2010.07.16
Vonattal ütközött egy külföldi rendszámú autó péntek délelőtt a Szombathely-Kőszeg vasútvonalon, a személygépkocsi vezetője megsérült.
2010.07.15
A Király utcában üzembe állított masinák nemcsak nagyok és látványosak, de sokat is lehet spórolni velük. Czika László fotói.
2010.07.15
„Jó, hogy feljöttek hozzánk Pestről” – így köszöntötte Hende Csaba honvédelmi miniszter bevezetőjében a fővárosból érkezett vendégeket.
2010.07.14
A hétvégén Nádasdy Történelmi Fesztivál Sárváron. A ráhangolás már megkezdődött. Czika László fotói.
2010.07.14
Néhány évvel ezelőtt ingyenessé tették a Balaton déli partjainak strandjait. A lehetőségen és a hőségriadón felbuzdulva egy hétfői nap érkeztünk a minden sznobizmusból mentes fonyódi strandra.
2010.07.16
Ha nem tévedünk el, akkor is 45 perc, amíg kikeveredünk belőle. Augusztus 8-ig lesz nyitva.
2010.07.15
Csalóka Péter, A Soltis Színház komédiája a celldömölki vásár alatt.
2010.07.15
Kovács Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Marton Ferenc alelnök és Majthényi László alelnök jelentette be: július 10-i választmányi ülésen az országos választmány az országos elnökség javaslata alapján Kovács Ferencet jelöli a megyei közgyűlés elnökének.
2010.07.14
A bíróság nem jogerős ítélete szerint olyan konkrét foglalkozási szabályszegést nem lehetett a vádlott terhére róni, amely bizonyítottan okozati összefüggésben lett volna a járvány keletkezésével.
2010.07.14
"Tudod, hol van Szombathelyen életnagyságú csigaszobor?" - tette fel a nem beugratósnak szánt kérdést e sorok írójának egyik ismerőse.