Heti horoszkóp 2019. október 28. – november 3. – Csendes napok jönnek

Horoszkóp minden hétre

2019.10.26. 17:40

Ikrek – heti horoszkóp

A hét első felében rengeteg pozitív energia szabadul fel a közeledben és jó részének te magad lehetsz a forrása. Ezekben a napokban a szokásosnál többen igyekeznek majd a közeledbe férkőzni, ösztönösen megérezve azt a jótékony hatást, amely most belőled árad. Nem szabad ugyanakkor bűntudatot érezned, ha egy kérésre nemet mondasz, hiszen neked is megvannak a korlátaid.

A hét második felét a legszívesebben végig a lelki társaddal töltenéd, de az élet úgy hozhatja, hogy nem minden alakul a terveid szerint. A feladatod most az, hogy azt a kevés időt, amely megadatott számotokra a legkedvezőbben használd ki és igyekezz minden zavaró tényezőt kiküszöbölni erre az alkalomra. Később persze mindent bepótolhatsz. >>> Szereted a kvízeket? Itt válogathatsz!

Rák – heti horoszkóp

A hét első felében kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolatban leszel a környezeteddel és ez az időszak jó alkalom lesz arra is, hogy egyes emberekkel a korábbiaknál szorosabb viszonyt is kialakíts. Az élet egyéb területein is komoly haladást érhetsz el, mégpedig úgy, hogy az eddigieknél kedvezőbb feltételeket sikerül kiharcolnod egy fontos függőben lévő ügyben.

A hét második felében az őszinteség hozza meg számodra az áttörést egy magán, vagy üzleti ügyben. Most ki kell mondanod az igazságot, vagy fel kell fedned egy titkodat ahhoz, hogy valakit megnyerj egy kérdésben, vagy ahhoz, hogy valaki rábólintson valamire, amely számodra most fontos lesz. Mindez azonban azt is eredményezheti, hogy a másik fél is rád bízza majd egy titkát. >>> Szereted a kvízeket? Itt válogathatsz!

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
.