2009.06.21
Nem lehet könnyű a szombathelyi szentivánéj szervezőinek. Egyrészt minden évben az eső rémével, másrészt azzal a cseppet sem egyszerű helyzettel kell megküzdeniük, hogy hogyan kombinálható a vállalható kultúra a búcsús népszórakoztatással. És most még itt van a gazdasági válság is.
2009.06.19
Nyakon szúrt, kivérzett halott a szombathelyi belváros egyik hídján. Az első hírek leszámolásról, etnikai háttérről szólnak. Aztán kiderül, a valóság ennél sokkal prózaibb. A nő és a férfi két napig egyfolytában isznak, majd a nő egy taxi körüli, triviális vita során halálra szúrja a férfit. A vértócsa már alig látszik.
2009.06.17
Valószínűleg elsősorban a szerény jövedelmű, a munkanélküli és a kisnyugdíjas vásárlóréteg tagjaiból kerültek ki azok, akik szinte összecsaptak egymással a szombathelyi Penny Market közelmúltbeli, emlékezetes „megrohamozásakor”, a többieket pedig a tömegpszichózis vezethette az üzletbe, mondta dr. Buda Botond ideggyógyász.
2009.06.15
Ida néni a harmadik legidősebb ember a megyénkben. Nem kért külön ünnepséget, csak olyat, amilyet máskor is, hisz az intézetben minden lakó születésnapját közösen ünneplik. Hiszen nem az a fontos, hogy az ember hány éves, hanem hogy a szíve fiatal
2009.06.11
Ha egy utcát a felújítandók közé szavaz be a közgyűlés, a lakók azt hiszik, hamarosan feltűnik a markoló vagy az úthenger. De kénytelenek konstatálni, hogy sok víz folyik le a Perinten, mire a kivitelezés megkezdődik. Lakézi Gábort, a városfejlesztési és üzemeltetési osztály vezetőjét arról kérdeztem, miért halad olyan lassan az útfelújítás ügye.
2009.06.20
Szombat délelőtt az Arena Savaria előterében ünnepi ruhát öltött emberek gyülekeznek. Odakint az évszakhoz nem méltóan esik az eső. Tán odafent is szomorkodnak. A mai napon lenne 72 éves Németh Pál. Ezen apropóból is, a mesteredző emléke előtt tisztelegve, és hagyományteremtő szándékkal tartott emléknapot a Szombathelyi Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület.
2009.06.18
Mondjuk ki: legfőbb ideje, hogy a szombathelyi közgyűlés nyári szünetre menjen. Ez a tanulság vonható le a tavaszi szezon utolsó testületi üléséről, melynek napirendelőttijét szétfolyó, személyeskedő, egyes városatyák szerint „méltatlan” vita uralta. Egyetlen pozitívum: kórházügyben némi előrelépés mutatkozik.
2009.06.16
Nem tudjuk, olvasóink közül hányan és milyen gyakorisággal jelennek meg ötcsillagos szállodákban. A szerkesztőség tagjainak ez irányú tevékenysége meglehetősen lanyha. Ha ön is így van ezzel, akkor talán érdekesek lehetnek azok a fotók, melyeket néhány nappal ezelőtt készítettünk a Spiritben. .
2009.06.14
Ellentmondásos helyzettel szembesültünk, amikor arról tájékozódtunk, vajon Szombathelyen is olyan sokan szeretnének-e szabadulni a távfűtéstől, mint Budapesten, vagy hogy ne menjünk messzire, Sárváron. A megyeszékhely távhős lakóinak mintha csak panaszaik lennének, a szolgáltató pedig azt állítja, minden viszonylagos, hiszen a városban egyre többen váltanak gáztűzhelyről radiátorra.
2009.06.11
Bolygónk felmelegedése a kullancsok és szúnyogok egyre nagyobb mértékű elszaporodását eredményezi. Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés. Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász szerint nem a természet elől kell elbújnunk: a hatékony védekezés módjait kell megismernünk és megfelelően alkalmaznunk. Melyek azok?