Hirdetés

Hirdetés

Helyi politika

Szabó Gábor: Demokratikus deficit a közgyűlésben

2008.09.26

Jól dolgoztak a szakértőink, mert most is megkaptuk a helyeket a bizottságokban – kommentálta a szombathelyi közgyűlés új felállását egy pénteki sajtótájékoztatón az MDF városi elnöke, Nagy Imre Győző. A párt mégsem elégedett teljesen.

Hosszú délután: dráguló fűtés és szabad szombat

2008.09.26

Nem feltétlenül volt jó ötlet a rendkívüli közgyűlést és a szeptemberi rendes közgyűlést időben ennyire szorosan egymás mellé tenni. A délelőtti rendkívüli bizottsági ülésekre szánt szünetet délután több 10-30 perc hosszúságú egyeztetésre szánt pauza követte, így este nyolckor még csak a hetedik napirendi ponton, a távhődíjon vacilláltak a képviselők.

Összeférhetetlenség vagy nem: a Szova igazgatótanácsának ügye

2008.09.17

A polgármester nem írta alá a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városüzemeltetési Zrt. új igazgatósági tanácsáról szóló közgyűlési döntést, összeférhetetlenségre hivatkozva. De miben áll vagy nem áll az összeférhetetlenség? Miről beszélünk egyáltalán? Kicsit bonyolult elemzés következik, de mindannyian emlékezünk, hol lakik a kisördög.

Ipkovich György a kialakult helyzetről

2008.09.12

Ipkovich György polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be a legutóbbi rendkívüli közgyűléssel kapcsolatos döntéseit.

Utóhangok a rendkívüli közgyűlés után

2008.09.10

Szerdán sajtótájékoztatókon értékelték a frakciók és a városvezetés. A polgármester még gondolkodik, hogy kihirdesse-e a rendeletmódosítást, vagy éljen jogával és újratárgyalásra bocsássa a kérdést. Nincs még döntés a bizottsági tagokról, sem a Szova felügyelő-bizottságáról.

Egy politikai verekedés utóélete

2008.09.26

A szocialisták egy mai sajtótájékoztatón arról számoltak be, hogy a tavaszi népszavazási incidens miatt vádat emeltek Szakály Gábor fideszes képviselő ellen.

Rendkívüli közgyűlés, 2008. szeptember - Egyértelmű jobbra tarts

2008.09.25

Jobboldali közgyűlése van Szombathelynek. Egyértelműen ez az üzenete a csütörtök reggel zajlott rendkívüli közgyűlésnek. Az még nem teljesen világos, hogy mennyire fog élni vagy visszaélni az egyelőre szokatlan helyzettel a volt ellenzék, de az biztos, hogy a baloldal elbukta a megyeszékhelyet. Tények és benyomások egy furcsa délelőttről.

Az MSZP sajtóközleménye Soós József párttagságáról

2008.09.12

A szocialista párt szombathelyi szervezete pénteken az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Az új szombathelyi bizottságok tagjai

2008.09.10

Bár még hiányoznak a városvezető koalíció jelöltjei, a már ismert bizottsági tagok névsora a tisztábban mutatja, milyen politikai földcsuszamlás zajlott kedden Szombathelyen.

Rendkívüli közgyűlés és politikai fordulópont - kisebbségben a városvezetés

2008.09.09

Rendben és viszonylag nyugodt légkörben lezajlott a szombathelyi ellenzéki frakciók által három hónapja kezdeményezett rendkívüli ülés, amely során az egy fős szavazat-többségbe került ellenzék előterjesztései simán átmentek. Karcsúsodtak a bizottságok és a Szova Zrt. személyi kiadásai.

.