11
Volt „vérivás” és vadevés is. Utóbbiból az Alon is kivette a részét. Képek.
2010.11.10
Mire elérkezik a forraltborozás ideje, valószínűleg lesz vécé a szombathelyi Fő téren. Most azért nincs, mert egy teherautó ráment a vékony födémre.