2009.05.04
Lazáry Viktor, a szombathelyi Fidesz szóvivője azt mondja, nem optimális a közös baloldali és jobboldali városvezetés, viszont működőképes. Szerinte a Szombathelyt is sújtó válság valódi hatását csak nyár közepén lehet felmérni. Mivel a politikus a sportbizottságnak is az elnöke, a beszélgetés természetes módon kanyarodott a sportpénzek elosztásához, az élsport finanszírozásához és az Unihall-szerződéshez.
2009.04.30
Ismét eltelt egy év – hogy ezzel a kellemes kis közhellyel éljünk. Mivel Szombathely egész csütörtökét a középiskolai ballagások dominálták, mi sem vonhattuk ki magunkat az esemény hatása alól. Fotósunk két helyen megörökítette a nagy napot. Szóval következzenek a Kanizsa és a Nagy Lajos ballagói. .
2009.04.29
A vasútvonal mentén birkállanak a rétek az anyaországinál is nagyobb szemétlerakók mellett. Az egyszeri vasi fiatalember asztalmeglökésnek véli a földrengést. A Boney M show-ján generációk találkoznak. A Szent György Napok éke persze a bátyus dirigálta bajnoki meccs, ahol a női kosárlabdacsapat a döntőbe kerülés felé megtette a második lépést is. Képgaléria, élménybeszámoló, ezúttal nélkül.
2009.04.28
Hiába vannak közel egymáshoz, Bad Tatzmannsdorf (Tarcsafürdő) nagyon más, mint Lutzmannsburg (Locsmánd). Legalábbis a fürdőjük. Míg az utóbbi a gyerekes családokra, a csúszdákra, a hangosabb élményekre koncertrál, addig a Bad Tatzmannsdorf-i Burgenland Termálfürdő a csend és a nyugalom szigete. .
2009.04.26
Jó idő és szabadtéri eseménydömping – írtuk beharangozónkban a hétvége előtt. Így is lett, mi meg fényképezővel szorgalmasan végiglátogattuk a beharangozott helyszíneket. Ha olvasóink jártak arra, azért nézzék meg, ha meg nem, akkor meg azért. Szóval képek a , a Szent György-napi , az MMIK és a .
2009.05.01
Tatáról nagyjából annyit tudtam korábban, hogy tó, vár, meg edzőtábor. Ez utóbbival nem ismerkedtünk meg közelebbről, de a várat bevettük, a tavat becserkésztük, ha lehet ilyet tenni egy tóval, meg ettünk sütit. Sokkal többet turistaként nem fogtunk Tatából, de egy délutáni kiránduláshoz ez is elég. Elvégre, kis jóindulattal, útba esik, ha az M1-esen megyünk.
2009.04.30
A családja apai ágának művészi vénája a vele egy fedél alatt élőkkel virágzott ki leginkább. A felesége, a nagyobbik fia szintén elismert zenész, a kisebbik pedig a sakkban jeleskedik. Ha Pesttől idegenkedik is, Szombathely nyugalma annál inspirálóbb számára: a szimfonikusok mellett tanít és a barátaiból verbuvált fúvós ötösben örömzenél.
2009.04.29
Lapcsoportunk új taggal bővült. A elsősorban a leendő házaspárokat és az esküvő intézményéhez kötődő vállalkozásokat célozza meg, de ez nem jelenti azt, hogy csak az övék lenne. Itt van például az a vadonatúj szerkesztőségi körkérdés, hogy az ALON médiamunkásai . És ki ne akarna szavazni a ?
2009.04.27
A NATO megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére rendezte meg a Geopolitikai Tanács Alapítvány április 22-én Budapesten az I. Nemzetközi Titkosszolgálati Konferenciát, amire az Alon is hivatalos volt. El is mentünk. Pontosabban Rose ment el, és az internetes biztonságra fókuszált.
2009.04.25
Szombat délután kevésnek bizonyultak a székek a kőszegi Margaréta Panzió nagytermében a Jobbik – a mérések szerint az ország harmadik legnépszerűbb pártja - és a Magyar Gárda elnökének lakossági fórumán. Vona Gábor szerint szégyen, hogy itthon kínai fokhagymát kell vennünk. A politikussal a fórum előtt beszélgettünk.