2006.10.27
Az Európai Uniónak roppant bürokratikus működése és életidegen nyelvezete miatt nagyon nehéz követni, mi is történik valójában a politikai szlogenek árnyékában, hova megy majd az a bődületes mennyiségű pénz, ami egy szakmai konferencia után már nem is tűnik annyira bődületesnek. Sőt. Az ALON hat órát töltött a színfalak mögött, miközben Lamperth Mónika is megérkezett.
2006.10.26
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) szerda délután tette közzé először a feketelistáját, amelyen nyilvánosságra hozzák az ételmérgezést okozó éttermek, illetve kifőzdék nevét.
2006.10.25
A szombathelyi Fidesz szerdán sajtóközleményt adott ki, amelyben elítélik az MSZP-iroda felgyújtását, ugyanakkor arra kérik a szocialistákat, tartózkodjanak az események összemosásától.
2006.10.23
Szombathelyen csendben, rendben és méltósággal zajlott le az ’56-os megemlékezés hivatalos része. Egy aprócska csoport szólt csak be délután a polgármesternek, de igazán nem sikerült megzavarnia az ünnepséget, melyen viszonylag kevesen vettek részt. Az este gyújtogatással végződött.
2006.10.21
Több helyi szervezet közös rendezésében péntektől vasárnapig 1956-ra emlékező programok zajlanak a Fő téren. Egyre nehezebb követni, hogy hol és mi történik.
2006.10.27
„Realitások és utópiák Szombathelyen. Történelmi városmagból korszerű központ?” címmel rendezett nyilvános fórumot a Vas megyei építészkamara és a Szombathelyi Képtár. A beszélgetésen megtudtuk, miért és hogyan alakult ki a belváros, és hogyan és miért születnek ma a tervek. Ez utóbbi volt csak az igazán érdekes.
2006.10.25
Alighogy átadták a megújult , máris egy újabb avatóra került sor. Most az épülethez közvetlenül csatlakozó, mondhatni annak elengedhetetlen tartozékaként funkcionáló perontetőt avatták, majd a vasvári ártér vadonatúj hídját. Mindkét helyszínen ott voltunk.
2006.10.24
Lehangoló képet mutat a belvárosi MSZP-iroda a hétfő esti gyújtogatás után. Kedden a párt megyei vezetői értékelték a kialakult helyzetet. Közben felröppent a hír, hogy a gyújtogatás kapcsolatban áll azzal, hogy este - konfliktusok kíséretében - beszedték a nemzeti színű zászlókat a Fő térről. Az ALON utánajárt.
2006.10.22
A helyi és országos belpolitikai csatározások kissé háttérbe szorították a Vas megyei iskolák szokásos éves bemutatkozó kiállítását. A most hétvégén zajlott Pályainfó ettől eltekintve is a kifáradás tüneteit mutatja. Képes beszámoló.
2006.10.20
Tovább folyik a politikai csata a szombathelyi közgyűlés bizottsági helyeinek elosztása körül. Egy mai sajtótájékoztatón az ellenzéki frakciószövetség közölte: továbbra is megalázónak tartják az arányokat. Helyette egy kompromisszumos javaslattal álltak elő.