Hirdetés

Havi horoszkóp 2020. július – Csökkentsd a terheid

Horoszkóp minden hónapra

Horoszkóp

2020.06.28. 17:00

Hirdetés

Nyilas – havi horoszkóp

A hónap első időszakában úgy érezheted, hogy nehezített pályán kell helyt állnod, miközben azt látod, hogy mások számára szinte akadálymentes az út a boldoguláshoz. Ez talán részben igaz, de vedd figyelembe, hogy a látszat néha csal, mások talán éppen ugyanígy látják a dolgot, csak éppen fordítva. Ezekben a napokban nehezebben sikerülhet alkalmazkodnod egy változó feltételhez, de végül az ezzel kapcsolatos nehézségen is könnyebben leszel túl, mint ahogyan számítasz rá.

A hónap közepén úgy érezheted, hogy egyre kevesebb gond gyötör. A pénzügyi helyzeted stabilizálódik, ráadásul gazdagabb lehetsz egy előre nem tervezett bevétellel is. Bánj felelősen a lehetőségeiddel és igyekezz úgy gazdálkodni, hogy egy későbbi esetleges nehezebb időszakot is gond nélkül át tudj vészelni.

A hónap végén túlteng benned az energia és a szenvedély, ami sikereket és extra vonzerőt kölcsönöz számodra. Ezekben a napokban szinte minden sikerülhet, amibe csak belefogsz és a körülötted lévő emberekre is mágikus hatással lehetsz. Ha új feltételeket harcolnál ki önmagad számára valahol, akkor most van erre az alkalmas időszak, ha pedig nagyobb vásárláson, megrendelésen gondolkodsz, most kedvezőbb helyzetbe kerülhetsz, mint eddig bármikor.  >>> Itt a heti horoszkóp is!

Bak – havi horoszkóp

A hónap első időszakában úgy érezheted, hogy valaki talán szándékosan nehezíti meg az életedet, vagy megpróbál folyamatosan keresztbe tenni neked intrikával, pletykával. Könnyedén változtathatsz azonban a helyzeten azzal, ha egyszerűen kizárod az életedből az illetőt, vagy eztán nagyobb távolságot tartasz tőle még akkor is, ha a külvilág egy része számára mindez talán visszatetsző lehet. Szabadulj meg pár mérgező kapcsolattól és az életed könnyebb, bár kétségtelenül unalmasabb lesz.

A hónap közepén egyre nagyobb lehet benned az igény arra, hogy levezesd a benned egyre csak gyűlő feszültséget. Találj módot hát arra, hogy mindezt megfelelő keretek tedd, minél kevesebb sérülést okozva a környezetednek. Mozogj sokat, sportolj és vegyél részt olyan eseményeken, ahol alkalmad lehet egy kicsit kitombolni magadat. Ezekben a napokban ne menj bele vitákba és ne foglalj állást feszült helyzetekben. Ami most a szádon kijönne, azzal talán túl sok sérülést okoznál másoknak.

A hónap végén egy kellemes meglepetés vár rád, amely nem várt izgalmakat hozhat az életedbe. Talán a szerencse látogat el most hozzád, de arra is van esély, hogy egy új és izgalmas személy teszi édesebbé számodra ezeket a napokat. Bárhogyan is lesz, ezt az időszakot soha nem fogod elfelejteni és nosztalgiával emlékszel vissza rá majd a későbbiekben. >>> Itt a heti horoszkóp is!

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.