Hirdetés

Hirdetés

Fókusz

A szombathelyi Fidesz lokálpatrióta gazdaságpolitikai elképzelései

2009.03.06

A többségbe került ellenzék szerint nem beszélni kellene, hanem cselekedni. Ennek szellemében már a márciusi közgyűlésen alapjaiban felül kívánják vizsgálni a város közbeszerzési rendeletét, hogy az a helyi vállalkozásokat is helyzetbe hozza. Az ALON kérdezett a városi tévé és a Safó ügyének jogi vonatkozásairól is.

Utazás 2009, avagy idegenforgalom válság idején

2009.03.03

Szombathely két standdal és négy szlogennek is nyomult a hétvégén zajlott budapesti Utazás kiállításon. Majd meglátjuk mire lesz elég. A válság egyelőre csak felemásan érezteti a hatását. Még az is lehet, hogy utazásügyileg jól lehet kijönni belőle. Rose kileste.

"Miért nem mondjátok el mindenkinek?" - Szabó Lajos lakossági fóruma a válságkezelésről

2009.02.28

Hogyan tovább Magyarország? Ezzel a címmel tartott Szabó Lajos MSZP-s honatya lakossági fórumot péntek este. Ebből megtudtuk, mennyit kell az idén megspórolnunk, hogy ne dőljön be az államkassza, hogyan akarja ezt a kormány megcsinálni, és miért épp úgy, kiket érint ez, és – a zsebeket illetően – mennyiben? Már a baloldaliak sem bíznak az újságokban.

2009 februári közgyűlés: összekapták magukat, ebből látszik, hogy baj van

2009.02.26

A körülöttünk settenkedő válság hűvös lehelete láthatóan olyan hatással volt a szombathelyi képviselőtestületre, mint egy jól elhelyezett atyai pofon a veszekedő testvérekre: mindjárt tudnak szépen, együtt játszani a szobában. Szombathelynek – példátlan módon – ellenszavazat nélkül lett költségvetése. Ebből gyanítható, hogy nagy baj lehet.

Liberális és antikommunista este Szombathelyen: az érem két oldala

2009.02.25

Tudósítónk két helyen járt tegnap kora este. Volt a Malom Sörözőben liberális est keretében, ahol megtudtuk, hogy a magyar bilinek befelé állna a füle. A másik oldal szerint viszont Kun Béla és Szamuely Tibor köztünk járó utódai talán már befűtötték a páncélvonatokat.

Szombathelyi politikusok és cégvezetők egyeztettek a válságról

2009.03.04

Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk a válságról. És láthatóan így vannak ezzel a nálunknál fontosabb emberek is. Szerda délután a városházán egyeztettek a szombathelyi gazdasági élet és a politika reprezentánsai. Konkrétum kevés hangzott el, az viszont átjött, hogy cudar világ jöhet.

Rockabilly és sztárpalánták a hétvégén (fotóriportok)

2009.03.01

Ahogy kikopóban van a tél, úgy kikopóban vannak a bálok is. Nem mindenki bánja. Meg helyettük úgyis van más. Ezen a hétvégén a Savaria Moziban például egy különleges szubkultúra, a , vasárnap Oladon pedig egy fiataloknak zajló .

Váratlan fejcsere a szombathelyi televíziónál

2009.02.27

Hét év után új igazgatója lesz a szombathelyi televíziónak. Marton Zsolt többek között a tévé kapcsolatrendszerét és gazdálkodását jelölte meg a Váradi Gábor leváltásának okaként, a volt igazgató szerint viszont ezek az indokok nem állják meg a helyüket.

A Savaria Szimfonikus Zenekar (3) - Táky György trombita szólamvezető

2009.02.26

A zenekar egyik alapító tagja azért választotta a trombitát, mert kisgyermekként látta a tévében Zsoldos Imrét és a Stúdió 11-et. Azt mondja, az elmúlt harmincöt évben annyi zenével kapcsolatos élménye gyűlt össze, hogy naphosszat mesélhetne. De azért így is mesélt.

Ismét torkos csütörtök - A 2009-ben csatlakozott Vas megyei éttermek listája

2009.02.24

Évről-évre nagyobb sikernek örvend a Torkos csütörtök elnevezésű akció, melynek keretében magyarországi éttermek egy napon étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak. Idén február 26-án lesz a nagy nap. Összegyűjtöttük az akcióhoz csatlakozott Vas megyei éttermeket. Körülbelül ötvenet találtunk.

.