2014.10.29
Egy embert kellett kimenekíteni.
2014.10.29
A felek több területen is tovább kívánják mélyíteni a nemzetközi kapcsolatot.
2014.10.28
Elsősorban magyarok vagyunk, ezért nincs abban semmi különös, ha a vérünket is áldozzuk a hazáért – mondta Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke.
2014.10.28
Több nemzet elhunyt katonáira emlékeztek kedden Szombathelyen, a Jáki úti temető katonai parcellájában. A Honvédelmi Minisztérium által szervezett kegyeleti megemlékezésen Hende Csaba is részt vett.
2014.10.28
Tudták, hogy egy csésze fekete 30 fillérbe került a kilencszázas évek elején? Esetleg azt, hogy a nők külön kávéztak? További érdekességeket is összegyűjtöttünk arról, hogyan kávéztak régen a szombathelyiek.
2014.10.29
A kedvezmények igénybevételéhez a diákoknak a hónap végéig be kell szerezniük az új matricákat.
2014.10.29
Az utóbbi években egyre népszerűbb.
2014.10.28
A megyei kormányhivatal munkaügyi központja közölte.
2014.10.28
Évente 55 ezer köbméter földgázt spórolnak meg.
2014.10.28
Csütörtökre 18 órára jelentették be a rendőrségen a szervezők az eseményt a szombathelyi városháza elé.