2007.10.01
A Magyar Gárda Egyesület október 6-án nyílt lakossági fórumot és Vas megyei tagfelvételt tart Körmenden – közölte lapunkkal a Jobbik megyei szervezete.
2007.09.27
"A tandíj miatt jelentősen csökkent a felvételizők aránya, ezt városunkban is érzékelhetjük."
2007.09.27
Nyári szünet utáni első teljes értékű közgyűlését tartotta a szombathelyi képviselőtestület: talán ezért is viselkedtek rendesen a képviselők. Ettől sajna még nem lesz több pénze a gazdasági kényszerpályán mozgó városnak. Viszont lett pótköltségvetés, és kiadtak kötvényeket, potom 5 milliárd forintért. Azután majd lesz valami.
2007.09.19
Hock Zoltán szerint ők nem folytatnak kétfrontos harcot, csak végre normálisan elkezdtek politizálni. A gazdasági helyzet elemzése után az alelnököt kifaggattuk a Petőfi Rádióval kapcsolatos álláspontjáról is. Mert hogy szerinte az adó sérti a média– és a versenytörvényt.
2007.09.11
Az idei szombathelyi liberális hét nem kíván aktuálpolitikával foglalkozni – hangsúlyozta egy mai sajtótájékoztatón mind a megyei, mind a városi elnök.
2007.09.28
A Fidesz és a Pro Savaria csak később kíván reagálni a , így az ALON péntek délelőtt a városvezetői sajtótájékoztatót vett részt. Kompenzációként viszont mi reagálunk, azaz kommentáljuk a kommentárokat.
2007.09.27
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a Magyar Demokrata Fórum Vas megyei vidéképítő agrárkollégiuma.
2007.09.20
A liberális hét zárásaként a helyi SZDSZ Kovács Kálmánnal megerősítve értékelte az eseménysorozatot.
2007.09.13
Az SZDSZ a napi politikát kerülve, a civil együttműködés jegyében rendezi az idei évben a Liberális hét programjait. –tudtuk meg a párt csütörtöki programindító tájékoztatóján.
2007.09.06
A bioetanol üzem bebukott Szombathelyen, mert rejtélyes hiba csúszott a gépezetbe. Ellenben talán sínre került a Markusovszky kórház ügye: verbális szinten mindenki lelkesen üdvözli a megyével való barátkozást, de azért a - nem is feltétlen pártok mentén húzódó – furcsa hajszálrepedések is láthatók.