2010.07.26
Kilenc férfi tusfürdőt teszteltünk, hogy megtudjuk, melyek frissítenek úgy, hogy használatukkal bőrünk maradandó károsodás nélkül vészeli át az országszerte (és Szombathelyen kifejezetten) kemény vizet és a nem egyszer napi többszöri tusolást.
2010.07.25
Vas megye 216 településéen 120 polgárőr egyesület múködik. A többi település sem marad védelem nélkül, nem egy csapat 3-4 település védelmét vállalja fel. Bírják erővel és létszámmal 4702 polgárőr van megyénkben. Minden évben egyszer találkoznak.
2010.07.24
Gunter Demnig német képzőművész pénteken az Árpád tér 13. szám elé helyezte el a névvel, címmel ellátott kis táblát, amely Bass Rezsőn kívül még sok mindenre emlékeztet bennünket.
2010.07.23
Azt mondják, az az igazán jó csatár, aki zsebkendőnyi területen is képes megcsinálni a cseleket.
2010.07.21
A politikusok már 20 évvel ezelőtt sem nagyon dolgozták szét magukat nyáron, de azért az élet nem állt meg.
2010.07.26
Ha még nincs saját citrom-, kumquat-,lime- vagy narancsfája, most 20%-os árkedvezménnyel megvásárolhatja az Örökzöld Kertészet szombathelyi vagy soproni árudájában!
2010.07.25
Úgy tűnik, nem lett igazuk azoknak, akik néhány éve temették a Savaria Egyetemi Központot.
2010.07.24
Félmilló forint gyűlt össze a világ első jelmezes csúszdaversenyén. Képgaléria.
2010.07.22
Egyedi esetben, nyomós indok alapján legyen lehetőség a pótdíj elengedésére, mérséklésére, vagy a részletfizetésre - javasolja az ombudsman. Ipkovich György szerint erre kicsi az esély.
2010.07.20
Az osztrák főváros szívében található új hajóállomás, a Schiffstation City hétmillió euróba került, két év alatt készült el és úgy néz ki, mint egy hajó.