2006.09.18
A vasi megyeszékhelyet is elkapta Gyurcsány-beszéd kapcsán kitörő tiltakozási hullám. Hétfőn este a Fő téren több mint félezer ember gyűlt össze, hogy békésen, de nem indulatok nélkül tiltakozzanak a kormányfő személye ellen. A tömeg meglátogatta az MSZP-székházat és a városházát is. A tüntetés holnap estére is meg lett hirdetve.
2006.09.17
Fórumra hívták a helyi vállalkozói érdekképviseletek az öt polgármester-jelöltet, akik a gazdasági élet szereplői által előre összeállított kérdések alapján vázolták - a szó szoros értelmében -, mit is gondoltak a város gazdasági fejlődésének lehetséges útjairól. Túl nagy meglepetésben nem volt része a hallgatóságnak, ám legalább ilyenkor, kampányban, hallunk erről. Pozitívum: a szakemberek szerint felkészültebben érkeztek az aspiránsok, mint négy évvel ezelőtt.
2006.09.15
Izgalmaktól mentesen zajlott Schmitt Pál szombathelyi látogatása, amely – mint kiderült – Molnár Miklós kampányának volt szerves része. Kérdés persze, hogy mennyit hoz a konyhára a budapesti hátszél, mert hát a Fidesz továbbra is erőtlennek látszik. A párt – vagy csak az elnökhelyettes? - egyelőre annál a beismerésnél tart, hogy nem volt szerencsés a „Rosszabbul élünk, mint négy éve” plakát.
2006.09.14
Csütörtökön sajtótájékoztató keretében mutatta be Molnár Miklós, a Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria közös jelöltje a választási programját. A prioritások között szerepel a Szombathely-kártya, új ipari park, wellness-turisztikai fejlesztések, fesztiválok, zene, tánc. Molnár Miklós a város vagyongazdálkodását is újrastrukturálná.
2006.09.12
Pikáns helyzetben vannak a megyei önkormányzati választás kapcsán a szabaddemokraták, hiszen egy olyan testületbe szeretnének bejutni, amit később meg szeretnének szüntetni. A helyzet persze ennél némileg bonyolultabb, ahogy ez egy keddi sajtótájékoztatóból is kitűnt. Mellékeljük a megyei listák névsorát is.
2006.09.18
Bár a polgármesterjelöltek nem szívesen beszélnek a témáról, nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: az ősszel felálló – bármilyen összetételű – szombathelyi önkormányzatnak kemény lefaragásokkal kell kezdenie a munkáját. A pénzvadászatban kiváló zsákmánynak ígérkezik a kultúra. Az viszont nem mindegy, hogy az észé vagy a lustaságé lesz-e a főszerep, amikor a főkönyvek fölé hajolnak az arra rendeltek. Erről beszélgettünk az Oladi Művelődési Központ két illetékesével.
2006.09.16
A MIÉP szombat délutáni tüntetésén a „Gyurcsány, takarodj!” rigmus volt a legnagyobb sláger. A párt helyi szervezete szűk száz embert tudott mozgósítani a belvárosi sétára és a Fő téri tüntetésre. Figyelemre méltó, hogy a jelenlevők 80 százaléka huszonéves volt. Képes beszámoló.
2006.09.14
Lakossági fórumra invitálta szerda estére Soós József képviselő a körzetében élőket, elsősorban a Pick és az Éhen Gyula lakótelep lakóit. Az est központi kérdése a Pick-telep kontra Falco vita volt, de megnyugtató megoldás egyik fél számára sem született. Az alapprobléma súlyos: a Falco csak akkor tudná teljesíteni a zajértékeket, ha elköltözne. Ez cirka 1500 munkahelyet érintene.
2006.09.12
A kaszinó filmeken mindig misztikusba hajló valaminek tűnik. Csillogás, puccos népek, és pénz, pénz, pénz. Korábban Szombathelyen is volt kaszinó, ma már ez sincs, így a szegény embernek minimum Sopronig kell utaznia, ha nyerni – vagy még inkább: veszíteni - akar. Az ALON munkatársa e nemes cél érdekében még messzebbre, Kecskemétre ment. A helyválasztást magyarázza, hogy a világ kaszinóiban edzett, tapasztalt szerencsejátékos volt a kísérője.
2006.09.11
Hogy a helyi média milyen, arról mindenkinek vannak fogalmai, de hogy a helyi politikusok milyenek civilben, melegítőben, bogrács fölé hajolva, kevesebb az elképzelésünk. Nos, a vasárnapi médiamunkás-politikus főzőversenyen az utóbbi csoport is kibontakozhatott. Az ALON különdíjként McDonalds-utalványokat nyert. Az élet harc. .