Hirdetés

Hirdetés

Fókusz

Miszlivetz Ferenc: Nem lett neonáci és fasiszta a társadalom

2009.06.08

„Az események irányítása kezd kicsúszni a politikai elit kezéből.” Egyes szavazók már a Fideszben sem bíznak, ezért számukra radikálisabb alternatívára volt szükség.” „Adott egy világválság, egy gyengélkedő, identitás zavarokkal küszködő EU, ezért az emberek befelé fordulnak, a saját közösségeikkel akarják magukat körülvenni és azt mondják, elég volt a bizonytalanságból és azokból, akik ezt okozzák.” Három mondat három helyi szakértő szájából, akiket arra kértünk, értékeljék az EP-választások hazai eredményeit.

Savaria Nemzetközi Táncverseny 2009 (fotóriport + eredmények)

2009.06.07

Szombathelyen 1966 óta minden évben megrendezik a Savaria Nemzetközi Táncversenyt (Savaria Dance Festival), amely az évtizedek alatt nemcsak az ország, de Európa, sőt az egész világ egyik legismertebb tánceseményé nőtte ki magát. A 2009-es verseny június 6-án és 7-én zajlott a Művelődési és Sportházban. Szombati és vasárnapi .

Mennyit ér a munka Vasban? - Megszűnhet az egységes minimálbér

2009.06.06

Egy építőmérnök tavaly Pest megyében havonta 448 609 forintot keresett, Budapesten 403 366-ot, Baranya megyében 268 729-et, Nógrádban 316 830-at, Vasban 292 376-ot. Nagy eltérések vannak más területeken is.

A vesztesekből lesznek a nyertesek? - 880 milliós fejlesztés a sárvári rendelőben

2009.06.03

Ha az új sárvári rendelő is olyan jól fog kinézni, mint a lázmérőt osztogató hosszúlábú nővér-hostessek, akkor egészen visszatér a bizodalmunk a magyar egészségügy jövőjébe. A Vas megyei kisváros rendelőjére 880 milliót költenek, indul az egynapos sebészet, meg az egész illeszkedni fog a négycsillagos szállodákhoz. Képes helyszíni.

Nemosport: Rafting túrák egy kőszegi cég segítségével

2009.06.02

Az újjáalakult kőszegi Nemosport tapasztalt programszervezőkkel, túravezetőkkel és oktatókkal várja a kalandkedvelőket. A cég minden évszaknak megfelelő kínálattal rukkol elő, így nyár elején például mindenki figyelmébe ajánlja a raftingot. Alapinformációk, helyszínek, túrák, árak.

Európai parlamenti választások 2009: szemezgetés a Vas megyei eredményekből

2009.06.07

A több szempontból is meglepő országos eredményekhez képest is szélsőségesen szavaztak Vas megyében. Magyarországon itt a legerősebb a Fidesz és leggyengébb a Jobbik. Gyengélkednek a szocialisták és még betegebb az SZDSZ. Körmenden a Jobbik megverte az MSZP-t. Böngésztünk az adatok között.

Budapest: hétköznapian rendhagyó útikalauz nőknek

2009.06.06

Kellenek napok, amikor csak úgy, önfeledten, minden befolyástól mentesen, új élményekre nyitottan adjuk át magunkat női ösztöneinknek. Ennek jegyében töltöttünk Budapesten egy kora nyári napot. Spontán, lazán vettük az akadályokat, de tervet, hogy hová is szeretnénk eljutni, azért itthon készítettünk. Figyelem, élménybeszámolónk férfi olvasóink nyugalmának megzavarására alkalmas.

Egyre többen kérnek segélyt Szombathelyen

2009.06.04

Duplájára nőtt az ügyfélforgalom a szociális irodán. De hogyan, miben, kiknek tud segíteni az önkormányzat? Csak a nagyon szegényeknek, vagy azoknak is, akik átmenetileg kerülnek bajba? Van-e lehetőség a teljes lecsúszás megelőzésére? Mindezekről beszélgettünk dr. Károlyi Ákossal, a szociálpolitikai iroda vezetőjével.

Nyitás a remény korszaka felé - Orbán Viktor Szombathelyen

2009.06.03

Elég volt! – állt a fő téri transzparenseken. Míg Hende Csaba szigorú szavakkal sorolta az MSZP-nek vádlón felróhatókat, addig a Fidesz elnöke kedélyes hangon beszélt az egységes jobboldal erejéről, a zárójelbe teendő korszakról és a változás szükségességéről. Egyben arra figyelmeztetett, hogy ha nekik is áll a zászló, nincs előre lefutott választás: most vasárnap családostól el kell menni szavazni.

A vezeték nélküli telefon szombathelyi eredete: A "szombathelyi Marconi"

2009.06.01

A vezeték nélküli telefon ötletének és megvalósításának szombathelyi eredete van. A 19. század utolsó évtizedeiben a város távírdájában tevékenykedett Musits Zsigmond posta- és távírda főtiszt, akinek osztrák, svájci, angol és amerikai szabadalmi bejegyzései vannak a „wireless telephony” kivitelezéséről. A vezetékes távíró- és telefonhálózat kiépítésével szinte egy időben vetődött fel a gondolat, hogyan lehetne a távközlési technikát vezeték nélküli formában is használni.

.